Ez a csatornapatkány ellátogatott a Gonosz Varázsló, a Zsebhitler, a démonikus bohóc (Németh Sándor) csarnokába, ahol tovább folytatta az Országgyűlésben elkezdett gyalázkodást. Érthetetlen, hogy az ilyenszerű trogloditák határozzák meg, miként kell viselkedni. Még a saját hazában is.
2009. december 18., péntek
Hazudós Wiesel
Ez a csatornapatkány ellátogatott a Gonosz Varázsló, a Zsebhitler, a démonikus bohóc (Németh Sándor) csarnokába, ahol tovább folytatta az Országgyűlésben elkezdett gyalázkodást. Érthetetlen, hogy az ilyenszerű trogloditák határozzák meg, miként kell viselkedni. Még a saját hazában is.
2009. november 1., vasárnap
Nürnbergi törvényszék
“You know how I have despised anti-Semitism. You know how strongly I feel toward those who preach intolerance of any kind. With that knowledge — you will understand when I tell you that this staff is about seventy-five percent Jewish. Now my point is that the Jews should stay away from this trial — for their own sake. For — mark this well — the charge ‘a war for the Jews’ is still being made and in the post-war years it will be made again and again. The too large percentage of Jewish men and women here will be cited as proof of this charge. Sometimes it seems that the Jews will never learn about these things. They seem intent on bringing new difficulties down on their own heads. I do not like to write about this matter —it is distasteful to me — but I am disturbed about it. They are pushing and crowding and competing with each other and with everyone else.”
2009. szeptember 24., csütörtök
66 kérdés
66 KÉRDÉS ÉS VÁLASZ A HOLOKAUSZTRÓL
Az Institute for Historical Review kiadásának magyar nyelvű változata az IHR engedélyével
1. Milyen bizonyítékok vannak arra, hogy a nácik megöltek hatmillió zsidót?
Semmilyen. Csak háború utáni vallomások vannak, többségében egyéni „túlélőktől”. Ezek a vallomások ellentmondóak, és csak nagyon kevesen állítják, hogy ténylegesen tanúi voltak bármilyen „elgázosításnak”. Nincsenek korabeli dokumentumok vagy szilárd tények: nincsenek hamuhegyek, nincsenek krematóriumok, melyek több millió holttestet képesek lennének elégetni, nincs „emberből készült szappan”, nincsenek emberbőrből készített lámpaernyők, és nincs hiteles demográfiai statisztika sem.
2. Milyen bizonyítékok vannak arra, hogy a nácik nem öltek meg hatmillió zsidót?
Széleskörű törvényszéki, demográfiai, elemzői és összehasonlításokon alapuló bizonyítékok alátámasztják ennek a nagyságrendnek a lehetetlenségét. A széles körben ismételt „hatmilliós” nagyságrend felelőtlen túlzás.
3. Kijelentette-e Simon Wiesenthal írásban, hogy „német földön nem voltak megsemmisítő táborok”?
Igen. A híres „nácivadász” ezt írta a Stars and Stripes-ban, 1993. január 24-én. Azt is állította, hogy a zsidók „elgázosítása” csak Lengyelországban történt.
4. Ha Dachau Németországban volt, és ha még Wiesenthal is azt mondja, hogy nem megsemmisítő-tábor volt, akkor miért mondja olyan sok amerikai veterán, hogy megsemmisítő-tábor volt?
Miután a szövetségesek elfoglalták Dachaut, sok amerikai katonát és másokat végigvezettek a táboron, és mutattak nekik egy épületet, amely állítólag „gázkamra” volt. A tömeghírközlés széles körben, de hamisan, továbbra is kiáll amellett, hogy
5. Szóljunk Auschwitzról is. Van valamilyen bizonyíték arra, hogy az ottani gázkamrákat emberek meggyilkolására használták?
Nincs. Auschwitzt a szovjetek foglalták el, és a háború után módosították. Egy termet úgy alakítottak ki, hogy nagy „gázkamrának” látszódjék. Miután az amerikai Fred Leuchter, a gázkamraépítés és –tervezés vezető szakértője megvizsgálta ezt és Auschwitz más állítólagos elgázosító helyiségeit, kijelentette, hogy „abszurditás” azt állítani, hogy ezeket kivégzésekre használták, vagy használhatták.
6. Ha Auschwitz nem „haláltábor” volt, akkor mi volt az igazi rendeltetése?
Internáló központ volt, és egy nagyméretű gyárkombinátnak volt a része. Szintetikus üzemanyagot állítottak ott elő, és a rabokat munkaerőként hasznosították.
7. Ki hozta létre az első koncentrációs táborokat?
A búr háború idején (1899-1902) a britek állítottak fel általuk „koncentrációs tábornak” nevezett táborokat Dél-Afrikában, hogy ott tartsák az afrikander nőket és gyermekeket. Hozzávetőlegesen 30 000-en haltak meg ezekben a poklokban, melyek ugyanolyan borzasztóak voltak, mint a II. világháborús német koncentrációstáborok.
8. Miben különböztek a német koncentrációs táborok az amerikai „visszatelepítő” táboroktól, amelyekben japán-amerikaiakat internáltak a II. világháború idején?
Az egyetlen jelentős különbség az volt, hogy a németek annak alapján internálták az embereket, hogy a német háborús erőfeszítések biztonságára tényleges vagy gyanítható veszélyt jelentettek, amíg a Roosevelt-kormány kizárólag faji alapon internálta az embereket.
