Nürnbergi törvényszék

Az amerikai jogászok-vádlók 75%-a volt zsidó származás Nürnbergben. Erre figyelmeztetett Tom Dodd connecticuti szenátor, még akkor:

“You know how I have despised anti-Semitism. You know how strongly I feel toward those who preach intolerance of any kind. With that knowledge — you will understand when I tell you that this staff is about seventy-five percent Jewish. Now my point is that the Jews should stay away from this trial — for their own sake. For — mark this well — the charge ‘a war for the Jews’ is still being made and in the post-war years it will be made again and again. The too large percentage of Jewish men and women here will be cited as proof of this charge. Sometimes it seems that the Jews will never learn about these things. They seem intent on bringing new difficulties down on their own heads. I do not like to write about this matter —it is distasteful to me — but I am disturbed about it. They are pushing and crowding and competing with each other and with everyone else.”

Maffia alija

A héber állam létrehozása igazi kihívást jelentett a cionizmus úttörői számára, amelynek révén az „utálatos európai antiszemitizmus” által parazitáknak tartott zsidók végre megmutathatták, hogy igenis képesek az építőmunkára. Időközben azonban a kezdetben még olajozottan működő gépezetbe egyre nagyobb homokszemek kerültek, és Izrael ugyanolyan állammá vált, mint a többi, vagyis ugyanolyan engedékeny a különböző rendű és rangú ügyeskedőkkel, szélhámosokkal és bűnözőkkel szemben. Olyannyira, hogy manapság már egyenesen menedékül szolgál a számukra. Persze csak akkor, ha maguk is Jahve „kiválasztottjai” közé tartoznak…
Milyen távolinak is tűnik már az az időszak, amikor az amerikai szervezett bűnözés éceszgéberének (Mastermind of the Mob) számító Meyer Lanskyt, a mindenható New York-i bűnszindikátus kincstárnokát, Lucky Luciano jobb (vagy inkább „rosszabb”) kezét, aki az amerikai adóhatóságok elől menekült az őshazába, az izraeli hatóságok kiutasították az országból, miután Golda Meir miniszterelnök megtagadta tőle – az elvileg pedig – a diaszpóra minden tagját megillető hazatérés jogát. 1971-et írtak ekkor. A sztorit Francis Ford Coppola is beépítette a Keresztapa cselekményébe: a második részben a Corleonék riválisaként ábrázolt Hyman Roth nevű zsidó gengszter (igencsak stílszerűen Lee Strasberg, az Actor’s Studio főnöke által megszemélyesített) figuráját közvetlenül Lansky élete inspirálta. A filmben ugyan lelőtték, alighogy újra amerikai földre tette a lábát, a valóságban azonban a rák végzett vele túl a nyolcadik x-en, több mint 400 millió dolláros bankbetétet hagyva hátra. Pedig Meyer Lansky (alias Maier Szuhovljanszkij) mindenben megfelelt az „alijázás” követelményeinek, hiszen egy grodnói ortodox zsidó családban született Belorussziában. Több mint két évig tartó jogi hercehurcát követően azonban mégis Golda Meir akarata győzedelmeskedett, aki nem szívesen látott egy ilyen hírhedten nehézsúlyú bűnözőt Izrael földjén, és persze az amerikaiakkal sem szerette volna összerúgni a port miatta.
Akkoriban az USA-Izrael kapcsolatban még nem a farok csóválta a kutyát, így aztán a brooklyni Yiddish Connection nem tudta bevenni Izrael kapuit. Harminc évvel később „Izrael nagyanyja” már nem ismerné fel a cionista ígéret(ek) földjét. Bárhol is váljék ugyanis forróvá a talaj a talpuk alatt, a világ zsidó bűnözői – legyen szó New York-i tőzsdecsalókról vagy oroszországi oligarchákról, afrikai gyémántcsempészekről vagy a párizsi Sentier-negyed feketemunkában utazó rabszolgahajcsárjairól – automatikusan és magától értetődően az „anyaországukban” keresnek (és találnak) menedéket, sarkukban az Interpollal. „A zsidó gengszterek számára Izrael sikeres függetlenségi háborúja részben az önmeghatározás területén jelentett győzelmet, részben a szökésben lévő zsidók búvóhelye területén”, írja könyvében Rich Cohen (Kemény zsidók, 169. old.).
