A holokauszt-vallást, amit ráerőltetnek az egész civilizált világra, teljes egészében meg kell szüntetni. Fel kell számolni cionista csoportok befolyását a médiában, közéletben. Nem jogos, hogy ezek a cionista és terrorista csoportok - amelyek mind a szellemet, mind a személyeket terror alatt tartják - totális hatalommal rendelkezzenek a világ felett. Holokauszt ha volt, ha nem volt (inkább nem) nem lehet fegyver egy aljas terrorcsoport kezében. Nem megengedhető, hogy olyan terrorista intézmények, mint a Simon Wiesenthal Központ, az ADL stb. fenyegessék az embereket, ha azok kimondják a véleményüket. Le a cionista terrorral! Le a zsidó hatalmi őrülettel! Le a kiválasztottság tudattal! Le Izraellel!
Az amerikai jogászok-vádlók 75%-a volt zsidó származás Nürnbergben. Erre figyelmeztetett Tom Dodd connecticuti szenátor, még akkor:
“You know how I have despised anti-Semitism. You know how strongly I feel toward those who preach intolerance of any kind. With that knowledge — you will understand when I tell you that this staff is about seventy-five percent Jewish. Now my point is that the Jews should stay away from this trial — for their own sake. For — mark this well — the charge ‘a war for the Jews’ is still being made and in the post-war years it will be made again and again. The too large percentage of Jewish men and women here will be cited as proof of this charge. Sometimes it seems that the Jews will never learn about these things. They seem intent on bringing new difficulties down on their own heads. I do not like to write about this matter —it is distasteful to me — but I am disturbed about it. They are pushing and crowding and competing with each other and with everyone else.”
Az Institute for Historical Review kiadásának magyar nyelvű változata az IHR engedélyével
1. Milyen bizonyítékok vannak arra, hogy a nácik megöltek hatmillió zsidót?
Semmilyen. Csak háború utáni vallomások vannak, többségében egyéni „túlélőktől”. Ezek a vallomások ellentmondóak, és csak nagyon kevesen állítják, hogy ténylegesen tanúi voltak bármilyen „elgázosításnak”. Nincsenek korabeli dokumentumok vagy szilárd tények: nincsenek hamuhegyek, nincsenek krematóriumok, melyek több millió holttestet képesek lennének elégetni, nincs „emberből készült szappan”, nincsenek emberbőrből készített lámpaernyők, és nincs hiteles demográfiai statisztika sem.
2. Milyen bizonyítékok vannak arra, hogy a nácik nem öltek meg hatmillió zsidót?
Széleskörű törvényszéki, demográfiai, elemzői és összehasonlításokon alapuló bizonyítékok alátámasztják ennek a nagyságrendnek a lehetetlenségét. A széles körben ismételt „hatmilliós” nagyságrend felelőtlen túlzás.
3. Kijelentette-e Simon Wiesenthal írásban, hogy „német földön nem voltak megsemmisítő táborok”?
Igen. A híres „nácivadász” ezt írta a Stars and Stripes-ban, 1993. január 24-én. Azt is állította, hogy a zsidók „elgázosítása” csak Lengyelországban történt.
4. Ha Dachau Németországban volt, és ha még Wiesenthal is azt mondja, hogy nem megsemmisítő-tábor volt, akkor miért mondja olyan sok amerikai veterán, hogy megsemmisítő-tábor volt?
Miután a szövetségesek elfoglalták Dachaut, sok amerikai katonát és másokat végigvezettek a táboron, és mutattak nekik egy épületet, amely állítólag „gázkamra” volt. A tömeghírközlés széles körben, de hamisan, továbbra is kiáll amellett, hogy Dachau „gázkamrás” tábor volt.
5. Szóljunk Auschwitzról is. Van valamilyen bizonyíték arra, hogy az ottani gázkamrákat emberek meggyilkolására használták?
Nincs. Auschwitzt a szovjetek foglalták el, és a háború után módosították. Egy termet úgy alakítottak ki, hogy nagy „gázkamrának” látszódjék. Miután az amerikai Fred Leuchter, a gázkamraépítés és –tervezés vezető szakértője megvizsgálta ezt és Auschwitz más állítólagos elgázosító helyiségeit, kijelentette, hogy „abszurditás” azt állítani, hogy ezeket kivégzésekre használták, vagy használhatták.
6. Ha Auschwitz nem „haláltábor” volt, akkor mi volt az igazi rendeltetése?
Internáló központ volt, és egy nagyméretű gyárkombinátnak volt a része. Szintetikus üzemanyagot állítottak ott elő, és a rabokat munkaerőként hasznosították.
7. Ki hozta létre az első koncentrációs táborokat?
A búr háború idején (1899-1902) a britek állítottak fel általuk „koncentrációs tábornak” nevezett táborokat Dél-Afrikában, hogy ott tartsák az afrikander nőket és gyermekeket. Hozzávetőlegesen 30 000-en haltak meg ezekben a poklokban, melyek ugyanolyan borzasztóak voltak, mint a II. világháborús német koncentrációstáborok.
8. Miben különböztek a német koncentrációs táborok az amerikai „visszatelepítő” táboroktól, amelyekben japán-amerikaiakat internáltak a II. világháború idején?
Az egyetlen jelentős különbség az volt, hogy a németek annak alapján internálták az embereket, hogy a német háborús erőfeszítések biztonságára tényleges vagy gyanítható veszélyt jelentettek, amíg a Roosevelt-kormány kizárólag faji alapon internálta az embereket.
9. A német kormány miért internálta a zsidókat táborokba?
Úgy tekintették, hogy a zsidók a nemzet biztonságára közvetlen veszélyt jelentenek (a kommunista felforgatók túlnyomórészt zsidók voltak). Bár mindenki, aki gyaníthatóan veszélyeztette a biztonságot – nem csak a zsidók –, ki volt téve az internálás veszélyének.
10. Milyen ellenséges intézkedéseket tett már 1933-ban a világzsidóság Németország ellen?
1933 márciusában a nemzetközi zsidó szervezetek nemzetközi bojkottot hirdettek a német árucikkek ellen.
