Csalással viselj háborút. Izrael kémszövetségének, a Moszadnak a mottója egy nemrég leleplezett ügynök, Victor Ostrovsky szerint: "Csalással viselj háborút." Ez a mottó többet ír le, mint a világ legkönyörtelenebb és legrémisztőbb gyilkos és kémszervezetének működési módját. Valójában egy egész faj életformáját írja le. Ez fontos megérteni, mielőtt remélhetjük, hogy megértjük a zsidók teljes szerepét a nemzetek és a világ ügyeiben. Egy faj furcsa alapelve, amely örökösen hadban áll a világ többi részével. Nehéz megérteni sőt fölfogni is. Ha egy ilyen alapelvet megvizsgálunk, és elkezdjük a tényeket megszűrni, könnyen még jobban összezavarodhatunk. Egyrészt látjuk az Ótestamentumi parancsokat, melyet törzsük Istene a hébereknek ad ki prófétáikon keresztül, hogy minden gój nemzetet irtsanak ki, akiket csak tudnak: "Irts ki minden népet, akit Isten alád rendel. Szemed nem szabad hogy sajnálja őket... Senkit sem hagyj életben, aki lélegzik." (Deuteronomy 7:16, 20:16) Hasonlóan vérszomjas kifejezett parancsok olyan gyakran is ismétlődnek a zsidók szent könyveiben, hogy csak azt tudjuk feltételezni, hogy ezeket komolyan kell venni. A történelmi tények azt sugallják, hogy a régi időkben a zsidók komolyan vették vallásukat: Az emberiség gyűlölői voltak mindenütt és mindenhol, és emiatt minden nép megvetette őket, akik között éltek. Másfelől a modern amerikai zsidó a humanizmus köntösében menekül a hadviseléstől, és minden állampolgárt, sajátmagát is beleértve arra biztat, hogy szereljen le, hogy városaink utcáit szebbé és nemesebbé tegye. Nemcsak az amerikai fegyverellenőrzés hajtóereje a zsidók, de minden más pépes jótékonysági mozgalomé is, amelyek állítólagos célja a nemzetek közötti ellenségeskedés csökkentésétől a homoszexuálisok működésének a tűréséig terjed. Hol a magyarázat erre a látszólagos ellentmondásra? Az U. S. Parlamentben az a zsidó, aki a növekvő gyilkolási statisztikát idézve azt követeli, hogy a kormány kobozzon el minden magánkézben levő fegyvert, megcsal minket szándékait illetően? Ha békéről és lefegyverzésről beszél, valójában a gójok elleni háborúra gondol? És mi van a gondosan művelt sajtóbeli zsidóképpel, aki nemes és védekező áldozata a vakbuzgóságnak, akit állandóan üldöznek, de aki sohasem üldöz másokat? Akkor ez csalás? És ha az, akkor szükségszerűen azt jelenti, hogy a zsidó jóságos és ártatlan álarca mögött egy dörzsölt prédikátor rosszindulatú arca rejtőzködik? Talán minden vérszívó zsidó csaló, mint Ivan Boesky vagy Michael Milkenmellet van egy zsidó jótevője az emberiségnek, mint a pólió vakcina felfedezője, Jonas Salk, és minden véreskezű zsidó gengszter mellett, mint Ariel Sharon, Meyer Lansky vagy Yitzhak Shamir ott van a Békenóbeldíj zsidó nyertese mint Menachem Begin, Henry Kissinger vagy Elie Wiesel. Vagy ott is becsapnak minket, amikor a Salkokra és a Kissingerekre hivatkozva arra kérnek bennünket, hogy ne ítéljünk el minden zsidót néhányuk bűnei miatt? Csalással viselj háborút. Ez a parancs azt jelenti: "Ha nem tudod elkerülni, viselj háborút, mert jobb az esélyed a nyerésre, ha ravasz vagy."? Vagy azt jelenti: "Viselj hadat és csalj."? Az erre a kérdésre adott válasz fontos. Ha az első igaz, -- ha a zsidók egészében nem rosszindulatúak, ha szakítottak Ótestamentumi hagyományaikkal és nem érzik úgy, hogy faji küldetésük az összes többi nép megsemmisítése, csak úgy gondolják, hogy ha magukat meg kell védeniük, akkor minden eszköz használata igazolva van a csalást is beleértve, akkor élhetünk velük ugyanazon a bolygón, bizonyos távolságra tőlük. Nem kell szeretnünk őket, vagy egyetértenünk eljárásaikkal, de láthatjuk annak a lehetőségét, hogy békésen együtt éljünk, ha a népek különválasztása megvalósult. Ha a választ keressük, tartsuk észben, hogy a csalás maga ellenségeskedés. A rendszeres csalás azonos a háborúval. Ha fölfedezzük, hogy a zsidók (egészükben, nem csak néhány csaló közülük) szándékosan és rendszeresen hosszabb idő óta becsap minket bármiben, akkor arra következtethetünk, hogy ők a köztünk levő kapcsolatot háborúnak