Az izraeli hatóságok pedig cinkos módon becsukják a szemüket, és így igencsak messze kerültek a cionista ideáltól éppúgy, mint az „alija” szó mélyebb értelmétől, amely héberül szellemi emelkedettséget, felemelkedést jelent. Igaz, hogy az 1948-as függetlenségi nyilatkozat nem követel erkölcsi bizonyítványt az új államban letelepedni szándékozó zsidóktól: „Izrael Állam nyitott lesz a zsidó bevándorlás és a száműzöttek újraegyesítése iránt.” Az 1950-ben elfogadott „hazatérés törvénye” minden zsidó számára megadja az izraeli állampolgárság jogát, amellyel az elmúlt csaknem hat évtized folyamán már több mint 2, 5 millió bevándorló élt. Ilyen körülmények között akár „normálisnak” is lehetne tekinteni, hogy néhány fekete bárány is van köztük. Amikor azonban ilyen szembe tűnők, akkor joggal tehető fel a kérdés, hogy vajon az izraeli külügyminisztérium nem vetette-e el kissé a sulykot azok tehetségét magasztalva, akik úgymond „felmérhetetlen támogatást jelentettek az ország gazdasági, tudományos, egyetemi és kulturális élete számára”. Jellemző például, hogy egy bizonyos Samuel Flatto-Saron nevű üzletember, aki még a hetvenes években alijázott és képviselővé választatta magát, hogy ily módon kibújjon a francia adóhatóság vele szemben támasztott követelése alól, utóbb az egyik legnépszerűbb személyiséggé vált Izraelben.
Az oroszországi születésű Arkagyij Gajdamak milliárdos 2000-ben érezte sürgős szükségét az alijának, miután ugyancsak a francia adóhivatal bagatell nyolcvanmillió eurót – az ország történelmének eddigi legnagyobb elmaradt és meg nem fizetett adóhátralékát – követelt rajta. A helyi politikai establishment jóindulatára számítva azonban nem volt mitől tartania. Ehud Olmert miniszterelnök támogatása és a jeruzsálemi Betar futballcsapat feltámasztására szánt 11 millió eurós csekk megtette a magáét: az ellene 2000-ben és 2001-ben „pénzmosás, közjavak eltulajdonítása, illegális fegyverkereskedelem stb.” miatt kibocsátott nemzetközi körözés dacára az izraeli hatóságok még arra sem vették a fáradságot, hogy kihallgassák a neki felrótt vádak tárgyában. Igaz, hogy azok közül legalább az egyikben mindenképpen vétlen az öt (francia, kanadai, izraeli, orosz és angolai) állampolgársággal rendelkező üzletember. A héber állam törvényei szerint ugyanis a fegyverkereskedelem nem üldözendő cselekmény. 2002 óta Gajdamak – aki időközben Aryé Bar-Levre „héberesítette” nevét – jobbára Tel-Aviv és Moszkva között ingázik. Izraelben a helyi orosz ajkú bevándorlók támogatását élvező szélsőjobboldali pártot „menedzseli”, míg az orosz fővárosban az Oroszországi Zsidó Vallási Közösségek és Szervezetek Bizottságának elnöki tisztét foglalja el, mellesleg pedig a Moszkovszkije Novosztyi napilapot irányítja.