11. A világ zsidósága „hadat üzent Németországnak”?
Igen. Az újságok erről szerte a világon beszámoltak. Például a London Daily Express (1933. március 24.) az első oldalon bejelentette, hogy „Júdea hadat üzen Németországnak”.
12. Ez a „haláltábor”-történetek kezdete előtt vagy után volt?
Évekkel a „haláltábor”-történetek kezdete előtt volt, melyek 1941-42-ben kezdtek feltűnni.
13. Melyik országnak tulajdonítják a polgári lakosság első tömeges bombázását?
Nagy-Britanniának – 1940. május 11-én.
14. Hány „gázkamra” volt Auschwitzban, amelyekben embereket gyilkoltak meg?
Egy sem.
15. Hány zsidó élt azokon a területeken, amelyek német megszállás alá kerültek a háború alatt?
Kevesebb, mint hatmillió.
16. Ha Európa zsidóságát nem semmisítették meg a nácik, akkor mi történt velük?
A háborút zsidók milliói élték túl Európában. Több százezer (talán másfélmillió) halt meg a háború alatt különféle okokból, a többi Palesztinába, az Egyesült Államokba és más országokba emigrált. A háború után még több zsidó hagyta el Európát.
17. Hány zsidó menekült el, és hányat evakuáltak mélyen a Szovjetunió belső területeire?
Több mint kétmilliónyian menekültek el vagy evakuálták őket az oroszok 1941-1942-ben. Tehát ezek a zsidók sohasem voltak német irányítás alatt.
18. A háborút megelőzően hány zsidó emigrált Európából, ami által kívül estek azon, hogy a németek elérhessék őket?
Talán egymillió (ezek között nem szerepelnek azok, akiket a Szovjetunió felszívott).
19. Ha Auschwitz nem megsemmisítő-tábor volt, akkor Rudolf Höss, a tábor akkori parancsnoka miért vallott úgy, hogy az volt?
Brit katonai rendészek kínozták, mint azt az egyik kínzója később beismerte.
20. Léteznek-e bizonyítékok azokra az amerikai, brit és szovjet intézkedésekre, hogy német foglyokat kínozzanak, és hogy csikarjanak ki belőlük „vallomásokat”, melyeket a nürnbergi és más perekben fel lehet használni?
Igen. A kínzást széles körben alkalmazták, hogy hamis „bizonyítékokhoz” juthassanak ezen a hírhedt nürnbergi bíróságon, és más, háború utáni „háborús bűnösök” tárgyalásain.
21. Hogyan válik ma a zsidók előnyére a holokauszt-történet?
Segíti a zsidót, mint csoportot, a kritikák ellen. Mint egyfajta szekuláris vallás, érzelmi köteléket biztosít a zsidók és vezetőik között. Hatalmas eszköz ez a zsidó pénzgyűjtő-kampányokon, és ezzel igazolják az USA Izraelnek küldött segélyeit.
22. Hogyan válik Izrael Állam előnyére?
Igazolja a dollármilliárdokat, melyet Németország jóvátétel címén fizetett Izraelnek és sok más egyéni „túlélőnek”. A cionista/izraeli lobbi arra használja, hogy a Közel-Keleten Izrael-barát külpolitikát diktáljon Amerikának, és hogy az amerikai adófizetők pénzét Izraelbe irányítsa, mely évi több milliárd dollárra rúg.
23. Hogyan használja sok keresztény lelkész?
A holokauszt-történet felidézésével igazolják azt az ótestamentumi tézist, hogy a zsidó szent és örökké üldözött „kiválasztott nép”.
24. Hogyan vált a kommunisták előnyére?
Elterelte a figyelmet a szovjet háborús uszításról és atrocitásokról a második világháború előtt, alatt és után.
25. Hogyan válik Nagy-Britannia előnyére?
Nagyjából ugyanúgy, ahogy a Szovjetuniónak.
26. Van rá valamilyen bizonyíték, hogy Hitler elrendelte a zsidók tömeges megsemmisítését?
Nincs.
27. Milyen gázt használtak a német háborús koncentrációs táborokban?
Hidrocianid gázt – Zyklon-B-t –, a kereskedelmi forgalomban lévő rovarirtót, amit Európában széles körben használtak.
28. Milyen célból gyártották a Zyclon-B-t?
A Zyklon-B rovarirtó volt, melyet a ruhák és lakókörletek fertőtlenítésére használtak, hogy a tífuszhordozó tetveket és más rovarokat kiirtsák.
29. Alkalmas ez a termék a tömeges megsemmisítésre?
Nem. Ha a nácik mérges gázt szándékoztak volna használni az emberek kiirtására, sokkal hatékonyabb termékek álltak volna rendelkezésre. A Zyklon lassan ható fertőtlenítőszer.
30. Mennyi időbe kerül a terület kiszellőztetése, miután Zyklon-B-vel fertőtlenítettek?
Normális körülmények közt 20 órába. Az egész folyamat nagyon bonyolult és veszélyes. Gázálarcot kell használni, és csak szakképzett technikusokat alkalmaznak.
31. Höss, Auschwitz parancsnoka azt mondta, hogy emberei tíz perccel az után, hogy az áldozatok meghaltak, bementek a „gázkamrákba”, hogy a holttesteket eltávolítsák. Ez mivel magyarázható?
Nem magyarázható semmivel, mert ha úgy tettek volna, akkor ugyanarra a sorsra jutottak volna, mint „elgázosított” áldozataik.
32. Höss azt mondta „vallomásában”, hogy emberei cigarettáztak, miközben kivonszolták a holttesteket a gázkamrákból az „elgázosítás” után tíz perccel. A Zyklon-B nem robbanásveszélyes?
De igen. Höss vallomása nyilvánvalóan hamis.
33. Mi volt a pontos folyamata annak, amit a nácik állítólag használtak a zsidók megsemmisítésére?
A történetek gázzal töltött bádogdobozok a tetőn lévő lyukon keresztüli bedobásától a zuhanyzórózsán keresztül eljuttatott csővezetékes gázig mindenről szólnak; „gőzkamrákról”, áramütést mérő gépekről stb. Milliókról állítják, hogy így ölték meg őket.
34. Hogyan volt lehetséges egy tömeges megsemmisítési programot titokban tartani azoktól, akiknek meggyilkolását tervbe vették?