9. A német kormány miért internálta a zsidókat táborokba?
Úgy tekintették, hogy a zsidók a nemzet biztonságára közvetlen veszélyt jelentenek (a kommunista felforgatók túlnyomórészt zsidók voltak). Bár mindenki, aki gyaníthatóan veszélyeztette a biztonságot – nem csak a zsidók –, ki volt téve az internálás veszélyének.
10. Milyen ellenséges intézkedéseket tett már 1933-ban a világzsidóság Németország ellen?
1933 márciusában a nemzetközi zsidó szervezetek nemzetközi bojkottot hirdettek a német árucikkek ellen.
11. A világ zsidósága „hadat üzent Németországnak”?
Igen. Az újságok erről szerte a világon beszámoltak. Például a London Daily Express (1933. március 24.) az első oldalon bejelentette, hogy „Júdea hadat üzen Németországnak”.
12. Ez a „haláltábor”-történetek kezdete előtt vagy után volt?
Évekkel a „haláltábor”-történetek kezdete előtt volt, melyek 1941-42-ben kezdtek feltűnni.
13. Melyik országnak tulajdonítják a polgári lakosság első tömeges bombázását?
Nagy-Britanniának – 1940. május 11-én.
14. Hány „gázkamra” volt Auschwitzban, amelyekben embereket gyilkoltak meg?
Egy sem.
15. Hány zsidó élt azokon a területeken, amelyek német megszállás alá kerültek a háború alatt?
Kevesebb, mint hatmillió.
16. Ha Európa zsidóságát nem semmisítették meg a nácik, akkor mi történt velük?
A háborút zsidók milliói élték túl Európában. Több százezer (talán másfélmillió) halt meg a háború alatt különféle okokból, a többi Palesztinába, az Egyesült Államokba és más országokba emigrált. A háború után még több zsidó hagyta el Európát.
17. Hány zsidó menekült el, és hányat evakuáltak mélyen a Szovjetunió belső területeire?
Több mint kétmilliónyian menekültek el vagy evakuálták őket az oroszok 1941-1942-ben. Tehát ezek a zsidók sohasem voltak német irányítás alatt.
18. A háborút megelőzően hány zsidó emigrált Európából, ami által kívül estek azon, hogy a németek elérhessék őket?
Talán egymillió (ezek között nem szerepelnek azok, akiket a Szovjetunió felszívott).
19. Ha Auschwitz nem megsemmisítő-tábor volt, akkor Rudolf Höss, a tábor akkori parancsnoka miért vallott úgy, hogy az volt?
Brit katonai rendészek kínozták, mint azt az egyik kínzója később beismerte.
20. Léteznek-e bizonyítékok azokra az amerikai, brit és szovjet intézkedésekre, hogy német foglyokat kínozzanak, és hogy csikarjanak ki belőlük „vallomásokat”, melyeket a nürnbergi és más perekben fel lehet használni?
Igen. A kínzást széles körben alkalmazták, hogy hamis „bizonyítékokhoz” juthassanak ezen a hírhedt nürnbergi bíróságon, és más, háború utáni „háborús bűnösök” tárgyalásain.
21. Hogyan válik ma a zsidók előnyére a holokauszt-történet?
Segíti a zsidót, mint csoportot, a kritikák ellen. Mint egyfajta szekuláris vallás, érzelmi köteléket biztosít a zsidók és vezetőik között. Hatalmas eszköz ez a zsidó pénzgyűjtő-kampányokon, és ezzel igazolják az USA Izraelnek küldött segélyeit.
22. Hogyan válik Izrael Állam előnyére?
Igazolja a dollármilliárdokat, melyet Németország jóvátétel címén fizetett Izraelnek és sok más egyéni „túlélőnek”. A cionista/izraeli lobbi arra használja, hogy a Közel-Keleten Izrael-barát külpolitikát diktáljon Amerikának, és hogy az amerikai adófizetők pénzét Izraelbe irányítsa, mely évi több milliárd dollárra rúg.
23. Hogyan használja sok keresztény lelkész?
A holokauszt-történet felidézésével igazolják azt az ótestamentumi tézist, hogy a zsidó szent és örökké üldözött „kiválasztott nép”.
24. Hogyan vált a kommunisták előnyére?
Elterelte a figyelmet a szovjet háborús uszításról és atrocitásokról a második világháború előtt, alatt és után.
25. Hogyan válik Nagy-Britannia előnyére?
Nagyjából ugyanúgy, ahogy a Szovjetuniónak.
26. Van rá valamilyen bizonyíték, hogy Hitler elrendelte a zsidók tömeges megsemmisítését?
Nincs.
27. Milyen gázt használtak a német háborús koncentrációs táborokban?
Hidrocianid gázt – Zyklon-B-t –, a kereskedelmi forgalomban lévő rovarirtót, amit Európában széles körben használtak.
28. Milyen célból gyártották a Zyclon-B-t?
A Zyklon-B rovarirtó volt, melyet a ruhák és lakókörletek fertőtlenítésére használtak, hogy a tífuszhordozó tetveket és más rovarokat kiirtsák.
29. Alkalmas ez a termék a tömeges megsemmisítésre?
Nem. Ha a nácik mérges gázt szándékoztak volna használni az emberek kiirtására, sokkal hatékonyabb termékek álltak volna rendelkezésre. A Zyklon lassan ható fertőtlenítőszer.