Izraelbe történő „hazatérésével” egyébként újra megtalálhatta ifjúkori barátját, Mihail Csernojt, a kétes hírű oroszországi oligarchát, aki szintén a zsidó államba tette át székhelyét azóta, hogy 1994-ben sürgősen kereket kellett oldania szülőföldjéről. A kilencvenes évek elején a Misa fivérek, Lev és David társaságában azzal vádolták a két cimborát, hogy több tízmillió dollárral károsították meg az Orosz Központi Bankot. Ugyanazokról a fivérekről van szó, akik néhány évvel később hamis papírokkal Izraelbe menekítették a különösen kegyetlen módszereiről elhíresült izmailovói maffia főnökét, Anton Malevszkijt. A vér azonban, mint tudjuk, nem válik vízzé, és ez az aranyszabály Csernoj esetében is érvényesült, aki Izraelben sem tagadta meg önmagát, úgyhogy az ottani igazságügyi szervek végül kénytelenek voltak eljárást indítani ellene adócsalás és pénzmosás gyanújával. Az izraeliek azonban az angol, a francia, az amerikai és a svájci hatóságok vele szemben alkalmazott gyakorlatával ellentétben nem kitiltották az országból, hanem éppen ellenkezőleg: bevonták az útlevelét és lakhelyelhagyási tilalommal sújtották. Elvégre mégis csak jobb, ha családon belül mossák ki a szennyest…
Nem titok egyébként, hogy az oroszországi oligarchák hosszú, tömött sorokban érkeztek Tel-Avivba. Miután az elnöki mandátumát krónikus delirium tremensben eltöltő Borisz Jelcin jóvoltából kedvükre fosztogathatták Oroszországot, sokan közülük Izraelben kerestek menedéket a putyini számonkérés elől. „Prominens zsidó alakok ma példa nélküli hatalmi helyzetet élveznek a(z oroszországi) politikában, a médiában és a magánszektorban… Borisz Berezovszkij, a legbefolyásosabb orosz zsidó, aki a Nemzetbiztonsági Tanács helyettes vezetői posztját foglalja el és egy kisebb üzleti birodalmat ellenőriz, legutóbb egyenesen azzal dicsekedett, hogy az országot hét kulcsbankár vezeti, legtöbbjük zsidó”, jellemezte az akkori helyzetet a londoni Times (1997. január 27.). A brit lap értékelését néhány hónappal később maga az érintett is megerősítette, amikor az amerikai zsidó közösségi lapban kijelentette: „Szerződtettük Csubajszt (Jelcin miniszterelnökét, az oroszországi vadprivatizáció levezénylőjét – G. I.), óriási összegeket ruháztunk be, biztosítottuk Jelcin megválasztását. Most jogunkban áll kormányposztokat elfoglalni és győzelnünk gyümölcseit élvezni” (Forward, 1997. április 4.). Mindezek ismeretében nem csoda, hogy az Amerikai Rabbik Tanácsának tiszteletbeli elnöke, Rafael G. Grossmann rabbi megkondította a vészharangot: „A Szovjetunió összeomlása óta Oroszország lakosságának két százaléka hatalmas vagyont szerzett, miközben a lakosság maradéka elszegényedett… E gazdagság jelentős része zsidók kezében van, akik nyíltan kérkednek jólétükkel. A bankok és a tömegtájékoztatási eszközök többsége is a kezükben van. Elkerülhetetlen, hogy az antiszemita lőpor hordója bármelyik pillanatban felrobbanjon.”
Az amerikai Forbes magazin által néhány éve a leggazdagabb izraeliekről közzétett lista magáért beszél: az első helyeken a Jukosz orosz olajvállalat három egykori vezetője, Leonyid Nyevzlin, Mihail Brudno és Vlagyimir Dubov, valamint Vlagyimir Guszinszkij sajtómágnás és Borisz Berezovszkij, az első oroszországi milliárdos (és Putyin volt tanácsadója) osztozott. Enyhén szólva nem éppen templomi kóristák gyülekezetéről van szó, amit – egyebek mellett – az is bizonyít, hogy a terhükre rótt bűncselekmények kimerítik csaknem a teljes BTK-t. A The Jerusalem Post szerint az orosz törvényhozók nemrég megorroltak amerikai kollégáikra, amiért azok meghallgatást szerveztek a Jukosz-ügyben vád alá helyezett Nyevzlin számára, hogy Washingtonban beszámolhasson az orosz politikai rendszer állítólagos „totalitarizmusáról”. Legfőbb mondanivalója éppen az volt, hogy Putyint notórius antiszemiták veszik körül, különös tekintettel az erőszakszervezetekre. Nyevzlin egyébként annak ellenére kapott meghívást az Egyesült Államokba, hogy Interpol-körözés alatt áll bérgyilkosságok megrendelése miatt. Azóta Berezovszkij (aki immáron Platon Elenyinnek hívatja magát) Nagy-Britanniába emigrált, ahol az orosz kormány tiltakozása ellenére politikai menekült státust kapott, és ahonnan aktív érdeklődést tanúsít minden iránt, ami az orosz befolyási övezetben történik. A grúz és az ukrán „narancsos” forradalom finanszírozásán kívül attól sem riadt vissza, hogy merényletet készítsen elő Putyin elnök ellen, sőt mi több, egy orosz rádiónak kijelentette, hogy erőszakos hatalomátvételt akar végrehajtani Oroszországban.