Nem lehetett volna titokban tartani. Tény az, hogy nem voltak tömeges elgázosítások. A megsemmisítés-történetek háborús atrocitáspropagandaként keletkeztek.
35. Ha a kivégzésre váró zsidók tudták, hogy mi vár rájuk, miért nem szálltak szembe a németekkel?
Azért nem szálltak szembe, mert nem hitték, hogy meg akarják ölni őket.
36. Körülbelül hány zsidó halt meg koncentrációs táborokban?
Szakértői becslések szerint 300 000 és 500 000 közé tehető.
37. Hogyan haltak meg?
Főleg a kiújuló tífuszjárványoktól, melyek a háborúsújtott Európában pusztítottak a háború alatt, valamint az éhínségtől és az orvosi ellátás hiányától a konfliktus utolsó hónapjaiban, amikor a szövetségesek bombázásai valójában minden köz- és vasúti szállítást megbénítottak.
38. Mi a tífusz?
Ez a betegség mindig akkor tűnik fel, amikor egészségtelen körülmények között sok ember van összezsúfolva. Haj- és ruhatetű terjeszti. Ironikus, de ha a németek több Zyklon-B-t használtak volna, több zsidó élhette volna túl a táborokat.
39. Mi a különbség, ha hatmillió vagy 300 000 zsidó halt meg a második világháború alatt?
5 700 000.
40. Egyes zsidó „haláltábor”-túlélők azt mondják, hogy látták, ahogy a holttesteket egy gödörbe dobják és elégetik. Mennyi tüzelőanyag lett volna szükséges ehhez?
Sokkal több, mint amennyihez a németek hozzáfértek, mivel jelentős tüzelőanyag-hiány volt a háború alatt.
41. El lehet-e égetni a holttesteket gödrökben?
Nem. Oxigénhiány miatt lehetetlen, hogy a lángok az emberi testet teljesen elemésszék ily módon.
42. Holokauszt-történészek azt állítják, hogy a nácik kb. tíz perc alatt el tudták égetni a hullákat. Mennyi időbe kerül egy holttestet elhamvasztani, hivatásos krematóriumi dolgozók szerint?
Kb. másfél órába, habár a nagyobb csontok további feldolgozást igényelnek.
43. Miért voltak a német koncentrációs táborokban krematóriumok?
Hogy az ott meghaltak testétől hatékonyan és egészséges módon váljanak meg.
44. Ha a német terület táboraiban lévő összes krematórium kapacitásának száz százalékát vesszük, legfeljebb mekkora nagyságrendű holttestet tudtak volna elhamvasztani az egész időszak alatt, amikor ezek a krematóriumok működésben voltak?
Kb. 430 600-at.
45. A krematóriumok kemencéit lehet-e mindenkor száz százalékosan működtetni?
Nem. Már a mindenkori ötven százalékos becslés is nagyvonalú (napi tizenkét óra). A krematóriumkemencéket alaposan és rendszeresen tisztítani kell, ha jelentős terhelés alatt vannak.
46. Egy elhamvasztott holttest után mennyi hamu marad?
Miután minden csontot ledaráltak, kb. egy cipős doboznyi.
47. Ha a nácik hatmillió zsidót elhamvasztottak, mi történt a hamuval?
Ez még „megválaszolásra” vár. Hatmillió holttest sok tonna hamut tett volna ki, és még sincs bizonyíték semmilyen nagy hamulerakóhelyre.
48. Mutatják-e megsemmisítés bizonyítékát Auschwitzról a szövetségesek háborús légi felderítő képei arról (akkor készültek, amikor a „gázkamrák” és krematóriumok teljes gőzzel dolgoztak)?
Nem. Valójában ezek a fényképek még csak nyomát sem mutatják az óriási mennyiségű füstnek, amely állítólag állandóan a tábor fölött lebegett, és a „nyílt gödröknek” sem mutatják bizonyítékát, amelyekben a hullákat állítólag elégették.
49. Mi volt a fő lényege az 1935-ös „nürnbergi törvényeknek”?
Megtiltotta a házasságot és a nemi kapcsolatot a németek és a zsidók között, hasonlóan azokhoz a törvényekhez, amik ma Izraelben vannak érvényben.
50. Voltak-e Amerikában a nürnbergi törvényekhez hasonló törvények?
Évekkel Hitler Harmadik Birodalma előtt az USA legtöbb állama hatályba léptetett olyan törvényeket, amelyek tiltották a házasságot a különböző fajok között.
51. Milyen jelentést küldött a Nemzetközi Vöröskereszt a „holokauszt”-kérdéssel kapcsolatban?
A Vöröskereszt 1944 szeptemberében tett auschwitzi látogatásakor készült hivatalos jelentésében rámutatott, hogy az internáltaknak engedélyezték, hogy csomagot kapjanak, és hogy a gázkamrákról szóló szóbeszédet nem tudják igazolni.
52. Mi volt a Vatikán szerepe akkor, amikor állítólag hatmillió zsidót megsemmisítettek?
Ha lett volna terv a megsemmisítésre, a Vatikán helyzeténél fogva minden bizonnyal tudott volna róla. De mivel nem volt, így a Vatikánnak semmi oka nem volt, hogy ellene szóljon, és nem is tette.
53. Milyen bizonyíték van arra, hogy Hitlernek tudomása volt egy folyamatban levő zsidókat megsemmisítő programról?
Semmilyen.
54. Együttműködtek-e a nácik a cionistákkal?
Hitler kormánya már 1933-ban aláírt egy egyezményt a cionistákkal, amely lehetővé tette, hogy a zsidók Németországból Palesztinába vándoroljanak, és nagymennyiségű tőkét vihessenek magukkal.
55. Hogyan halt meg Anna Frank?
Miután túlélte az auschwitzi internálást, a bergen-belseni táborban tífuszban halt meg néhány héttel a háború vége előtt.
56. Az Anna Frank naplója hiteles?
Nem. A francia dr. Robert Faurisson által összegyűjtött bizonyítékok megállapítják, hogy a híres napló irodalmi kacsa.
57. Mi a helyzet a felszabadított német táborokban készített jól ismert fényképekkel és filmekkel, melyeken lesoványodott hullahalmok láthatók. Ezek hamisak?