tekintik, és ennek megfelelően kell rá válaszolni. Ennek a kérdésnek a megvizsgálása az egyetlen út a világos válaszra. Hogyan állapítjuk meg, hogy valaki háborút visel ellenünk? Ha nyíltan hadat üzen nekünk és utána elkezd ránk lőni és minket bombázni, akkor világos a dolog. De ha csalási elvét követve azt hangoztatja, hogy nem áll hadban velünk és csak a mi érdekeinkben cselekszik, nehéz eldönteni, hogy a kár amit nekünk okoz szándékos-e vagy véletlen. Tegyük fel, hogy úgy intézi, hogy tevékenysége kevésbé nyilvánvalóan károsít minket, mintha lőne ránk vagy bombázna minket - például színesek hordáit hozza országunkba, a faji keveredés akadályait társadalmunkban letörve, az engedékenységet bátorítja, intézményeinket aláaknázza, kulturális bolsevizmust hozva, mindezt, miközben azt állítja, hogy szerinte ezek nem károsak. Ha gyakorlatiasabb nép lennénk, jobban figyelnénk arra, hogy mit tesz a zsidó mint arra, hogy mit mond. Nem aggódnánk a szándékait illetően, hanem jelenléte hatásán ítélnénk meg és ennek megfelelően cselekednénk. Sajnos sokan vannak, akik nem tudnak anélkül jó lelkiismerettel állást foglalni a zsidó ellen, hogy tudnák, mi van a lelkében - és a zsidó tudja ezt. El kell csípnünk, amikor szándékosan hazudik nekünk, becsap minket rendszeresen és sokszor, hogy bebizonyítsuk, hogy szándékai ellenségesek. Ezért olyan fontos nekünk a 'Holokauszt' mítosz megfejtése, és annak, hogy miért ragaszkodik a zsidó gyárának minden hazugságához. A zsidó tevékenységének összefüggéseiről kell képet alkotnunk. Látszólagosan minden, amit tesz, ártalmas számunkra. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy amikor a zsidó állást foglal egy új témában, helyünk a másik oldalon van. Mindenki, aki bármilyen zsidó irodalmat olvasott, pl. zsidók zsidókról, észrevette, hogy a hagyományos zsidó jellem, ha bármiről el kell határoznia magát, amit gójok tettek, megkérdezi magát: "Jó ez a zsidóknak?". Ez csodálatra méltó mindenkiben, gójban és zsidóban: mindig a saját faja, a saját törzse érdekli első sorban. A zsidó író gyakran egy kicsit lefedi ezt azzal, hogy lehet, hogy ez nem divatos és szűklátókörűnek tűnhet, de azért megbocsájtható, mert a zsidókat keserű tapasztalataik óvatossá teszik mindazzal szemben, amit egy gój tesz. Az természetes, hogy ugyanez az író egy gój részéről hasonló viselkedést teljesen megbocsájthatatlannak tekintene, azaz ha az megkérdezné: "Jó-e ez a fehér fajnak, a gójoknak?". Egy ilyen jellemet csak a gonosztevő szerepében lehetne elképzelni. És amit mi sohasem olvasunk zsidó irodalomban, ahogy a zsidó megkérdezné: "Rossz ez a gójoknak?". Kimondatlanul ugyan, de úgy tűnik, hogy ez a kritérium fontos és első szerepet játszik a zsidó elvek megismerésekor. Lehet hogy számukra ez ugyanannak a dolognak másik módon való kimondása- pedig nagyon gondosan ügyelnek ennek a nem-kimondására. Legalábbis a II. vh. óta, azelőtt néha úgy gondolták, hogy a gójok nem tudna olvasni és elég pimasznak (hücpe) lenni . 1924-ben pl. a híres zsidó újságíró, Maurice Samuel, egy sorozat komoly zsidó könyv írója és zsidó szervezetek díjainak nyertese, azt írta a 'Ti gójok' c. könyvében, melyet gójoknak címzett: "Mi zsidók, a pusztítók, örökre pusztítók maradunk. Semmi amit tesztek nem elégíti ki igényeinket és szükségleteinket. Örökre pusztítani fogunk, mert mi a saját világunkat akarjuk, Isten világát, amelyet ti nem tudtok fölépíteni." Még itt is csalás van, mert a pusztítás szándékát alázatosságnak ábrázolja. Gondoljunk azokra a hatalmas demográfiai és szociális változásokra, amelyeket a II.vh után tapasztalunk. 