Az „Oroszország Házban” nagyon esedékes rendrakásra elszánt Putyin hiába kérte már Ariel Sarontól is mindazok kiadását, akiket országa igazságszolgáltatása követel, és akik a héber államban dekkolnak. „Nincs szándékomban bárkit is elküldeni. Már fiatal koromban is elleneztem a zsidók kiadásának az ötletét, és ezt a lehető legvilágosabb módon megismétlem”, válaszolta a (volt) izraeli miniszterelnök. Az egykor maga is a Csernoj-klán vezető köreihez tartozó Gyalol Kajdarov mindezt így magyarázza a vezető francia napilapnak adott interjújában: „Izrael menedék és alma mater volt a Csernoj-csoport és sokan mások, köztük Lev Levajev, Jakov Goldovszkij, Arkagyij Gajdamak számára. Csernoj sokat nyom a latba. Létrehozott egy alapítványt, képviselőket pénzel, politikusokat vásárol. Szerencsére az izraeli hatóságok látják már a korrupcióba befektetett pénzt és megértették, hogy Csernoj nem egy ’szegény üldözött’ zsidó, hanem egy bandita. Elfogadtak egy maffia-törvényt, amely 15-20 éves börtönbüntetést helyez kilátásba korrupcióért. Nehezebbé válik ugyan, de a csoportnak sikerül mindenhova beszivárognia” (Le Monde, 2002. november 27.). A Ha’aretz izraeli napilap angol nyelvű kiadása ugyanakkor emlékeztet rá, hogy Oroszországban újabban csökkenni látszik a lakosság zsidóellenessége, közvetlen kapcsolatban a Jelcin-barát zsidó oligarchák „eltűnésével” (vagyis Izraelbe történő lefalcolásukkal), noha a 64 legnagyobb orosz vállalat tőkéjének 85 százaléka továbbra is nyolc zsidó klán kezében összpontosul. Putyinnak tehát van még elég tennivalója.
Ne higgyük azonban, hogy az alijázás csak a bűnözés nagykutyáinak jelent egérutat, mert a jelenség a kishalakat is érinti. A párizsi Sentier-ügy, e bűnszövetségben elkövetett megacsalás két főkolomposa, Haim Weizman és Thierry Luksemberg egyaránt Izraelbe menekült a francia rendőrök elől. Nem voltak egyedül. A tizenhárom nemzetközi elfogatóparancs érintettje közül tizenketten a zsidó államban kerestek menedéket az ügyben indított per 2001. februári kezdete előtt. A francia bankok számára keserű volt a pirula: 82 millió eurós hamis váltóért kellett kötelezettséget vállalniuk. Az egyik bulgáriai utazása során letartóztatott Weizman végül ötéves börtönbüntetést kapott.
Esetenként még Jahve felkent szolgái is az „ígéret földjén” keresnek menedéket Jahve haragja – vagyis annak a világi bűnüldöző szervek képében történő megnyilvánulása – elől. 2004 májusában például Joseph Rotnemer és Jacques Schwarz rabbi váltott egyirányú repülőjegyet Párizsból Tel-Avivba. Minden okuk megvolt rá, ugyanis a lubavicsi közösség körében végzett fáradságos adománygyűjtő tevékenységük gyümölcsét bulgáriai benzinkutak vásárlásába fektették. Sefi Hendler, az izraeli Maariv napilap párizsi tudósítója egész oldalas leleplező cikkben háborgott az eset miatt: „Izrael védelmezi a menekülő bűnözőket”. Yedioth Ahronoth-beli kollégája, Boaz Bismuth ugyanezt visszhangozta: „Izrael nem segített a csalók felkutatásában”. A Zsidó Világkongresszus elnöke, Edgar Bronfman nemrég szintén abba bukott bele, a szervezet főtitkáraként bizalmi embere, Israel Singer rabbi másfél millió dollárt nyúlt le a holokauszt-túlélők kártalanítására a svájci bankoktól kizsarolt pénzből, és a csinos summát Izraelben vezetett bankszámlájára utaltatta, ahová azután maga is követte azt. Egyébként nem Singer volt az egyetlen enyves kezű zsidó közösségi funkcionárius, aki megrövidítette hitsorsosait. Mint arról a La Tribune de Geneve svájci napilap beszámolt (1988. május 19.), Werner Nachmann, a Németországi Központi Zsidótanács 22 éven keresztül volt elnöke 33 millió márkát sikkasztott el abból a 400 millióból, amelyet a német kormány utalt át 1980 és 1987 között a nácizmus áldozatainak kártalanítására. A ’87 januárjában elhunyt Nachmannt állami tiszteletadás mellett temették el, és csak halála után derült fény bűnözői ténykedésére, amikor eléggé el nem ítélhető módon átvizsgálták az általa vezetett szervezet könyvelését.