A fényképek hamisíthatók, de sokkal könnyebb egyszerűen félrevezető felirattal ellátni egy fényképet, vagy félrevezető kommentárral bemutatni egy filmet. A lesoványodott hullahalmok nem jelentik, hogy ezeket az embereket „elgázosították” vagy szándékosan halálra éheztették. Valójában a tomboló járvány vagy a háború vége felé jelentkező élelmiszerhiány miatti éhezés tragikus áldozatai voltak.
58. Kitől ered a „genocídium” kifejezés?
Rafael Lemkin lengyel zsidótól, egy 1944-ben kiadott könyv szerint.
59. Az olyan filmek, mint a „Schindler listája” vagy a „Háború szele” dokumentumfilmek?
Nem. Az ilyen filmek történelmileg gyengén megalapozott regényszerű megfilmesítések. Sajnos túlontúl sokan elfogadják ezeket, mint pontos történelmi bemutatást.
60. Hány könyvet adtak ki, melyek megcáfolják a szabványos „holokauszt”-történet egyes részeit?
Több tucatot. Még több van kiadás alatt.
61. Mi történt, amikor az Institute for Historical Review 50 000 dollárt ajánlott annak, aki be tudja bizonyítani, hogy a zsidókat elgázosították Auschwitzban?
Nem nyújtottak be bizonyítékot a jutalomért, de az intézmény ellen 17 millió dolláros kártérítési pert indított egy korábbi auschwitzi táborlakó, Mel Mermelstein, aki azt állította, hogy a jutalom felajánlása alvászavarokhoz vezette és az üzleti élete veszteséget szenvedett, valamint, hogy a felajánlás a „megállapított tények ártalmas tagadását” képviselte.
A 66 kérdés és válasz a holokausztról újabb változatában (2000. április) a 61. kérdés megváltozott (a fordító):
61. A holokauszt-történettel szembeni szkepticizmus csökkent-e vagy nőtt az utóbbi években?
Kétségtelenül nőtt. Egyre több „főáramlatú” történész ad hangot szkepticizmusának kulcsfontosságú holokauszt-állításokkal kapcsolatosan. A revizionisták is egyre több országban egyre több hivatalos és félhivatalos támogatásra lelnek.
62. Mi a helyzet azzal a váddal, hogy azok, akik megkérdőjelezik a holokauszt-történetet, egyszerűen antiszemiták vagy neonácik?
Ezt a rágalmazást arra tervezték, hogy eltereljék a figyelmet a tényekről és a becsületes vitákról. A tudósok, akik cáfolják a holokauszt-történet állításait, minden fajban és etnikai-vallási csoportban megtalálhatók (a zsidók között is). Nincs összefüggés a „holokauszt”-cáfolás és az antiszemitizmus vagy neonácizmus között. Növekvő számú zsidó tudós nyíltan elismeri a bizonyítékok hiányát a kulcsfontosságú holokauszt-állításokkal kapcsolatosan.
63. Mi történt azokkal a „revizionista” történészekkel, akik kétségbe vonták a holokauszt-történetet?
Rágalomhadjáratot indítottak ellenük, elvesztették akadémikus állásukat, nyugdíjukat, tulajdonaikat megrongálták, és fizikai erőszakot alkalmaztak velük szemben.
64. Hogyan vált az Institute for Historical Review áldozattá, mert olyan könyveket és cikkeket publikál, melyek vitatják a holokauszt-állításokat?
Az IHR-t – egy vezető revizionista történelmi kutató- és kiadóközpontot – háromszor ért bombatámadás. 1984. július 4-én felgyújtották és porig égett. Dolgozói számos halálos fenyegetést kaptak. Az IHR-rel és a holokauszt-revizionistákkal a média túlnyomórészt ellenségesen bánik.
65. Miért van oly kevéssé publikálva a revizionista nézet?
Mert politikai okokból az uralkodó osztály nem akar mélyebb tárgyalásokba bocsátkozni a holokauszt-történetet övező tényekről.
66. Hol kaphatok több információt a holokauszt-történet „másik oldaláról”, valamint a második világháború történelmi revizionizmusának más területeit érintő tényekről?
Megfelelő honlapokon, amiket ezután fogunk közölni.
Egyre teljesebbé válik a zsidó uralom, de egyre erősebb a visszavágás. Ne hagyjuk magunkat, mert Cion gengszterei-terroristái egész életünket uralni akarják. És ők, ha uralják a szellemet, uralni fogják az egész világot! Ne hagyjuk ezt, testvéreim, akik nem tartoztok a sémi halálbrigádokhoz! Szabadságot kívánunk, valódi szabadságot. Nem olyant, amiben hitvány bűnözők szabják meg azt, hogyan éljünk. Elég volt!!!! Elég volt a zsidó hülyítésből!!! Elég a világot vezetgető zsidó bűnözőkből!!! Szabadságot kérünk, mi, minden nemzet. Nem kell semmilyen zsidó rabiga!!!
A Pécsi Városi Bíróság gyorsított eljárásban augusztus 19-én lopás bűntette miatt elítélt egy Krausz István nevű, 54 éves férfit, közölte az Index kérdésére Hajdu István a Pécsi Városi Bíróság elnöke.
A Pécsi Napilap azt közölte, hogy a lopás miatt elítélt férfi a Pécsi Zsidó Hitközség elnöke. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) honlapja szerint Krausz István az országos szervezet alelnöke is.
Augusztus 6-án egy pécsi benzinkúton egy vásárló a pulton hagyta a pénztárcáját, mert még venni akart néhány dolgot. Mire visszaért, a pénztárcája eltűnt, amelyben iratai és 1676 euró (kb 450 ezer forint) volt.
A vásárló a pénztárossal visszanézte a biztonsági kamera felvételeit, amelyeken jó minőségben látható volt, hogy egy férfi elteszi a tárcát, nyugodtan odasétál autójához, majd elhajt.
Felírták az autó rendszámát, így a rendőrök ez alapján azonosították Krausz Istvánt. Kimentek a lakására, de csak a feleségét találták otthon. A férfi nem sokkal később önként jelentkezett a rendőrségen.