30. Mennyi időbe kerül a terület kiszellőztetése, miután Zyklon-B-vel fertőtlenítettek?
Normális körülmények közt 20 órába. Az egész folyamat nagyon bonyolult és veszélyes. Gázálarcot kell használni, és csak szakképzett technikusokat alkalmaznak.
31. Höss, Auschwitz parancsnoka azt mondta, hogy emberei tíz perccel az után, hogy az áldozatok meghaltak, bementek a „gázkamrákba”, hogy a holttesteket eltávolítsák. Ez mivel magyarázható?
Nem magyarázható semmivel, mert ha úgy tettek volna, akkor ugyanarra a sorsra jutottak volna, mint „elgázosított” áldozataik.
32. Höss azt mondta „vallomásában”, hogy emberei cigarettáztak, miközben kivonszolták a holttesteket a gázkamrákból az „elgázosítás” után tíz perccel. A Zyklon-B nem robbanásveszélyes?
De igen. Höss vallomása nyilvánvalóan hamis.
33. Mi volt a pontos folyamata annak, amit a nácik állítólag használtak a zsidók megsemmisítésére?
A történetek gázzal töltött bádogdobozok a tetőn lévő lyukon keresztüli bedobásától a zuhanyzórózsán keresztül eljuttatott csővezetékes gázig mindenről szólnak; „gőzkamrákról”, áramütést mérő gépekről stb. Milliókról állítják, hogy így ölték meg őket.
34. Hogyan volt lehetséges egy tömeges megsemmisítési programot titokban tartani azoktól, akiknek meggyilkolását tervbe vették?
Nem lehetett volna titokban tartani. Tény az, hogy nem voltak tömeges elgázosítások. A megsemmisítés-történetek háborús atrocitáspropagandaként keletkeztek.
35. Ha a kivégzésre váró zsidók tudták, hogy mi vár rájuk, miért nem szálltak szembe a németekkel?
Azért nem szálltak szembe, mert nem hitték, hogy meg akarják ölni őket.
36. Körülbelül hány zsidó halt meg koncentrációs táborokban?
Szakértői becslések szerint 300 000 és 500 000 közé tehető.
37. Hogyan haltak meg?
Főleg a kiújuló tífuszjárványoktól, melyek a háborúsújtott Európában pusztítottak a háború alatt, valamint az éhínségtől és az orvosi ellátás hiányától a konfliktus utolsó hónapjaiban, amikor a szövetségesek bombázásai valójában minden köz- és vasúti szállítást megbénítottak.
38. Mi a tífusz?
Ez a betegség mindig akkor tűnik fel, amikor egészségtelen körülmények között sok ember van összezsúfolva. Haj- és ruhatetű terjeszti. Ironikus, de ha a németek több Zyklon-B-t használtak volna, több zsidó élhette volna túl a táborokat.
39. Mi a különbség, ha hatmillió vagy 300 000 zsidó halt meg a második világháború alatt?
5 700 000.
40. Egyes zsidó „haláltábor”-túlélők azt mondják, hogy látták, ahogy a holttesteket egy gödörbe dobják és elégetik. Mennyi tüzelőanyag lett volna szükséges ehhez?
Sokkal több, mint amennyihez a németek hozzáfértek, mivel jelentős tüzelőanyag-hiány volt a háború alatt.
41. El lehet-e égetni a holttesteket gödrökben?
Nem. Oxigénhiány miatt lehetetlen, hogy a lángok az emberi testet teljesen elemésszék ily módon.
42. Holokauszt-történészek azt állítják, hogy a nácik kb. tíz perc alatt el tudták égetni a hullákat. Mennyi időbe kerül egy holttestet elhamvasztani, hivatásos krematóriumi dolgozók szerint?
Kb. másfél órába, habár a nagyobb csontok további feldolgozást igényelnek.
43. Miért voltak a német koncentrációs táborokban krematóriumok?
Hogy az ott meghaltak testétől hatékonyan és egészséges módon váljanak meg.
44. Ha a német terület táboraiban lévő összes krematórium kapacitásának száz százalékát vesszük, legfeljebb mekkora nagyságrendű holttestet tudtak volna elhamvasztani az egész időszak alatt, amikor ezek a krematóriumok működésben voltak?
Kb. 430 600-at.
45. A krematóriumok kemencéit lehet-e mindenkor száz százalékosan működtetni?
Nem. Már a mindenkori ötven százalékos becslés is nagyvonalú (napi tizenkét óra). A krematóriumkemencéket alaposan és rendszeresen tisztítani kell, ha jelentős terhelés alatt vannak.
46. Egy elhamvasztott holttest után mennyi hamu marad?
Miután minden csontot ledaráltak, kb. egy cipős doboznyi.
47. Ha a nácik hatmillió zsidót elhamvasztottak, mi történt a hamuval?
Ez még „megválaszolásra” vár. Hatmillió holttest sok tonna hamut tett volna ki, és még sincs bizonyíték semmilyen nagy hamulerakóhelyre.
48. Mutatják-e megsemmisítés bizonyítékát Auschwitzról a szövetségesek háborús légi felderítő képei arról (akkor készültek, amikor a „gázkamrák” és krematóriumok teljes gőzzel dolgoztak)?
Nem. Valójában ezek a fényképek még csak nyomát sem mutatják az óriási mennyiségű füstnek, amely állítólag állandóan a tábor fölött lebegett, és a „nyílt gödröknek” sem mutatják bizonyítékát, amelyekben a hullákat állítólag elégették.