Hiába dohognak azonban az újságírók, lényegében minden marad a régiben. Az idegen országokban zsidók által elkövetett csalások a jelek szerint továbbra sem igen zavarják az izraeli igazságügyi szervek lelki nyugalmát, noha az ilyesféle esetek cinkos és cinikus módon elnéző kezelése végső soron a zsidó állam imázsán is foltot ejt. Már ha az ENSZ-határozatok szándékos és folyamatos megszegése, a szomszédjai elleni ismétlődő katonai agressziók, a vélt vagy valós ellenségei likvidálását célzó merényletek, a palesztin lakosság mozgásszabadságát korlátozó drákói intézkedések (például az apartheid-fal felhúzása) és a régió biztonságát, sőt a világbékét is fenyegető atomfegyverkezése után egyáltalán maradt még rajta hely az újabb foltok számára…
(Gazdag István)

Kemény zsidók

Habár a nemes televíziós vetélkedés már lezajlott, semmiképpen sem lehetett teljes a mezőny Rich Cohen Kemény zsidók című, önéletrajzi elemekkel dúsított dokumentumregénye nélkül, amelyben a szerző – civilben az amerikai Rolling Stone magazin szerkesztője – a helyi zsidó maffia ténykedésének filozófiai mélységű és lírai hangvételű méltatására vállalkozik.
„Vau! Micsoda egy könyv! Nem kell zsidónak lenni ahhoz, hogy szeretni lehessen a Kemény zsidókat”, áradozik róla Larry King alias Zeiger (a CNN hózentrágeres trógere). Mit is lehetne még ehhez hozzátenni? Az olvasó tájékozódását megkönnyítő magyarázó jegyzetekkel ellátva, beszéljen inkább maga mű. Magáért beszél. Érzékeny lelkületűeknek és komplexusos antiszemitáknak éppen ezért nem ajánlott!
„Tudatlanság, előítélet, makacs ellenállás az amerikai eszmékkel, vallási szokásokkal és követelményekkel szemben, kasztszellem, bizalmatlanság a keresztényekkel; ezek együttese teszi lehetetlenné, hogy felemeljük a nagy zsidó körzet szegényeit… Nincs olyan része a világnak, ahol nagyobb számban élnének emberi paraziták… Az orosz meg a lengyel zsidókban gyakran természetüknél fogva fellelhető bűnözői hajlam úgy tör felszínre, hogy meg kell állapítanunk: ezek az emberek New York City teljes lakosságának a legkomiszabb elemei.” Mindezt egy bizonyos William Pankhurst nevű prédikátortól idézi Cohen a múlt század elejéről, hozzátéve: „A legerősebb emigránsok az ilyen szavakat kihívásnak tekintették. A zsidókat Amerikában is elnyomták, megfélemlítették, de Amerikában a zsidók visszavághattak. Nem korlátozták őket, legalábbis jogi értelemben, semmiféle helyre vagy foglalkozásra – szabadságukban állt bűnözővé lenni” (46. old.). Az Amerikában is „elnyomott és megfélemlített” zsidók azután éltek is ezzel a szabadságukkal. (Még szerencse. Máskülönben Cohen könyve sem születhetett volna meg.)
Ami pedig a bűnözés területén történő érvényesülésük elé Európában állított „jogi korlátozásokat” illeti, íme egy revelatív részlet a Budapesti Államrendőrség egyik 1906-os jelentéséből: „Az orgazdák abból a táborból toborzódnak össze, amely Galíciából tömegesen áramlik az ország fővárosába, magával hozza azt az üzér szellemet, amely teljesen megnyugtatja lelkiismeretét, ha a büntetőtörvénykönyv szakaszai között sikeresen járhat tojástáncot… Közbiztonsági viszonyainkra fölötte veszedelmes az oláhországi, orosz, lengyel zsidóságnak egyre tóduló letelepedése. A legmegbízhatatlanabb, legkétesebb elem ez”. New Yorkban a „legkomiszabb”, Budapesten a „legkétesebb” elem? New York - Budapest, ugyanaz a harc?