1941-ben az Egyesült Államok gyakorlatilag fehérek országa volt. Voltak feketék és más színesek, de ezek a fehér lakóhelyeken, iskolákban, szórakozóhelyeken és a legtöbb munkahelyen nem voltak észrevehetők. A politikai határozatokra, a közerkölcsre vagy a nemzeti kultúrára nem volt észrevehető hatásuk. Vegyesházasságok törvénytelenek voltak a legtöbb államban és nagyon ritkák. Amerika városainak utcái éjjel és nappal biztonságosak voltak. Nem volt kábítószerprobléma. A marihuána, heroin és más kábítószerek használata majdnem teljesen a feketékre és latinokra szorítkozott, az ő saját, különálló területükön. A fehérek között a tizenévesek terhessége olyan ritka volt, mint a homokosok nyilvános szereplése. Az iskolák rendesek, fegyelmezettek és bizonságosak voltak. Amerikának természetesen megvoltak a problémái. A fehérek, akkor is, ha saját sorsukat maguk irányítják, nem angyalok. Mohóság, aljasság, babonák és butaság volt sok szociális és kulturális betegség forrása. A demokráciában elkerülhetetlen korruptsága a politikai rendszernek, elérte a politikai vezetőket és magas tisztviselőinket. A feketék és más színesek, noha láthatatlanul és erőtlenül, de egy gennyes sebet képviseltek, amivel idővel számolni kellett. De az ország még fehér volt, és minden jel arra mutatott, hogy az is marad. A háború előtti években a bevándorlás az Egyesült Államokba fehérekből állt Európából, számuk ötszöröse volt az Ázsiai és Latinamerikai bevándorlókénak. Amerika problémái megoldhatóak voltak, és a nyugati civilizáció útjai járhatóak, tisztíthatók és megújíthatók. Továbbá Németországban egy ember megmutatta fajának az utat sajátmaga megmentésére. Annak az embernek válaszként a nyugati világ nagy része háborúba ment hogy őt, munkáját és követőit megsemmisítse. Eszméit és tanításait megátkozták, és az utána jövő fél évszázadot a háborús mészárlás és pusztítás igazolására fordították azzal, hogy eszméit és tanítását átkozták. Azt tanította, hogy a fehér faj a leghaladóbb faj és alapvetően felsőbbrendű mint a nem fehér fajok a kultúraalkotó képességében, és így a nemfehérek szociális és gazdasági szintjének emelése a fehérek hátrányára lett az elsőrendű háború utáni cél. Azt tanította, hogy a fajok keveredése bűntény a természet ellen, hogy fajunknak törekedni kell génjeinek tisztántartására, és így a faji keveredés a háború után divatos lett. Az iskolásokat buszoztatták, hogy keveredjenek az iskolákban, a lakásépítési törvények a keveredést irányozták elő, a fajkeveredés elleni törvényeket hatályon kívül helyezték és a bevándorlási törvényeket úgy módosították, hogy színesek áramlatát hozzák az országba. Azt tanította, hogy a fiatalok önfegyelme, akaratereje és sajátmaguk ellenőrzése a nemzeti oktatási rendszer legfontosabb föladata, és így a háború utáni Amerikában a fegyelem elítélt szó lett, engedékenység lett a szabály. Azt tanította, hogy éppúgy, ahogy a fajok különböznek képességeikben, így az egyének is a fajon belül, és hogy egy egészséges és haladó társadalom intézményeinek figyelembe kell venni a társadalom tagjainak egyenlőtlenségét. Következésképpen a háború utáni Amerikában az egyenlősdi lett az új vallás és a kormány célja is. A legjobbak és legokosabbak kiválasztása iskoláinkban és másutt, elismerésük és tehetségük fejlesztése, hogy a vezetői létrán előre haladjanak, sőt annak az elismerése, hogy némelyek tehetségesebbek mint mások és többet adhatnak a társadalomnak, tabutéma lett. Azt tanította, hogy a férfi és nő között egészséges és egymást kiegészítő kapcsolat az ideális, a férfi a kereső és védő, a nők mint nevelők, és az új német társadalom családközpontú volt, törvényei védték és erősítették a családot és segítették abban, hogy egészséges gyerekek megbízható környezete legyen. Ezért miután munkáját megsemmisítették, a győztesek a nemi kiegészítő szerepet 'elnyomó'-nak nevezték és a nőket kihozták otthonukból a munkahelyekre, a gyerekeket pedig napközben gondozóhelyekre tetették. A nem szerinti szereposztás hivatalosan nemkívánatos lett sőt törvényellenes, a nőknek még a katonai szolgálatot is lehetővé téve. A nőmozgalom és a homokosság a kormány támogatásával virágzott. Ma látjuk ezeknek a háború utáni irányzatoknak a következményeit, és nyilvánosan olvasható iratok bizonyítják, hogy zsidók voltak a felbújtói és propagálói a fenti irányzatok mindegyikének, kivétel nélkül. Természetesen bőségesen voltak nemzsidó cinkosaik. A bevándorlási törvény háború utáni változtatásáért a Brooklyni zsidó képviselő, Emanuel Celler volt