49. Mi volt a fő lényege az 1935-ös „nürnbergi törvényeknek”?
Megtiltotta a házasságot és a nemi kapcsolatot a németek és a zsidók között, hasonlóan azokhoz a törvényekhez, amik ma Izraelben vannak érvényben.
50. Voltak-e Amerikában a nürnbergi törvényekhez hasonló törvények?
Évekkel Hitler Harmadik Birodalma előtt az USA legtöbb állama hatályba léptetett olyan törvényeket, amelyek tiltották a házasságot a különböző fajok között.
51. Milyen jelentést küldött a Nemzetközi Vöröskereszt a „holokauszt”-kérdéssel kapcsolatban?
A Vöröskereszt 1944 szeptemberében tett auschwitzi látogatásakor készült hivatalos jelentésében rámutatott, hogy az internáltaknak engedélyezték, hogy csomagot kapjanak, és hogy a gázkamrákról szóló szóbeszédet nem tudják igazolni.
52. Mi volt a Vatikán szerepe akkor, amikor állítólag hatmillió zsidót megsemmisítettek?
Ha lett volna terv a megsemmisítésre, a Vatikán helyzeténél fogva minden bizonnyal tudott volna róla. De mivel nem volt, így a Vatikánnak semmi oka nem volt, hogy ellene szóljon, és nem is tette.
53. Milyen bizonyíték van arra, hogy Hitlernek tudomása volt egy folyamatban levő zsidókat megsemmisítő programról?
Semmilyen.
54. Együttműködtek-e a nácik a cionistákkal?
Hitler kormánya már 1933-ban aláírt egy egyezményt a cionistákkal, amely lehetővé tette, hogy a zsidók Németországból Palesztinába vándoroljanak, és nagymennyiségű tőkét vihessenek magukkal.
55. Hogyan halt meg Anna Frank?
Miután túlélte az auschwitzi internálást, a bergen-belseni táborban tífuszban halt meg néhány héttel a háború vége előtt.
56. Az Anna Frank naplója hiteles?
Nem. A francia dr. Robert Faurisson által összegyűjtött bizonyítékok megállapítják, hogy a híres napló irodalmi kacsa.
57. Mi a helyzet a felszabadított német táborokban készített jól ismert fényképekkel és filmekkel, melyeken lesoványodott hullahalmok láthatók. Ezek hamisak?
A fényképek hamisíthatók, de sokkal könnyebb egyszerűen félrevezető felirattal ellátni egy fényképet, vagy félrevezető kommentárral bemutatni egy filmet. A lesoványodott hullahalmok nem jelentik, hogy ezeket az embereket „elgázosították” vagy szándékosan halálra éheztették. Valójában a tomboló járvány vagy a háború vége felé jelentkező élelmiszerhiány miatti éhezés tragikus áldozatai voltak.
58. Kitől ered a „genocídium” kifejezés?
Rafael Lemkin lengyel zsidótól, egy 1944-ben kiadott könyv szerint.
59. Az olyan filmek, mint a „Schindler listája” vagy a „Háború szele” dokumentumfilmek?
Nem. Az ilyen filmek történelmileg gyengén megalapozott regényszerű megfilmesítések. Sajnos túlontúl sokan elfogadják ezeket, mint pontos történelmi bemutatást.
60. Hány könyvet adtak ki, melyek megcáfolják a szabványos „holokauszt”-történet egyes részeit?
Több tucatot. Még több van kiadás alatt.
61. Mi történt, amikor az Institute for Historical Review 50 000 dollárt ajánlott annak, aki be tudja bizonyítani, hogy a zsidókat elgázosították Auschwitzban?
Nem nyújtottak be bizonyítékot a jutalomért, de az intézmény ellen 17 millió dolláros kártérítési pert indított egy korábbi auschwitzi táborlakó, Mel Mermelstein, aki azt állította, hogy a jutalom felajánlása alvászavarokhoz vezette és az üzleti élete veszteséget szenvedett, valamint, hogy a felajánlás a „megállapított tények ártalmas tagadását” képviselte.
A 66 kérdés és válasz a holokausztról újabb változatában (2000. április) a 61. kérdés megváltozott (a fordító):
61. A holokauszt-történettel szembeni szkepticizmus csökkent-e vagy nőtt az utóbbi években?
Kétségtelenül nőtt. Egyre több „főáramlatú” történész ad hangot szkepticizmusának kulcsfontosságú holokauszt-állításokkal kapcsolatosan. A revizionisták is egyre több országban egyre több hivatalos és félhivatalos támogatásra lelnek.
62. Mi a helyzet azzal a váddal, hogy azok, akik megkérdőjelezik a holokauszt-történetet, egyszerűen antiszemiták vagy neonácik?
Ezt a rágalmazást arra tervezték, hogy eltereljék a figyelmet a tényekről és a becsületes vitákról. A tudósok, akik cáfolják a holokauszt-történet állításait, minden fajban és etnikai-vallási csoportban megtalálhatók (a zsidók között is). Nincs összefüggés a „holokauszt”-cáfolás és az antiszemitizmus vagy neonácizmus között. Növekvő számú zsidó tudós nyíltan elismeri a bizonyítékok hiányát a kulcsfontosságú holokauszt-állításokkal kapcsolatosan.
63. Mi történt azokkal a „revizionista” történészekkel, akik kétségbe vonták a holokauszt-történetet?
Rágalomhadjáratot indítottak ellenük, elvesztették akadémikus állásukat, nyugdíjukat, tulajdonaikat megrongálták, és fizikai erőszakot alkalmaztak velük szemben.