„Számomra Arnold Rothstein az alvilág Mózese: ő vezette el a következő nemzedéket az ígéret földjéhez, de ő maga már nem léphetett be oda. 1928. november 4-én gyomron lőtték” (62.). A maga korában Arnold Rothstein volt az amerikai szervezett bűnözés első számú éceszgébere, a szerencsejátékokkal és sportfogadásokkal kapcsolatos visszaélések specialistája. F. Scott Fitzerald A nagy Gatsby c. regényében róla mintázta Meyer Wolfsheim figuráját. Ő volt az, „aki 1919-ben megbundázta a baseball-világbajnokságot”, és „olyan céltudatossággal hazardírozott ötvenmillió ember jóhiszeműségével, ahogyan egy betörő feltör egy páncélszekrényt”.
„Strauss mélyen erkölcsös világban élt. Nézetei – büntetésről, felelősségről, szövetségről – számos szempontból zsidó nézetek voltak. Strauss számára Isten jelen volt minden tettben, gesztusban, cselekedetben. Aki kapcsolatba került vele, előbb-utóbb átlépett egy határt, szembekerült a szabályaival. (…) Olyan volt, mint az Ótestamentum Istene, mindent látó, mindent megítélő, büntető. Büntetni szórakoztatóbb volt, mint megbocsátani. A megbocsátás egy leülést jelentett, egy kávét, egy kézfogást. A büntetés kötelet, jégcsákányt, tüzet. (…) Olyan világ volt ez, amelyben a gyilkolás talán nem bűn, de barátod háta mögött beszélni általában az; ahol a hűség törvényei képlékenyek és komplikáltak; ahol a ’patkány’ szó olyan kivakarhatatlan és kárhozatos, mint a koncentrációs táborbeli tetoválás” (84-85.). Harry ’Pittsburgh Phill’ Strausst, aki számára tehát „Isten jelen volt minden tettben, gesztusban, cselekedetben”, és aki „olyan volt, mint az Ótestamentum Istene”, 31 éves korában tartóztatták le 31 rendbeli gyilkosság vádjával. Bírósági tárgyalásán bolondnak tettette magát, de hiába: az istenével fenntartott privilegizált kapcsolata ellenére 1941. június 12-én egy olyan széken volt kénytelen helyet foglalni, ahonnan villanysebesen távozott belőle a lélek az istenével való egyesülés felé.
„Gyilkosok voltak. Úgy öltek, mintha nem lennének következmények, így sokuk számára nem is voltak. Csak küldetések a vakációk között. Áthágták a korlátokat. És mégis, ha arra gondolok, hogyan bántak a zsidókkal, mennyi megaláztatásban volt és van részük még ma is, nem tehetek róla, csodálnom kell történetük egy részét. Ezek az emberek nem tudták, hogy a zsidóknak gyengéknek kell lenniük, hát nem voltak azok” (115.). A nem-tudás hatalma.
„A legtöbben sosem hallottak zsidó gengszterekről. Nem is hiszik el, hogy valaha is léteztek. A zsidó gengszter eszméje tökéletesen ellentmond a zsidókról alkotott alapvető sztereotípiáknak, amelyek magyarázzák a zsidók helyét a világban. A zsidók fizikailag ártalmatlan irodai lények. (…) Nem bánnám, ha a zsidók néha ilyen rossz színben tűnnének fel. Vágyom a szabadságra, hogy erőszakos bűnöző lehessek. Ha nincs meg ez a szabadság, akkor nem sokat ér a döntésem, hogy nem leszek az. Zsidó vagyok. Ugyan milyen választási lehetőségeim vannak?” (149-150.). Predesztináció.