felelős, aki a kormány jogi bizottságának vol sok évig elnöke. Cellar az 1965-ös bevándorlási törvény támogatótársának a Massachusettsi gój szenátort, Edward (Teddy) Kennedyt választotta. A 'polgári jog' forradalmárai, akik ülősztrájkok és békemenetek szervezésével lettek az 50-es években ismertek, az 1950-es -és 1960-as években financirozásukat, jogi segítségüket és médiatámogatásukat zsidóktól kapták, de az elvtelen és rendkívül korrupt gój cinkostárs, Lyndon Johnson, először parlamenti frakcióvezető (1955-1961) utána pedig elnök (1963-1968), támogatása nélkül a törvényhozói puccsok sorozata, amelyek a forradalmárok szabályait az állam törvényeivé tették, nem lett volna olyan könnyen keresztülvihető. A cinkosság feketéktől és fehérektől egyaránt jött. Sok szervezet vezetője, amely törvény előtti egyenlőséget követelt fehéreknek és feketéknek, fekete volt az utóbbi években. A legtiszteletreméltóbbnak közülük, a nemzeti szervezetnek a színesek előrelépésére 1975 óta fekete elnöke van, aki zsidók sorát követte. A különálló jogi védelmi és oktatási csoport, amely magát a polgárjogi mozgalmak jogi karjának nevezi, még mindig szigorúan kóser zsidó elnökkel. Semmilyen vállalkozásukban nem találtak a zsidók olyan szolgálatkész nemzsidó cinkosokat, mint a háború utáni engedékenységi irányzat támogatásánál. A zsidók, Abbie Hoffman és Jerry Rubin voltak a leglángolóbb szóvivői az engedékenységnek az 1960-as években, 'ha tetszik, tedd meg' és az 'öld meg szüleidet' jelszavakkal a fiatal amerikaiaknak, de sok ismert gój is segítette őket, mint a 'New Age' specialista, Timothy Leary, aki az LSD-t és más kábítószereket kívánt népszerűsíteni, vagy Hugh Hefner aki a 'playboy filozófiát' támogatta. Az nem igaz, hogy zsidók tankokkal és gépfegyverekkel kényszerítették útjukat Amerikára és a húzódozó árjákat arra kényszerítették, hogy állva figyeljék, hogy hogyan semmisítik meg civilizációját és korrumpálják faját a szemita hódítók. Az áldozat kezdettől fogva együttműködött a támadókkal minden fokon: A primitív bibliaolvasókat saját tanítóik tanították arra, hogy a zsidók 'Isten kiválasztott népe', és nekik ellentmondani szerencsétlenséget hoz. A korábbi keményen dolgozó és határozott alapítók eltompult, öntelt utódai , akiket a szórakozás és izgalomvágyuk vonzott az újdivatú eszmékhez, művészethez, zenéhez, amelyek bőbeszédű idegenek hoztak. Pénz és hataloméhes megalkuvók az üzleti életben, az oktatásban és a kultúra terén voltak készek arra, hogy a visszataszítóan rámenős de csodálatra méltóan jólszervezett idegenek oldalára álljanak, miután ezek az idegeneknek elég hatalma volt, hogy megfelelő ellenszolgáltatást ajánljanak föl. És természetesen politikusok, a demokrácia elkerülhetetlen férgei, akik az ördöggel is szövetkeznének ha úgy gondolják, hogy ez nekik személyesen ideiglenesen előnyökkel jár. Világos, hogy ha eljön a takarítás ideje, a saját kertünkben több a tennivaló, mint más fajok kertjében. A figyelmetlen megfigyelő azt is gondolhatná, hogy a zsidók nem felelősebbek társadalmunk jelenlegi rossz irányaiért, mint a saját legrosszabb elemeink. A megalkuvók csak arra várnak, hogy gyöngeségeinkből saját előnyöket kovácsoljanak. Azért erőltették határaink megnyitását a harmadik világnak, mert hosszútávú tervükben fajunk elcsökevényesítése szerepelt, vagy csak fajunk mohó és felelőtlen elemeivel értettek együtt, akik a munkát olcsóbbá akarták tenni? Ők voltak az alapvető támogatói a festészet és zene romboló irányzatainak, hogy elválasszanak bennünket kulturális hagyományainktól és így zavarják össze azonosságunk iránti érzékünket és könnyebben meghódíthatóvá tegyenek bennünket, vagy egyszerűen azért, mert észrevették az esztétikai különbségt és képességének a hiányát a vevők tömegeinél és mohón minél több mindent szeretnének a balekoknak eladni? A szórakoztató ipar irányítását arra használják, hogy elfogadtassák sőt támogatást biztosítsanak a homokosoknak, a nőmozgalomnak és a fajok közötti nemi kapcsolatoknak, és ezzel gyengítsenek minket és lemészárlásunkat előkészítsék, vagy