A Pécsi Városi Bíróság elnöke az Indexnek azt mondta: az iratok alapján a gyanúsított kihallgatásán rögtön beismerte a bűncselekményt. A Pécsi Napilap szerint ugyanakkor a férfi beismeréséről ellentmondó információk vannak. Az egyik szerint már a pénztárcával megbánóan ment az őrsre, a másik változat szerint amikor bement a rendőrségre tagadott mindent, de amikor megmutatták neki a felvételeket, rögtön beismerő vallomást tett. A lakásán házkutatást tartottak, ahol megtalálták a tárcát és tartalmát is, amely visszakerült tulajdonosához.
A pécsi bíróság elnöke hangsúlyozta: ebben az ügyben a bíróság semmilyen adatot nem vett fel sem Krausz István vallási hovatartozásáról, sem egyéb társadalmi funkciójáról, s ezek természetesen semmilyen befolyással nem voltak a büntetőeljárásra.
Az Index megkereste az ügyben Krausz István, aki amikor meghallotta, miért keressük, azt mondta: nem kíván nyilatkozni.
Felhívtuk a Mazsihisz elnöki titkárságát is, hogy megkérdezzük, ez az ügy mennyiben befolyásolja Krausz István alelnöki funkcióját. A titkárságon azt mondták, Feldmájer Péter elnök dél körül lesz elérhető.
Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a holokauszt egy kövér, otromba hazugság, a világtörténelem eddigi legnagyobb csalása. Szerzői pedig a "kiválasztott nép" aljasai. Még kiválasztottabbjai.
David Cole: Halottgyalázás vagy igazságkeresés? David Cole zsidó történész 1992-ben videokazettán rögzített interjút készített Franciszek Piperrel, az Auschwitz-Múzeum igazgatójával. Ennek magyar szinkronizált változatát egyes magyarországi újságírók nagy felháborodással fogadták. Szerintük a kazetta tagadja a holocaustot, kegyeletsértést követ el és ,,gyűlöletre uszít a zsidó közösség ellen". - Mielőtt röviden ismertetnénk a videokazetta tényleges mondanivalóját, vizsgáljuk meg ezeket a vádakat! 1/ A kazetta nem tagadja a holocaustot, csupán azt vonja kétségbe, hogy abban az auschwitzi helyiségben, amit az idegenvezető gázkamraként mutatott be, embereket elgázosítottak. - Döntő különbség van a tagadás és a kételkedés között. A tagadó biztos abban, hogy valami nem úgy van, illetve nem úgy történt, ahogy az ellentétel állítja. Ezzel szemben a kételkedő lehetségesnek tartja a tételt és az ellentételt is! A kazetta vitaindító kíván lenni. "A vita nincs lezárva" - mondja David Cole. 2/ A kazetta nem tagadja, hogy a nemzetiszocialista Németország a zsidókat nemcsak a hagyományos antiszemitizmus szemüvegén át szemlélte, hanem bennük a nemzetközi kommunizmus mögötti befolyásos erőt is látta, és őket a háborús erőfeszítések veszélyeztetőjének tekintette. Ezért Németországban a zsidókat gettókba, munkaszolgálatra, koncentrációs táborokba kényszerítették. Ez utóbbiban - főleg a háború utolsó hónapjaiban - járványokban sok zsidó elpusztult, illetve éhenhalt. 3/ Kegyeletsértést az követ el halottak ellen, aki sírokat gyaláz vagy halottakat rágalmaz, de az nem, aki azt vitatja, hogy egy adott helyen meghaltak-e emberek, illetve megöltek-e embereket, illetve, hogy hányat. David Cole interjúja ez utóbbiak közé, és nem a kegyeletsértők közé tartozik. 4/ Amikor Cole a kazettán előadja kételyeit, egyetlen szóval sem vádolja a zsidók közösségét hazugsággal vagy történelemhamisítással, és más módon sem uszít gyűlöletre a zsidók ellen, tehát nem alkalmas gyűlöletkeltésre. De miről is szól a videokazetta? Az Auschwitzba látogató David Cole azt a kérdést teszi fel, hogy eredeti állapotban van-e a gázkamraként bemutatott helyiség? Az idegenvezetőtől egyértelműen igenlő választ kap. De az igazgató, Franciszek Piper szerint 1943 júniusa után a helységet átalakították óvóhellyé, a keleti végén ajtót nyitottak és a négy mennyezeti nyílást, amiken keresztül korábban a mérges gázt a helységbe juttatták, befalazták. Majd a tábor felszabadulása után a helyiséget az eredeti állapotába visszaállították. Ám a gázbiztos ajtókat nem helyezték vissza. Amikor David Cole aziránt érdeklődött Pipertől, hogy a szóban forgó helyiség falából vett mintában miért nem lehet kimutatni a Zyklon B-gáz maradványát, amit ki lehet mutatni a tetvek irtására szolgáló másik helység falában, Piper azt válaszolta, hogy az embereket irtó gázkamrát csak naponta 20 percig használták, míg a tetvetlenítés éjjel-nappal folyt. De később ellentmondott önmagának: azt állította, hogy naponta több csoportot is elgázosítottak. Ezek után Cole-ban felmerült a kétely: hátha az a helyzet, hogy az illető helyiség nem gázkamrából óvóhellyé átalakított, majd rekonstruált terem hanem egy óvóhely lett a felszabadulást követően gázkamrává alakítva. De ezzel a csalással Cole nem a zsidókat, hanem a tábort elfoglaló szovjeteket vádolja, akik Katynnal kapcsolatban bebizonyították, hogy nem riadnak vissza a történelemhamisítástól, annak érdekében, hogy a németek háborús felelősségét felnagyítsák. E kazettával kapcsolatban azt is figyelembe kell venni, hogy a holocaust-revizionizmus nem valamiféle tan vagy ideológia, hanem a nyugati történészek körében elterjedt történettudományi irányzat, amely kétségbe vonja a Nürnbergi per által megállapított mértékű holocaust-sztorit (de nem feltétlenül magát a holocaustot), mert a Nürnbergben elhangzott tanúvallomások jó részével kapcsolatban később kétségek merültek fel, mivel sok esetben