64. Hogyan vált az Institute for Historical Review áldozattá, mert olyan könyveket és cikkeket publikál, melyek vitatják a holokauszt-állításokat?
Az IHR-t – egy vezető revizionista történelmi kutató- és kiadóközpontot – háromszor ért bombatámadás. 1984. július 4-én felgyújtották és porig égett. Dolgozói számos halálos fenyegetést kaptak. Az IHR-rel és a holokauszt-revizionistákkal a média túlnyomórészt ellenségesen bánik.
65. Miért van oly kevéssé publikálva a revizionista nézet?
Mert politikai okokból az uralkodó osztály nem akar mélyebb tárgyalásokba bocsátkozni a holokauszt-történetet övező tényekről.
66. Hol kaphatok több információt a holokauszt-történet „másik oldaláról”, valamint a második világháború történelmi revizionizmusának más területeit érintő tényekről?
Megfelelő honlapokon, amiket ezután fogunk közölni.
2009. szeptember 19., szombat
Zsidó uralom
Ne hagyjuk ezt, testvéreim, akik nem tartoztok a sémi halálbrigádokhoz!
Szabadságot kívánunk, valódi szabadságot. Nem olyant, amiben hitvány bűnözők szabják meg azt, hogyan éljünk.
Elég volt!!!!
Elég volt a zsidó hülyítésből!!!
Elég a világot vezetgető zsidó bűnözőkből!!!
Szabadságot kérünk, mi, minden nemzet. Nem kell semmilyen zsidó rabiga!!!
2009. szeptember 17., csütörtök
Tolvaj MAZSIHISZ országos alelnök
A Pécsi Városi Bíróság gyorsított eljárásban augusztus 19-én lopás bűntette miatt elítélt egy Krausz István nevű, 54 éves férfit, közölte az Index kérdésére Hajdu István a Pécsi Városi Bíróság elnöke.
A Pécsi Napilap azt közölte, hogy a lopás miatt elítélt férfi a Pécsi Zsidó Hitközség elnöke. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) honlapja szerint Krausz István az országos szervezet alelnöke is.
Augusztus 6-án egy pécsi benzinkúton egy vásárló a pulton hagyta a pénztárcáját, mert még venni akart néhány dolgot. Mire visszaért, a pénztárcája eltűnt, amelyben iratai és 1676 euró (kb 450 ezer forint) volt.
A vásárló a pénztárossal visszanézte a biztonsági kamera felvételeit, amelyeken jó minőségben látható volt, hogy egy férfi elteszi a tárcát, nyugodtan odasétál autójához, majd elhajt.
Felírták az autó rendszámát, így a rendőrök ez alapján azonosították Krausz Istvánt. Kimentek a lakására, de csak a feleségét találták otthon. A férfi nem sokkal később önként jelentkezett a rendőrségen.
A Pécsi Városi Bíróság elnöke az Indexnek azt mondta: az iratok alapján a gyanúsított kihallgatásán rögtön beismerte a bűncselekményt. A Pécsi Napilap szerint ugyanakkor a férfi beismeréséről ellentmondó információk vannak. Az egyik szerint már a pénztárcával megbánóan ment az őrsre, a másik változat szerint amikor bement a rendőrségre tagadott mindent, de amikor megmutatták neki a felvételeket, rögtön beismerő vallomást tett. A lakásán házkutatást tartottak, ahol megtalálták a tárcát és tartalmát is, amely visszakerült tulajdonosához.
A pécsi bíróság elnöke hangsúlyozta: ebben az ügyben a bíróság semmilyen adatot nem vett fel sem Krausz István vallási hovatartozásáról, sem egyéb társadalmi funkciójáról, s ezek természetesen semmilyen befolyással nem voltak a büntetőeljárásra.
Az Index megkereste az ügyben Krausz István, aki amikor meghallotta, miért keressük, azt mondta: nem kíván nyilatkozni.
Felhívtuk a Mazsihisz elnöki titkárságát is, hogy megkérdezzük, ez az ügy mennyiben befolyásolja Krausz István alelnöki funkcióját. A titkárságon azt mondták, Feldmájer Péter elnök dél körül lesz elérhető.
2009. augusztus 11., kedd
Holo-legenda

Solomon és Israel Dwek

Kitagadta a fiát Israel Dwek rabbi, a talmudi törvény tiltja, hogy egy zsidó egy másik zsidóról információkat szolgáltasson ki nem-zsidó(k)nak.
Miről is van szó? A Talmud a zsidó felsőbbrendűség (kiválasztottság) tudatának alapműve. Hiába maszatolnak mindig, mert ez így van - ők tudják a legjobban.