egyszerűen megpróbálják társadalmunk degeneráltabb elemeinek kedvében járni és azokat így vevőjükként megnyerni? A figyelmetlen megfigyelőt az ilyen kérdések zavarba ejthetnek. A figyelmesebb megfigyelő megjegyzi a részleteket, a különlegességeket és az általánosságokat, és megérti, hogy azok a részletek, egybevetve, nem egyszerű megalkuvás részei, hanem egy csalás által vívott háborúéi. A háború utáni bevándorlás színének a feketéről barnára és sárgára változása a mezőgazdasági munka költségét tette olcsóbbá, de a zsidók nem farmerok, és nehéz belátni, hogy hogyan várhatnak előnyt ebből a változásból. A nemfehér bevándorlók beáramlása más munkák költségeit is olcsóbbá tette - a vendéglői alkalmazottakét vagy az építőipar segédmunkásokét - de ennek az életfontosságú zsidó üzletekre való kihatása legjobb esetben gyenge. Az nem kétséges, hogy a kulturális zavar nagyon nyereséges a zsidóknak. A könnyő műfaj minden válfajának irányítása a kiállításoktól a zenekazettákig és lemezekig minden termék üzlet nekik, amelynek vásárlásáról a közönséget meggyőzik. És mivel még senki sem vesztett el egy fillért se azon, hogy alábecsülte a közízlés színvonalát, a szándékos zsidó lealacsonyítása a zenei és művészeti színvonalnak tisztán a mohóság alapján érthető. De a különleges irányzatok nem. A 'fogyasztói zene' termelésében és eladásában a II.vh. óta az afrikai zene aránya túlhaladja az európaiét. Ötven éve ha valaki a hanglemezboltba ment, a következő típusú zenét találta a 78 fordulatú hanglemezeken: klasszikus zenét, hillbilly zenét, amely a fehér amerikaiak népzenéje, ma bluegrass-nak nevezik és az általánosabb 'country és western' címszó alatt fut, eredeti európai népzenét, az egyszerű keresztény fundamentalisták zenéjét ('gospel'), és számos más zeneszámot 'könnyűzene' címszó alatt. Azt utóbbiban Stephen Foster számai mellett a zenei komédiásszinpadok bárgyú, vattaszerű számai is megtalálhatók voltak, amelyek akkoriban nagyon népszerűek voltak. A zsidók már akkor is komoly állást építettek ki a könnyűzenében - Sigmund Romberg, Richard Rodgers, Oscar Hammerstein, George Gershwin, Jerome Kern, Irving Berlin - de legalább a legtöbb népszerű zene, ha zsidók is szerezték, az európai formákra alapozódott. A Jazz (és a 'swing' és 'big band' formái, amelyekből kifejlődött), volt az egyetlen nemfehér zene, amely a fehér vásárlókhoz eljutott és az áruknak egy kis részét tette ki. A zene 80 %-a fehér volt forma és eredet szempontjából, a klasszikus zene erősen volt benne képviselve. A II.vh. vége felé a jazz-befolyásolású könnyűzene fekete gyökereitől eltávolodva vegyes formákat vett fel és sokan inkább a fehérhez mint a feketéhez sorolták be. A hosszan játszó hanglemez kifejlesztése, amely egy egész szimfónia hallgatását tette lehetővé lemezváltás nélkül, és a HIFI készülékek megnövelték az érdeklődést a klasszikus zene iránt. Ekkor a zeneipar vezetői bármilyen irányba léphettek volna. A legerősebb aktivitásukat egy fekete alapú irányzatba fektették: a rock and roll-ba. A rock is fejlődött természetesen. Ma sok formája, amelyek némelyike messze ment fekete gyökereitől, uralja a könnyűzenét. És az ipar nagyjai elkezdtek egy másik, feltűnőbben negroid típusú zenét támogatni: a 'rap'-ot. Ma sokáig kell keresgélni, ha a K-Mart vagy egy másik könnyűzenei üzletház lemezosztályán akár csak egy pár klasszikuszenei kazettát akarunk találni. Európai népzene már csak néhány különleges cikkek üzletében lelhető föl. A nagyközönségnek szánt zene túlnyomó többsége nem fehér. A gazdasági demokrácia elmagyarázhatja részben, hogy a zene szerkezetileg megváltozott, ahogy az átlagos fogyasztó igénye primitívebb lett. De világos, hogy a szándékos támogatásuknak sok köze van ehhez az irányhoz. Miért választottak az előállítók következetesen olyan irányokat, amelyek gyengítik és fölvizezik fehér kultúrális eredetünket? A nőmozgalom aktivistái, a homokosok, a fajkeveredés hívei természetese, szívesen látják magukat a TV es moziképernyőkön, mint olyan emberek, akik erkölcsileg fölsőbbrendűek, mint a