kimutatható a vallott dolgok fizikai lehetetlensége. (Pl. ma már az egyébként holocaustot valló világhírű Raul Hilberg sem vallja a holocaust-sztorit annak "ortodox" formájában. Továbbá: Piper is azt állította, hogy Auschwitzban nem 4 millió, hanem 1,1 millió internált halt meg, és az auschwitzi emléktáblán is módosították a Nürnbergben megállapított számot. Ilyen értelemben Hilberg és az auschwitzi hatóságok is "revizionisták", ám őket nehéz antiszemita gyűlölködéssel vádolni!) Nem lehet egy revizionista szemléletű történészt minden további nélkül a gyűlölet prófétájának beállítani. A történettudományban nem lehetnek hiten alapuló problémák, ezért a holocaustkutatás nem befejezett folyamat, hanem komoly tudományos feladat. Nélkülözhetetlen, hogy a kutató a dokumentumok és a szemtanúi vallomások információit összehasonlítsa a fizikai bizonyítékok negatív normájával: hiszen ami fizikailag lehetetlen, történelmi tény nem lehet! A történelmi igazság csak tudományos érvekkel tisztázható, nem inkvizíciós jellegű bírósági ítéletekkel. A tudományos kétely nem a halottgyalázást, hanem az igazság keresését célozza. David Cole is hangoztatta, hogy az igazságot akarja kideríteni. Mindenféle gyűlölet ellen csak az igazság alapján lehet hadakozni. Jézus Krisztus mondta: "Az igazság szabaddá tesz titeket" (Jn 8:32). Kecskeméti István A holocaust áldozatainak számát a hatmillióba robbantó "történészek" nem vetettek számot a logikusan gondolkodó emberrel - túlságosan bíztak a már akkor is túlnyomórészt zsidók kezén levő tömegtájékoztatás monopolhelyzetében. Kezdenek kisülni azonban a turpisságok. A hihetetlenül nagyszámú és agyontámogatott holocaust irodalom minden, állítólag önéletrajzi ihletésű, valamirevaló(?) tagjáról bebizonyosodott, hogy hamisítvány (Anna Frank naplója, Töredékek ). A falak, melyet az orwelli gondolatrendőrség a holocaust mítosza köré emelt, Jerikóéhoz hasonlóan kezd leomlani. A kürtöket olyan emberek fújják, akik képesek az agyonsulykolt, hivatalos vélemény mögé is tekinteni, s kiknek rendelkezésre áll annyi ismeret és intelligencia, hogy felismerjék a sanda szándékot, mely a hamisítókban lakozik. Nézzük a dolgot a logikus szempontok alapján. A németek, egy sok ezer kilométeres arcvonalon álltak ellen a nagy túlerőben támadó ellenséges hadseregek nyomásának, és a háborús utánpótlást az anyaországtól 3000 kilométeres úton lehetett a frontra eljuttatni. Több millió katona élelmezése és hadianyaggal történő ellátása az akkori technikai színvonalon (is) óriási kihívás elé állította a Wehrmacht vezérkarát. A kitűnő szervezésnek és logisztikai háttérnek köszönhetően az elfoglalt és felégetett földön - melyen a vasút és a közút is a visszavonulás során megrongálttá vált - a német hadsereg hatalmas nehézségek árán, de mintaszerűen oldotta meg ezt a feladatát (természetesen pusztán hadászati szempontból). Beleférne ebbe még 6 millió ember ide-oda utaztatása is, kiket már eleve meg akartak ölni? Ugye ez vicc... Egy háborúban álló ország - hol az élelmiszer és a hadi utánpótlás eljuttatása élet és halál kérdése - megengedhet-e magának akkora luxust, hogy civileket fuvarozzon ezer kilométereken át? Ha a zsidókat le akarták volna mészárolni, miért nem tették meg ezt azonnal helyben, időt, pénzt, fáradtságot megtakarítva? Hát nem ilyen könyörtelenül céltudatosnak és gátlástalannak ábrázolták a német katonákat? A propaganda és a valóság David Cole ateista zsidó mint revizionista történész készített interjút Dr. Franciszek Piperrel, az auschwitzi Állami Múzeum igazgatójával és gondnokával. E cikk a videofilm megállapításait tárja az olvasók elé. E mozgókép-dokumentum abból a senki által nem vitatott tényből indul ki, hogy a németek létrehoztak egy munkatábor-hálózatot, ahová a III. birodalom ellenségeit gyűjtötték. Ezen táborok legnagyobbika Auschwitz volt. A II. világháború után a németeket népirtással, holocausttal vádolták, ennek bizonyítékát a gázkamrák léte szolgáltatta. A holocaust-revizionisták azonban a dokumentumok hiányára és azokra a valótlan "bizonyítékokra" hivatkozva, amelyeket a szovjetek tártak a nürnbergi bíróság elé, cáfolják többek között az auschwitzi gázkamrák létezését. A mai auschwitzi táborban a vásári hangulat keveredik a vallásos áhítattal, a zsidók imája a katolikusokéval. Ez utóbbi már többször okozott konfliktusokat közvetett módon, hiszen a zsidók nem nézik jó szemmel a keresztények jelenlétét, amazok viszont a zsidókat vádolják a holocaust kisajátításával. Mi is áll ennek a hátterében? A szovjetek az oroszok, lengyelek, ukránok szenvedéseit tolták előtérbe, főleg a háború után közvetlen, a lengyelek arra élezik ki a hololegendát, hogy milyen irtózatos szenvedéseket éltek itt át a katolikusok, a keresztények, illetve a lengyel nép kiirtásának emlékhelyeként kezelik Auschwitzot, nyugaton Auschwitz = a zsidók teljes kiirtásának terve, és szinte kizárólag a zsidókhoz kötődik, és csak mellesleg említik meg a többi népet. Ebben a táborban ma minden a szenvedésekről beszél. A rabok barakkjainak többsége múzeumokká van alakítva, a többi levéltárként ill. a múzeum munkahelyeiként működnek. A 11-es blokk volt a tábor börtöne, ez eredeti állapotában van. Ez az ún. halálblokk. A nézőseregnek megmutatják még a "halál falát" is, de azt a