„Amikor halálos ítéletet adott ki, Lepke mindig az ’elkapni’ kifejezést használta, mint egy mennybéli bürokrata, aki kénytelen betartani az Isten által előírt menetrendet” (168.). Louis ’Lepke’ Buchalter az amerikai maffia ítéletvégrehajtó osztagának, a rettegett Murder Incorporatednek volt a mindenható ura, és ebbéli minőségében a bűnözés történetének minden bizonnyal legelvetemültebb szörnyetege. Több mint kétezer (!) gyilkosság elkövetésére adott parancsot.
„A zsidó gengszterek számára Izrael sikeres függetlenségi háborúja részben az önmeghatározás területén jelentett győzelmet, részben a szökésben lévő zsidók búvóhelye területén” (169.). Vö. „Miközben a cionizmus a világ számára azt igyekszik bizonyítani, hogy a zsidóság faji célkitűzései egy palesztinai állam megalapításában kielégülést találnak, (…) csak nemzetközi garázdálkodásuk saját felségjogaik alatt szervezett és a többi állam beleszólási joga alól kivont központját akarják abban megteremteni. Azt akarják, hogy a kiutasított szélhámosok menekülő helye és egyben a jövő zsiványainak főiskolája legyen” (Adolf Hitler). Prófécia?
„A zsidó gengszterek számára a bűnözés nem a rendszerből kivezető, hanem a bevezető út volt. A Wall Street és a Madison Avenue előkelő cégeinél rendszerint nemigen alkalmaztak zsidót. A gyerekeiket nem vették fel az Ivy League iskoláiba. Az ilyen, sokszor zárt társadalomban csoda-e, ha egyesek a fegyvert tartották a legjobb útnak, a legrövidebb útnak az amerikai álom eléréséhez?” (174-175.). A cél szentesíti az eszközt.
„Ha azt látom, hogy bizonyos faj egyedei azért tömörülnek bandákba, hogy a nem zsidókon élősködjenek; fegyveresek, gyilkosok bitangolnak az utcáinkon, és olyanokat lőnek agyon, akik ellen semmiféle személyes ellenszenvet nem éreznek; szembeszegülnek törvényeinkkel; korrumpálják tisztségviselőinket; üzletembereket fosztanak ki; fegyvertelen polgárokat vernek meg; kiterjesztik a terror uralmát az élet minden területére, akkor a legteljesebb őszinteséggel kijelentem, hogy nem vagyok hajlandó egyetlen lépésnyit sem hátrálni ettől a ’terítéken lévő kérdéstől’” (A Saturday Press egyik meg nem nevezett riportere a húszas évekből, 179-180.o.).
„Az apámhoz hasonló srácok számára a gengszterek valami mást jelentettek, mint a zsidók könyvei és imái, gyásza és jajongása. Ha a gengszterek Palesztinában éltek volna, nem lett volna Siratófal. Ne-bassz-ki-velem-fal épült volna helyette. Pár évvel később, amikor a háztömb srácainak szembe kellett nézniük a német koncentrációs táborok képével, a gengszterek emléke biztosított nekik egy másik képet is: kemény zsidók, olyan zsidók, akik nem hagyják lemészárolni magukat. Mit gondolnak, mit tenne Pep Strauss egy olyan alakkal, mint Heinrich Himmler? Tizenöt lyukat lőne a káposztazabáló csirkefogóba!” (182.). Strauss kontra Himmler? Élvezetes meccs lett volna. Bár élek a gyanúperrel, hogy ha megéri, Rothstein valószínűleg azt is megbundázta volna.