gójok fiatalabb nemzedékeinek példaképei. Talán azzal is megmutatják tetszésüket, hogy több terméket vásárolnak a Star Trek, True Colors, és más új TV sorozatok hirdetőpartnereitől. De a nőjogi aktivisták, homokosok és kevertfajú párok a lakosságnak csak egy kis részét teszik ki a média mesterei fáradozásai ellenére. Nem lenne gazdaságosabb a többséget megcélozni? Sok olyan közelítően normális fogyasztó van, aki lüktető undort érez, amikor egy TV műsor arról próbálja meggyőzni, hogy ivó, izzadó női katonák vagy rendőrök olyan 'normálisak', mint az olyan védőgátat építő bikák, akik kirohannak, hogy a műsor reklámozója által hirdetett sörfajtát megvásárolják. És biztosan több egészséges nézők van, aki elnyomott undorral szemléli, amikor egy fehér nő megcsókol egy négert a képernyőn, mint olyan avantgard dilis, aki egy ilyen förtelemnek tapsikol. Nem, a megalkuvás nem magyarázza meg a zsidók ártalmasságát. Kétségkívül megalkuvók. De megalkuvásuk túl következetesen romboló. Túl csalhatatlan megérzésük van arra, hogy mi rossz a gójoknak. Lehet-e viselkedésüket egy furcsa idealizmussal megmagyarázni - a közép-kelet piacain és bazárjaiban kifejlődött idealizmussal az utóbbi 5000 évben és természetes számukra, de amely katasztrófára vezet az európai társadalomra és intézményekre? A kommunizmus támogatása a 19. század közepétől annak nemrég bekövetkezett összeomlásáig valóban az elnyomott proletariátus iránti szeretetükből és a szociális és gazdasági igazság iránti vágyukból fakadt, ahogy állítják? Őket elnyomták, mondják, és így természetes szimpátiájuk az elnyomott iránt. El fogják mondani, hogy azért támogatják a nőmozgalmat, a homokosok egyenlőségét, a feketék integrációját életünk minden részébe, mert vallásuk írja ezt elő- A júdaizmus etikája egyenlő emberekből indul ki és azt írja elő, hogy minden embert a jelleme alapján kell megítélni. Kétségkívül voltak naiv, vak idealisták a kommunizmus gój propagandistái között, legalábbis azokban az országokban, akik a kommunizmust nem ismerték a gyakorlatban. A nagy amerikai író, Jack London volt ilyen, és lehet, hogy volt egy pár zsidó marxisták idealista is. De csak olyan valaki, aki nem ismeri a kommunizmust, hiheti el, hogy azok, akik győzelmét Oroszországban vagy a háború után Keleteurópában egyengették, csak a munkások igazságát keresték. A zsidó állítás vizsgálatára, hogy a zsidóknak nagyobb az igazságérzete, mint más fajoknak, csak rá kell néznünk a világnak azokra a részeire, ahol ez az állítólagos érzék a legtisztább formájában lesz valósággá: Izraelben és az Izrael által elfoglalt arab területeken. Kérdezzünk csak meg egy palesztint a zsidó igazságszolgáltatásról! A nőmozgalmat és a homokosságot a júdaizmus természetesen nem javasolja - zsidóknak. Továbbá, az egy faji vallás, amely híveit vérvonaluk alapján határozza meg és alapvetően magasabbrendűnek kiáltja ki őket minden más fajnál. Milyen ellentmondóak a gójoknak prédikált női jogok az ismert zsidó imádsággal: "Köszönöm Uram, hogy nem teremtettél gójnak, rabszolgának vagy nőnek.", amelyet az ortodox hívők naponta elmondanak. A talmudban, a hivatalos zsidó vallási könyvben ezer más utalás is van arra, hogy a zsidó teljesen fölsőbbrendű minden más élőlénynél: "Az eget és földet csak a zsidók kedvéért teremtették." (Vayikra Rabba 36) "A zsidók emberek, de a gójok nem emberek. Ők csak állatok." (Baba Mezia 114) "Jehova a nemzsidót emberi formában teremtette, hogy a zsidót ne állatok szolgálják. Következésképpen a nemzsidó állat emberi formában arra van ítélve, hogy éjjel-nappal a zsidót szolgálja." (Midrash Talpioth 225) Ennyit a zsidó egyenrangúságról. A zsidók szerető gondoskodása az amerikai feketék iránt ugyanolyan csalás, mint a zsidók szeretete az elnyomott proletárok iránt a bolsevik forradalom évfordulója alkalmából. Ami a zsidónak valóságos szándéka, azt egy kivételes zsidó, Baruch Spinoza (mint a renegát Ostrovsky) hozta nyilvánosságra a 17. században: "A héberek szeretete országuk iránt nem csak hazafiság volt hanem alázat is és addig gyakorolták és ápolták