2009. augusztus 7., péntek
Maffia alija
Milyen távolinak is tűnik már az az időszak, amikor az amerikai szervezett bűnözés éceszgéberének (Mastermind of the Mob) számító Meyer Lanskyt, a mindenható New York-i bűnszindikátus kincstárnokát, Lucky Luciano jobb (vagy inkább „rosszabb”) kezét, aki az amerikai adóhatóságok elől menekült az őshazába, az izraeli hatóságok kiutasították az országból, miután Golda Meir miniszterelnök megtagadta tőle – az elvileg pedig – a diaszpóra minden tagját megillető hazatérés jogát. 1971-et írtak ekkor. A sztorit Francis Ford Coppola is beépítette a Keresztapa cselekményébe: a második részben a Corleonék riválisaként ábrázolt Hyman Roth nevű zsidó gengszter (igencsak stílszerűen Lee Strasberg, az Actor’s Studio főnöke által megszemélyesített) figuráját közvetlenül Lansky élete inspirálta. A filmben ugyan lelőtték, alighogy újra amerikai földre tette a lábát, a valóságban azonban a rák végzett vele túl a nyolcadik x-en, több mint 400 millió dolláros bankbetétet hagyva hátra. Pedig Meyer Lansky (alias Maier Szuhovljanszkij) mindenben megfelelt az „alijázás” követelményeinek, hiszen egy grodnói ortodox zsidó családban született Belorussziában. Több mint két évig tartó jogi hercehurcát követően azonban mégis Golda Meir akarata győzedelmeskedett, aki nem szívesen látott egy ilyen hírhedten nehézsúlyú bűnözőt Izrael földjén, és persze az amerikaiakkal sem szerette volna összerúgni a port miatta.
Akkoriban az USA-Izrael kapcsolatban még nem a farok csóválta a kutyát, így aztán a brooklyni Yiddish Connection nem tudta bevenni Izrael kapuit. Harminc évvel később „Izrael nagyanyja” már nem ismerné fel a cionista ígéret(ek) földjét. Bárhol is váljék ugyanis forróvá a talaj a talpuk alatt, a világ zsidó bűnözői – legyen szó New York-i tőzsdecsalókról vagy oroszországi oligarchákról, afrikai gyémántcsempészekről vagy a párizsi Sentier-negyed feketemunkában utazó rabszolgahajcsárjairól – automatikusan és magától értetődően az „anyaországukban” keresnek (és találnak) menedéket, sarkukban az Interpollal. „A zsidó gengszterek számára Izrael sikeres függetlenségi háborúja részben az önmeghatározás területén jelentett győzelmet, részben a szökésben lévő zsidók búvóhelye területén”, írja könyvében Rich Cohen (Kemény zsidók, 169. old.).
Az izraeli hatóságok pedig cinkos módon becsukják a szemüket, és így igencsak messze kerültek a cionista ideáltól éppúgy, mint az „alija” szó mélyebb értelmétől, amely héberül szellemi emelkedettséget, felemelkedést jelent. Igaz, hogy az 1948-as függetlenségi nyilatkozat nem követel erkölcsi bizonyítványt az új államban letelepedni szándékozó zsidóktól: „Izrael Állam nyitott lesz a zsidó bevándorlás és a száműzöttek újraegyesítése iránt.” Az 1950-ben elfogadott „hazatérés törvénye” minden zsidó számára megadja az izraeli állampolgárság jogát, amellyel az elmúlt csaknem hat évtized folyamán már több mint 2, 5 millió bevándorló élt. Ilyen körülmények között akár „normálisnak” is lehetne tekinteni, hogy néhány fekete bárány is van köztük. Amikor azonban ilyen szembe tűnők, akkor joggal tehető fel a kérdés, hogy vajon az izraeli külügyminisztérium nem vetette-e el kissé a sulykot azok tehetségét magasztalva, akik úgymond „felmérhetetlen támogatást jelentettek az ország gazdasági, tudományos, egyetemi és kulturális élete számára”. Jellemző például, hogy egy bizonyos Samuel Flatto-Saron nevű üzletember, aki még a hetvenes években alijázott és képviselővé választatta magát, hogy ily módon kibújjon a francia adóhatóság vele szemben támasztott követelése alól, utóbb az egyik legnépszerűbb személyiséggé vált Izraelben.
Az oroszországi születésű Arkagyij Gajdamak milliárdos 2000-ben érezte sürgős szükségét az alijának, miután ugyancsak a francia adóhivatal bagatell nyolcvanmillió eurót – az ország történelmének eddigi legnagyobb elmaradt és meg nem fizetett adóhátralékát – követelt rajta. A helyi politikai establishment jóindulatára számítva azonban nem volt mitől tartania. Ehud Olmert miniszterelnök támogatása és a jeruzsálemi Betar futballcsapat feltámasztására szánt 11 millió eurós csekk megtette a magáét: az ellene 2000-ben és 2001-ben „pénzmosás, közjavak eltulajdonítása, illegális fegyverkereskedelem stb.” miatt kibocsátott nemzetközi körözés dacára az izraeli hatóságok még arra sem vették a fáradságot, hogy kihallgassák a neki felrótt vádak tárgyában. Igaz, hogy azok közül legalább az egyikben mindenképpen vétlen az öt (francia, kanadai, izraeli, orosz és angolai) állampolgársággal rendelkező üzletember. A héber állam törvényei szerint ugyanis a fegyverkereskedelem nem üldözendő cselekmény. 2002 óta Gajdamak – aki időközben Aryé Bar-Levre „héberesítette” nevét – jobbára Tel-Aviv és Moszkva között ingázik. Izraelben a helyi orosz ajkú bevándorlók támogatását élvező szélsőjobboldali pártot „menedzseli”, míg az orosz fővárosban az Oroszországi Zsidó Vallási Közösségek és Szervezetek Bizottságának elnöki tisztét foglalja el, mellesleg pedig a Moszkovszkije Novosztyi napilapot irányítja.