helyet, amit az "élet blokkjának" kellene nevezni, azt nem. Ez a hely a valódi gázkamra: itt fertőtlenítették Cyklon B-vel a ruhákat, matracokat. E masszív fertőtlenítő helyiség célját a holocaust-"szakértők" sem vitatják, legföljebb elfelejtik megemlíteni. Minek is bonyolítani az emberek életét ilyen részletkérdésekkel?! Nem mutatják meg a tábor színházát sem, ahol ma karmelita nővérek laknak, és belül fényképezni nem engednek. Nem mutatják meg a szögesdrótokon belül lévő úszómedencét(!) sem, amit a barakk vezetőségének becsületére legyen mondva, nem tüntettek el. A túra résztvevői mind 100%-ig biztosak a gázkamrák létében, így érzelmileg annyira befolyásolhatók, hogy minden szörnyűséget elhisznek, amit mondanak nekik. Mire a gázkamrához érnek, már csak is a holocaust tárgyi bizonyítékaként tekintenek rájuk, eszükbe sem jut, hogy megkérdőjelezzék az épület célját. A túravezetők egy betanult szöveget mondanak el, amelynek egy részéről tudják, hogy nem teljesen igaz. Kevés a bizonyítékuk: valójában csak a szemtanúk és a kihallgatottak vallomásaiból vonják le következtetéseiket. Nincs kép, terv, háború alatti dokumentum, amely a zsidók kiirtását tanúsítaná. A mai tábor területén nevetséges "bizonyítékokat" tárolnak az emberirtásról: emberi hajak felhalmozott kupacait, cipők, ruhák felhalmozott kupacait, illetve bádogdobozok kupacait. Mit bizonyít ez? Azt, hogy egészségügyi okokból a táborba érkezőket lekopasztották, hogy a saját ruhájuk, cipőjük helyett egyenruhát, tábori cipőt kaptak. Az üres Cyklon B-s dobozok pedig azt bizonyítják, hogy a táborban ezt használták fertőtlenítőszerként, ezzel fertőtlenítették a ruhákat, a matracokat és a barakkokat. Közismert, hogy Európában nem volt jobb fertőtlentítőszer a Cyklon B-nél ezidőtájt, és azokban a táborokban is ezt alkalmazták, ahol állítólag sem voltak gázkamrák. Mivel a táborokba is bekerült az egész Európán végigvonuló tífuszjárvány, kénytelek voltak szigorú óvintézkedéseket bevezetni. Látunk továbbá sablonos fényképeket csontsovány emberekről, de hát ez sem bizonyít mást, csak azt a köztudomású dolgot, hogy egy táborlakó is lehet beteg. A gyerekeket ábrázoló fényképek pedig egyenesen a holocaust-legenda azon állítását tagadják, miszerint a gyerekeket azonnal elgázosították a táborba érkezés után. Anna Frank és húga is sokáig élt a táborban, majd később halnak meg Bergen-Belsenben állítólag tífuszban. A "gázkamra" kérdése Belépve az auschwitzi "gázkamrába", azonnal látható, hogy belül a közfalakat ledöntötték, hiszen a helyük szemmel látható, valamint kivehető a fürdőhelyiség helye is, ugyanis az épületben eredetileg 5 helyiség volt található, ebből egy a fürdő volt. Az épület falán nem láthatók a Cyklon B nyomai, mint a fertőtlenítőben, ahol azt rendszeresen használták. Láthatunk még négy kéményt, ahol állítólag bedobták a Cyklon B-t. A revizionisták azt mondják, hogy ezeket a kéményeket a háború után építették, a falakat ekkor döntötték le, illetve a fürdőfelszerelést ekkor szerelték le. A túravezetők szerint az épület eredeti állapotban van, a négy kéménynyílás is eredeti, és csak egyetlen helyiség volt az épület, közfalak nem voltak. Többek között Jehudi Bauer és Franciszek Piper holocaust-szakértők szerint sokkal alacsonyabb az áldozatok száma, mint azt a szovjet propaganda elterjesztette. F. P.: Auschwitz - Hányan haltak meg itt? c. munkájában azt állapította meg, hogy a bolsevik állítással szemben, miszerint 4 millió fölött van az áldozatok száma, valójában 1,1 millióra tehető a számuk. A Nürnbergi Katonai Bizottság a háború után a hamis szovjet adatokat fogadta el az akkori "tudósok" "szakvéleménye" és a szemtanúk vallomásai alapján. A holocaust-legenda képviselőinek állításait Franciszek Piper tolmácsolta az interjú során, ahol elmondta, hogy a legrégebbi gázkamra 1941 őszétől 1942 decemberéig működött. A mellette lévő hullaégető 1943 közepéig volt használatban, majd a fokozódó bombázások miatt 1943 júliusában leállították a krematóriumot, és a holttesteket Birkenauba szállították. 1944-ben a szövetséges légierő bombázta Auschwitzot, ekkor az Auschwitz I. tábor gázkamrájából óvóhelyet alakítottak ki. Ekkor építették a közfalakat. A keleti oldalán még egy ajtót nyitottak, és a kéménynyílásokat befalazták. A tábor felszabadítása után ezért óvóhelynek látszott, így visszaállították az eredeti képét. Lebontották a közfalakat, a kéménynyílásokat újra megnyitották., ezáltal a látható gázkamra nagyon hasonló az 1941-42-es eredetihez, annyi különbséggel, hogy a gázbiztos ajtókat nem helyezték vissza, és a keleti oldalon később megnyitott ajtót nem falazták vissza. A revizionisták álláspontja szerint az épület mindig is óvóhely volt, és a szovjetek és a lengyelek alakították át gázkamrává. 