azt mindennapi szertartásaikban, amíg, éppúgy mint gyűlöletük minden más nemzet iránt, teljesen perverz nem lett. Egy ilyen mindennapi kárhozat természetesen tartós gyűlöletnek lett a melegágya, amely mélyen beléjük ágyazódott. Mert mindenfajta gyűlöletek közül az a legmélyebb és legszívósabb, amely a legmélyebb alázatból vagy hitből ered és magát kegyesnek adja ki." (Tractatus Theologico-Politicus, Chapter 17) A zsidók szerepe a nemzsidó világban és szándékaiknak rugója sokkal érthetőbb lenne, ha igazat mondanának és tényleg azt mondanák, amit gondolnak. De az egyenesség és kiszámíthatóság megsértené az alapvető szabályt: "Csalással viselj háborút." De a csalás egy magasabb fokán a zsidó következetlenség következetessé lesz. Szinte minden lényeges kérdésben - szociális, kulturális, erkölcsi, vagy bármi más- ahol két álláspont van, mindkét oldalon találunk zsidókat, akik mindkét oldal szóvivői, egy különbséggel. Gondoljuk meg: Mielőtt Mihael Gorbacsov feloszlatta volna a Szovjetúniót és a marxizmus tanainak elismerését, mint csaló, használhatatlan rendszert, a kommunizmus alapvető védelmezői és apparatcsikjai a nyugaton zsidók voltak. És az volt egy csomó antikommunista szóvivő is. A II. vh idején természetesen a kommunisták nem lehettek rosszak a nyugat cenzúrázott médiáiban, mert azt az embert segítettek elpusztítani, akitől a zsidó médiamesterek féltek. Így, amíg a szovjet hentesek hazafiak ezreit kínozták halálra a balti államok rendőrségeinek pincéiben és a lengyel hadvezetőséget Katyn erdeiben gyilkolták meg, zsidó kommunisták ellopták az amerikai atombomba terveit és teszteredményeit és szovjetunióbeli kollégáiknak küldték el őket. A háború végetértével a fehér amerikaiak észrevették, hogy az a kommunista szörnyeteg, amelyet Keleteurópára uszítottak, őket is felfalhatja, ideje volt, hogy a zsidók bebiztosítsák, hogy fogadásuk a nyerők között lesz: A média elkezdett 'felelős' antikommunistákat idézni (A 'felelősök' azok voltak, akik nem említették, hogy zsidó rendszer ellen emelnek szót). Amíg a zsidó atomkémek, Julius és Ethel Rosenberg emléke túl friss volt és a zsidó kommunistaszimpatizánst, Robert Oppenheimert kigyomlálták Amerika atomkutatási programjából, a zsidó tudós, Edward Teller lett az antikommunista szóvivője, akik erős,atomfegyverekkel bíró Amerikát akartak, amelyik ellent tud állni a Szovjetúniónak. Három évtizeddel később, miután zsidók segítették a kommunista Vietkong kommunistáit a Vietnami háború során, zsidók gyülekeztek a neokonzervatív mozgalomban, és azt javasolták, hogy erősítsék Amerikát, hogy megvédje Izrael érdekeit a középkeleten a Szovjetúnió arab barátaival szemben. Ezek gyakran ugyanazok a zsidók voltak, akik a vörösöknek tapsoltak egy vagy két évvel azelőtt. Ez tényleg összezavarta a gójokat. Vegyük figyelembe: Ha tojásfejűek gangja összegyűlik, hogy egy UKW rádióállomást támogasson, mint az európai kultúra egyetlen hordozóját az Afrikai rap és rock ritmusok tengerében vagy az evangelisták remegő hangja mellett, akkor biztosan lesz egy pár zsidó közöttük. És ha a helyi rádió meginterjúvolja őket, akkor biztos, hogy egy zsidó a válaszolók között lesz. Ez segít abban, hogy ne terjedjenek el gyanús hírek arról, hogy ki is áll a mocsokzenét sugárzó rádióállomások mögött. Vegyük figyelembe: Mint már többször megmutattuk ebben az újságban, a 'politikailag helyes' fogalom amely Amerika középiskoláit és egyetemeit megfertőzte, az teljes mértékben zsidó gondolat. Ahogy szintén többször megmutattuk ebben az újságban, sokan azok közül, akik a 'politikailag helyes' irányzat ellen lépnek fel, szintén zsidók (legalábbis egyikük, aki a média szerint a tudományos szabadság szószólója). Ez nemcsak azt biztosítja, hogy a 'politikailag helyes'-ség szószólóit nem fogják fölismerni és kritizálni, mint zsidókat, akik egyetemeinket gúzsba kötik, hanem abban is, hogy megelőzi azt, hogy a dolgok túlságosan elmozduljanak a tudományos szabadság irányába. Vegyük figyelembe: Amíg a zsidó Howard Metzenbaum az US. parlamentben és Charles Schumer zsidó az US