Izraelbe történő „hazatérésével” egyébként újra megtalálhatta ifjúkori barátját, Mihail Csernojt, a kétes hírű oroszországi oligarchát, aki szintén a zsidó államba tette át székhelyét azóta, hogy 1994-ben sürgősen kereket kellett oldania szülőföldjéről. A kilencvenes évek elején a Misa fivérek, Lev és David társaságában azzal vádolták a két cimborát, hogy több tízmillió dollárral károsították meg az Orosz Központi Bankot. Ugyanazokról a fivérekről van szó, akik néhány évvel később hamis papírokkal Izraelbe menekítették a különösen kegyetlen módszereiről elhíresült izmailovói maffia főnökét, Anton Malevszkijt. A vér azonban, mint tudjuk, nem válik vízzé, és ez az aranyszabály Csernoj esetében is érvényesült, aki Izraelben sem tagadta meg önmagát, úgyhogy az ottani igazságügyi szervek végül kénytelenek voltak eljárást indítani ellene adócsalás és pénzmosás gyanújával. Az izraeliek azonban az angol, a francia, az amerikai és a svájci hatóságok vele szemben alkalmazott gyakorlatával ellentétben nem kitiltották az országból, hanem éppen ellenkezőleg: bevonták az útlevelét és lakhelyelhagyási tilalommal sújtották. Elvégre mégis csak jobb, ha családon belül mossák ki a szennyest…
Nem titok egyébként, hogy az oroszországi oligarchák hosszú, tömött sorokban érkeztek Tel-Avivba. Miután az elnöki mandátumát krónikus delirium tremensben eltöltő Borisz Jelcin jóvoltából kedvükre fosztogathatták Oroszországot, sokan közülük Izraelben kerestek menedéket a putyini számonkérés elől. „Prominens zsidó alakok ma példa nélküli hatalmi helyzetet élveznek a(z oroszországi) politikában, a médiában és a magánszektorban… Borisz Berezovszkij, a legbefolyásosabb orosz zsidó, aki a Nemzetbiztonsági Tanács helyettes vezetői posztját foglalja el és egy kisebb üzleti birodalmat ellenőriz, legutóbb egyenesen azzal dicsekedett, hogy az országot hét kulcsbankár vezeti, legtöbbjük zsidó”, jellemezte az akkori helyzetet a londoni Times (1997. január 27.). A brit lap értékelését néhány hónappal később maga az érintett is megerősítette, amikor az amerikai zsidó közösségi lapban kijelentette: „Szerződtettük Csubajszt (Jelcin miniszterelnökét, az oroszországi vadprivatizáció levezénylőjét – G. I.), óriási összegeket ruháztunk be, biztosítottuk Jelcin megválasztását. Most jogunkban áll kormányposztokat elfoglalni és győzelnünk gyümölcseit élvezni” (Forward, 1997. április 4.). Mindezek ismeretében nem csoda, hogy az Amerikai Rabbik Tanácsának tiszteletbeli elnöke, Rafael G. Grossmann rabbi megkondította a vészharangot: „A Szovjetunió összeomlása óta Oroszország lakosságának két százaléka hatalmas vagyont szerzett, miközben a lakosság maradéka elszegényedett… E gazdagság jelentős része zsidók kezében van, akik nyíltan kérkednek jólétükkel. A bankok és a tömegtájékoztatási eszközök többsége is a kezükben van. Elkerülhetetlen, hogy az antiszemita lőpor hordója bármelyik pillanatban felrobbanjon.”
Az amerikai Forbes magazin által néhány éve a leggazdagabb izraeliekről közzétett lista magáért beszél: az első helyeken a Jukosz orosz olajvállalat három egykori vezetője, Leonyid Nyevzlin, Mihail Brudno és Vlagyimir Dubov, valamint Vlagyimir Guszinszkij sajtómágnás és Borisz Berezovszkij, az első oroszországi milliárdos (és Putyin volt tanácsadója) osztozott. Enyhén szólva nem éppen templomi kóristák gyülekezetéről van szó, amit – egyebek mellett – az is bizonyít, hogy a terhükre rótt bűncselekmények kimerítik csaknem a teljes BTK-t. A The Jerusalem Post szerint az orosz törvényhozók nemrég megorroltak amerikai kollégáikra, amiért azok meghallgatást szerveztek a Jukosz-ügyben vád alá helyezett Nyevzlin számára, hogy Washingtonban beszámolhasson az orosz politikai rendszer állítólagos „totalitarizmusáról”. Legfőbb mondanivalója éppen az volt, hogy Putyint notórius antiszemiták veszik körül, különös tekintettel az erőszakszervezetekre. Nyevzlin egyébként annak ellenére kapott meghívást az Egyesült Államokba, hogy Interpol-körözés alatt áll bérgyilkosságok megrendelése miatt. Azóta Berezovszkij (aki immáron Platon Elenyinnek hívatja magát) Nagy-Britanniába emigrált, ahol az orosz kormány tiltakozása ellenére politikai menekült státust kapott, és ahonnan aktív érdeklődést tanúsít minden iránt, ami az orosz befolyási övezetben történik. A grúz és az ukrán „narancsos” forradalom finanszírozásán kívül attól sem riadt vissza, hogy merényletet készítsen elő Putyin elnök ellen, sőt mi több, egy orosz rádiónak kijelentette, hogy erőszakos hatalomátvételt akar végrehajtani Oroszországban.