„Miközben a nagyapámhoz hasonlók egyértelmű különbséget tudtak tenni jó és rossz között, a fiaknak nehéz lett volna nem csodálniuk a gengsztereket. Relesben és Straussban félelmet nem ismerő zsidókat láttak, akik háborút viselnek a tisztességtelen világ ellen. Mialatt a zsaruk átfésülték az utcákat Lepke után kutatva, Németországban a nácik bojkottálták és megjelölték a zsidókat, amiről Amerika más részein eleinte nem sokat tudtak, de Brooklynban beszéltek róla. (…) Abban az időben, amikor a Nyugat vezetői még hittek abban, hogy a fasisztákkal ki lehet egyezni, a gengszterek azok között a kevesek között voltak, akik értették az ellenséget. (…) A gengszterek egy újfajta, sportos, mindenütt magát feltaláló zsidó prototípusai, amely a második világháború hamvaiból született. Lepke és Lansky az első zsidók között voltak, akik ismerték az igazságot az erőszakról: az emberek sajnálják az áldozatokat, de a győztesnek hódolnak be. Már jóval a holokauszt előtt rájöttek, milyen keveset ér a tanulás, amikor lovaglócsizmák dobognak a lépcsőn. Ezek a férfiak nem voltak templomba járó, szombatot megtartó hívők, de mindent a zsidókért tettek. A legjobbjaik tudták, hogy elfutni nem lehet, hogy az ember vagy még inkább önmaga lesz, az identitása felé közelítve, vagy nem lesz semmi, akár az Isten elől futó Jónás. Amint jött a háború, úgy értették a nácikat, ahogyan a legtöbb törvénytisztelő felnőtt képtelen volt. (…) Tudták, hogy a nácikkal csak úgy lehet elbánni, ahogyan az utcán szokás” (220-221.). Vagyis, ahogy az utcán elbántak a nem nácikkal, gojokkal és zsidókkal egyaránt (l. a Saturday Press riporterének fentebb idézett állítása). Minden világos: Amerikában egyes zsidók azért lettek bűnözők, mert Németországban a nácik üldöztek más zsidókat. Dialektika. Vagy talmudizmus?
„Sing Sing. 1944. március 4-ének éjszakája. (...) És aztán Lepke átmegy a szobán, leül a székbe, az utolsó szabad helyre a zsúfolt buszon. Amikor a börtönigazgató megkérdezte, akar-e szólni, inkább körülnézett, alighanem megjegyezte az arcokat, az emberekét, akikkel talán még lesz lehetősége találkozni. Amikor a hóhér meghúzta a kapcsolókart, a feje hátracsuklott. A teste kongott, mint a harang. A gondolatai elszálltak, mint a madarak. Az utolsó hang, amelyet hallott, Jacob Katz rabbié volt, amint Kádist, zsidó halotti imát énekelt” (279.). Kádis a (meg)született gengszterért.
„… régi gengszterbölcsesség, amelyet még a húszas években összegzett Arnold Rothstein. ’Az emberiség nagyobb része ostobákból és balekokból áll – nyilatkozta a Brooklyn Eagle-nek. – Szemét az ítélőképességük, nincs eszük, és ha az ember rájön, hogyan kell a dolgokat csinálni, hogyan mérje fel az embereket, hogyan dolgozza ki a saját módszereit, akkor arra a következtetésre jutnak, hogy az ember bűnöző’. Azt hiszem, apám filozófiája egy részét … gyerekkori tapasztalataiból merítette, (…) részben a zsidó gengsztertől, aki a hatalmat valójában csupán rivális bandának látta, részben a holokausztból, amely szerinte azzal kezdődött, amikor a zsidók elfogadták mások hatalmát. Mindegy, milyen kicsi vagy, képes vagy túljárni a náci eszén; ha túljársz a náci eszén, aláásod a hatalmát; hatalom nélkül a náci is egy balek csupán, akit rászedsz az utcán” (291.). Ezek szerint náci minden járókelő.
„Az emberek azért nem hisznek a zsidó gengszterekben, mert a zsidó gengszterek halomra döntik sokak elvárásait a zsidókkal szemben. A zsidó gengszterek az elsők közt vetették el a zsidók kivételezettségének eszméjét, tették sínre a zsidókat a gyilkosok és tolvajok világában, megszabadították őket. Amikor Reles végzett valamelyik áldozatával, nemcsak egy életnek vetett véget; a zsidók alapvető szabadságát fejezte ki Amerikában.” Abe ’The Kid Twist’ Reles a Murder Incorporated egyik legaktívabb bérgyilkosaként fejezte ki „a zsidók alapvető szabadságát Amerikában”. Letartóztatása után viszont vádalkut kötött és feldobta társait. Az ő vallomása alapján végezték ki többek között ’Lepke’ Buchaltert és Pep Strausst. A rendőrségi védőőrizet ellenére 1941. november 12-én kiesett a szálláshelyéül szolgáló szálloda negyedik emeletén levő szobája ablakából. Ahogy Lucky Luciano, a Cosa Nostra nagyfőnöke kajánul megjegyezte: „A kanári tudott énekelni, de számára sajnálatos módon nem tudott repülni…”

Cohen fantáziája viszont valósággal szárnyalt. (Gazdag István: Nagy könyv)