képviselőházban azon fáradoznak, hogy megnyirbálják az amerikaiak fegyverviselési jogát az önvédelemre, és a zsidó média őket ebben félreérthetetlenül és harcosan támogatja, Egy kis fegyverpárti zsidó csoport Milwaukee-ben magát zsidóknak a fegyverviselési jog megtartására nevezi (JFPO) és nagyobb figyelmet kap, mint ezt tagjai száma igazolná. Ez emberek egy csoportja, aki ezt kiáltja a világnak: "Hé, nézzetek ide. Én zsidó vagyok és a fegyverviselés érdekében emelek szót." Ha egy ilyen szóvivőt idéznek a médiák, ami elég gyakori ahhoz, hogy azt a benyomást keltse, hogy ez a szervezet a fegyverviselési jogért harcoló nemzeti fegyveregyesülettel egyenlő nagyságú, henceg zsidóságával. Nem kell ahhoz zseninek lenni, hogy minden vitában jó stratégia az ellenfél ellenőrzése. Így jól ki lehet mutatni, hogy kik a jó és kik a rossz fiúk, akik harcolnak, és mi mindig abban a helyzetben vagyunk, hogy az egyik irányba csak addig menjünk, ameddig akarunk. Így megelőzzük egy tényleges ellenzék létrejöttét, de bolondítjuk a gójokat és megelőzünk minden kritikát szerepünket illetőleg. Csalással viselj háborút. A csalást mesterien vitelezik ki. Elegendő arra, hogy a legtöbb ember állandóan be legyen csapva. csak a részletek gondos tanulmányozása, sok szociális jelenség részletei, amelyben zsidók szerepet játszottak, fedi föl a hazugságok és trükkök fátylát, hogy megláthassuk a világos tényeket. A tények ezek: A zsidók bejönnek egy homogén társadalomba- és olyan volt Amerika a 20. század elejéig- mint külföldiek, mint idegenek. A társadalom gyakorlatilag be van csukva előttük. Nem tudnak intézményeibe könnyen behatolni. Nem tudnak irányításába beleszólni. Ha megpróbálják, észreveszik őket, gyanakodnak rájuk és ellenállnak nekik. És ők állandóan megpróbálják. Ennek nyilvánvalóan nem tudnak ellenállni. Hogy útjukat egyengessék, hogy lehetőségük legyen az irányításra, szét kell törniük a társadalom szerkezetét, korrumpálni intézményeit, szolidaritását aláaknázni, azonosságtudatát gyöngíteni, hagyományait kiirtani,egységességét széttörni. Így elkerülhetetlenül a demokrácia, az engedékenység , a puhaság és a fegyelmezetlenség hívei lesznek. A kozmopolitizmus, az egyenlősdi és a multikulturalizmus javaslói lesznek. A patriotizmus ellenségei lesznek (kivéve amikor arra ösztönzik házigazdáikat, hogy Izrael érdekében harcoljanak). Állandóan változás, változás, változás érdekében agitálnak, és ezt haladásnak nevezik. És mindegy, hogy valamiért vagy valami ellen vannak, néhányuk a másik oldalon lesz: Ha a homokosok elismeréséért harcolnak, néhány zsidó újságíró a hagyományos erkölcs romlását fogja fájlalni és a nemi szerepek felcsererélésének a következményeitől fog óvni minket. Ha céljuk az egyetemek és intézmények semlegesítése abból a célból, hogy népünk történelmi, szellemi és kulturális hagyományait más vezető nemzedék kezébe tegye, és ugyanakkor Vörösgárda brigádokat szerveznek, hogy a politikai helyességet kikényszerítsék, egy csoportjuk hagyományok és a szabad véleménnyilvánítás érdekében fogja a dobokat ütni. Ha lázasan dolgoznak a fehér amerikaiak lefegyverzésén, hogy megelőzzék azok forradalmát, néha a fegyvertulajdonért síkraszálló zsidóktól hoznak ellenérveket. Mit bizonyít mindez? A szó legszorosabb értelmében semmit. Ez csak valahogy meggyőző. Ha valakit megfigyelünk, aki ötszázszor dob fel egy forintot és az mindig fej lesz, amikor leesik, nem lehetsz száz százalékig biztos abban, hogy a forintnak mindkét oldalán fej van. De legalábbis gyanús, hogy valaki meghamisította azt a forintot. Ha a történelem oldalait tanulmányozzuk és azt figyeljük meg, hogy minden fontos ügy, ahol zsidók is szerepet játszottak, rosszul sült el számunkra, pedig néhány zsidó a mi oldalunkon volt abban az ügyben, nem biztos, hogy a dologban csalás van. De gyaníthatjuk, hogy a zsidók követték ősi törvényüket, és csalással viseltek háborút ellenünk. (Ez a cikk eredetileg a NATIONAL VANGUARD Magazine, PO Box 330, Hillsboro WV 24946 USA.-ban jelent meg. Fax # 304-653-4690 $1 a teljes katalógus ára.)
.jpg)