Az „Oroszország Házban” nagyon esedékes rendrakásra elszánt Putyin hiába kérte már Ariel Sarontól is mindazok kiadását, akiket országa igazságszolgáltatása követel, és akik a héber államban dekkolnak. „Nincs szándékomban bárkit is elküldeni. Már fiatal koromban is elleneztem a zsidók kiadásának az ötletét, és ezt a lehető legvilágosabb módon megismétlem”, válaszolta a (volt) izraeli miniszterelnök. Az egykor maga is a Csernoj-klán vezető köreihez tartozó Gyalol Kajdarov mindezt így magyarázza a vezető francia napilapnak adott interjújában: „Izrael menedék és alma mater volt a Csernoj-csoport és sokan mások, köztük Lev Levajev, Jakov Goldovszkij, Arkagyij Gajdamak számára. Csernoj sokat nyom a latba. Létrehozott egy alapítványt, képviselőket pénzel, politikusokat vásárol. Szerencsére az izraeli hatóságok látják már a korrupcióba befektetett pénzt és megértették, hogy Csernoj nem egy ’szegény üldözött’ zsidó, hanem egy bandita. Elfogadtak egy maffia-törvényt, amely 15-20 éves börtönbüntetést helyez kilátásba korrupcióért. Nehezebbé válik ugyan, de a csoportnak sikerül mindenhova beszivárognia” (Le Monde, 2002. november 27.). A Ha’aretz izraeli napilap angol nyelvű kiadása ugyanakkor emlékeztet rá, hogy Oroszországban újabban csökkenni látszik a lakosság zsidóellenessége, közvetlen kapcsolatban a Jelcin-barát zsidó oligarchák „eltűnésével” (vagyis Izraelbe történő lefalcolásukkal), noha a 64 legnagyobb orosz vállalat tőkéjének 85 százaléka továbbra is nyolc zsidó klán kezében összpontosul. Putyinnak tehát van még elég tennivalója.
Ne higgyük azonban, hogy az alijázás csak a bűnözés nagykutyáinak jelent egérutat, mert a jelenség a kishalakat is érinti. A párizsi Sentier-ügy, e bűnszövetségben elkövetett megacsalás két főkolomposa, Haim Weizman és Thierry Luksemberg egyaránt Izraelbe menekült a francia rendőrök elől. Nem voltak egyedül. A tizenhárom nemzetközi elfogatóparancs érintettje közül tizenketten a zsidó államban kerestek menedéket az ügyben indított per 2001. februári kezdete előtt. A francia bankok számára keserű volt a pirula: 82 millió eurós hamis váltóért kellett kötelezettséget vállalniuk. Az egyik bulgáriai utazása során letartóztatott Weizman végül ötéves börtönbüntetést kapott.
Esetenként még Jahve felkent szolgái is az „ígéret földjén” keresnek menedéket Jahve haragja – vagyis annak a világi bűnüldöző szervek képében történő megnyilvánulása – elől. 2004 májusában például Joseph Rotnemer és Jacques Schwarz rabbi váltott egyirányú repülőjegyet Párizsból Tel-Avivba. Minden okuk megvolt rá, ugyanis a lubavicsi közösség körében végzett fáradságos adománygyűjtő tevékenységük gyümölcsét bulgáriai benzinkutak vásárlásába fektették. Sefi Hendler, az izraeli Maariv napilap párizsi tudósítója egész oldalas leleplező cikkben háborgott az eset miatt: „Izrael védelmezi a menekülő bűnözőket”. Yedioth Ahronoth-beli kollégája, Boaz Bismuth ugyanezt visszhangozta: „Izrael nem segített a csalók felkutatásában”. A Zsidó Világkongresszus elnöke, Edgar Bronfman nemrég szintén abba bukott bele, a szervezet főtitkáraként bizalmi embere, Israel Singer rabbi másfél millió dollárt nyúlt le a holokauszt-túlélők kártalanítására a svájci bankoktól kizsarolt pénzből, és a csinos summát Izraelben vezetett bankszámlájára utaltatta, ahová azután maga is követte azt. Egyébként nem Singer volt az egyetlen enyves kezű zsidó közösségi funkcionárius, aki megrövidítette hitsorsosait. Mint arról a La Tribune de Geneve svájci napilap beszámolt (1988. május 19.), Werner Nachmann, a Németországi Központi Zsidótanács 22 éven keresztül volt elnöke 33 millió márkát sikkasztott el abból a 400 millióból, amelyet a német kormány utalt át 1980 és 1987 között a nácizmus áldozatainak kártalanítására. A ’87 januárjában elhunyt Nachmannt állami tiszteletadás mellett temették el, és csak halála után derült fény bűnözői ténykedésére, amikor eléggé el nem ítélhető módon átvizsgálták az általa vezetett szervezet könyvelését.
Hiába dohognak azonban az újságírók, lényegében minden marad a régiben. Az idegen országokban zsidók által elkövetett csalások a jelek szerint továbbra sem igen zavarják az izraeli igazságügyi szervek lelki nyugalmát, noha az ilyesféle esetek cinkos és cinikus módon elnéző kezelése végső soron a zsidó állam imázsán is foltot ejt. Már ha az ENSZ-határozatok szándékos és folyamatos megszegése, a szomszédjai elleni ismétlődő katonai agressziók, a vélt vagy valós ellenségei likvidálását célzó merényletek, a palesztin lakosság mozgásszabadságát korlátozó drákói intézkedések (például az apartheid-fal felhúzása) és a régió biztonságát, sőt a világbékét is fenyegető atomfegyverkezése után egyáltalán maradt még rajta hely az újabb foltok számára…
(Gazdag István)