1992-ben az USA-ban bíróság elé állították David Irvinget csak azért, mert elmondta, hogy az épület óvóhely is volt. Franciszek Pipert próbálta a védelem tanúként beidéztetni, de nem jelenhetett meg. A holocaust-szakértőknek tehát bizonyítaniuk kell, hogy a németek idején megvoltak a kéményszerű nyílások, és hogy egyetlen helyiség volt az épület. A háború idején készült felvételeken nem láthatók a nyílások. Felmerülhet a kérdés, miért állították le a gázkamra működését? Franciszek Piper a lengyel kiadású Auschwitz c. könyvében azt írja, hogy Auschwitz-Birkenauban folytatódott az elgázosítás, amit azzal magyaráz, hogy a legelső gázkamra túlságosan szembe tűnt a foglyoknak. Ennek azonban két tény mond ellent. Egyik, hogy az épületet három SS-épület takarja, így a rabok nem láthatták azt, az újonnan jövőket pedig azonnal a barakkba vitték; a másik az, hogy a birkenaui "gázkamrákat" a foglyoktól csak egy szögesdrótkerítés választotta el, valamint ezen épületek mellett egy sportpálya is található. Ez ellentmond a szemtanúk és a hololegenda képviselői állításainak, miszerint a németek rejtegették az állítólagos gázkamrákat. 1988-ban Fred Leuchternek, a kivégzések szakértőjének vizsgálata szerint az ún. "gázkamrák" falában nincsenek ciánnyomok, viszont a fertőtlenítő-helyiségben, ahol azzal fertőtlenítettek, ott a végsőkig kilengett a műszer. 1990-ben a Krakkói Törvényszéki Intézet megismételte a vizsgálatot, hogy megdöntse Leuchterét, ám az eredménye ugyanez lett. Ettől kezdve az lett a felteendő kérdés, hogy miért nincs ciánnyom a falban? Franciszek Piper magyarázata szerint csak rövid ideig voltak használatban a gázkamrák: naponta 20-30 percig, míg a fertőtlenítők éjjel-nappal működtek. Ez azonban ellentmond a szemtanúknak, sőt az interjú későbbi részén saját maga által elmondottakkal is, nevezetesen azzal, hogy a Krematórium 1- ill. 2-ben naponta több csoportot is elgázosítottak. Az áldozatok feltételezett száma is több használatot valószínűsítene, mint napi 20-30 perc. Akkor viszont miért nincs ciánnyom a falban? A szovjet propaganda A szovjetek szemérmetlenül meghamisították az áldozatok számát, amit ma úgy magyaráznak a "szakértők", hogy a németek a táborok írásos dokumentumait megsemmisítették. 1989-ben azonban kiderült, hogy a halottak adatait tartalmazó dokumentumok mindvégig a szovjetek kezében voltak! A szovjet propaganda a háború után elterjesztette azt is, hogy Treblinkában gőzkamrákban pusztították az embereket, sőt hogy egyes helyeken villamosszékeket is használtak. A legszemenszedettebb hazugságuk azonban az, hogy atomtöltetet ledobva pusztítottak el zsidókat. Ezek mind hamvában holt hazugságok voltak. Hazugság az emberfejek zsugorítása, az emberbőrből csinált lámpaernyők legendája, és a szappanfőzés emberi zsírból szintén propagandafogás. Ez utóbbit elismeri Deborah Lipstadt, sőt a Yad Vasem központi igazgatója, Shmuel Krakowski is. Krakowski Egy holocaust-hiedelem megdőlt c. cikkében cáfolja ezt a hazugságot. El kell ismerni, hogy a gázkamrákkal foglalkozni kell továbbra is, hiszen közel sem olyan jól dokumentált, bizonyított, ahogyan azt beállítják. Arno Mayer, egy, a hitleri birodalomból elmenekült zsidó professzor, szintén ezt állítja, hozzátéve, Auschwitzban sokkal több zsidó halt meg természetes halállal, mint elgázosítás és kivégzés miatt. Ezt undorítónak, veszélyesnek. holocaust-gyalázatnak titulálták. Mivel a szovjet bizonyítékok egy része hamisítvány, és a szakértők sem tudják mi valós és mi koholt bizonyíték, nincsen erkölcsi alapjuk megtiltani a holocaust, az elgázosítás tényének megkérdőjelezését! Persze az amerikai propaganda is kivette részét a csalásokban, hiszen ők is gyártottak dokumentumfilmet a dachaui gázkamrákról, amiről ma már biztosan tudni, hogy nem léteztek. Rudolf Höss beismerő vallomását az angolok kényszerítették ki, mielőtt átadták a lengyeleknek és a szovjeteknek. Bernard Clark brit őrmester az 1983-ban kiadott A halál légiói c. könyvben maga dicsekedte el, hogyan kínozta és zsarolta meg családján keresztül Hösst. Ha a faj alapján való internálás háborús bűn, akkor az amerikai katonák is elkövették ezt, amikor internálták a japán származású amerikaiakat. Eisenhower tábornok fogolytáboraiban a németek százezrei haltak meg a járványok és az alultápláltság miatt. A német és a szovjet propaganda a háború alatt egymás ellen küzdött. Ebben a küzdelemben a háborús vereség miatt a német propaganda maradt alul. Mivel a szovjet propaganda híven szolgálja a "világhódítók" törekvéseit, ezért az tovább él a történelemkönyveinkben. Ránk vár a feladat, hogy újraértékeljük a holocaustot. Megjegyzés: A Hunnia 1992 augusztusi számában közölte a Leuchter-jelentést. A gázkamrafikció védői az agyonhallgatás módszerét választották - viszont továbbra is bőszen emlegetik az összesen 6 milliós, és a magyar 600000-es zsidó áldozatot. Meddig lehetséges? Forrás: HUNNIA Történelmi hazugság leleplezése A Leuchter-jelentés igazolódni látszik Az auschwitzi igazgatót videoszalagra vették, amikor is beismerte, hogy az úgynevezett gázkamrák a háború után épültek. Dr. Franciszek Piper elismerte, hogy a "Krema l." , az állítólagos "emberölő gázkamra" , melyet évente több százezer turistának mutogatnak, a valóságban a háború után - valószínűleg Sztálin egyenes utasítására készült. Amit Piper mondott, gyakorlatilag azt jelenti, hogy a nagy robajt előidéző Leuchter-jelentés igaz volt. A sors iróniája, hogy bárki, aki ilyet csak felvet, többéves börtönre ítélhető olyan "felvilágosult" országokban, mint Franciaország, Kanada és Németország. /Kérdezzék csak meg David Irving brit történetírót. /A videofelvételt, melyen Piper e nyilatkozatot teszi, David Cole fiatal zsidó kutató készítette 1992 közepe táján. Csak 1993 elején került nyilvánosságra, jóllehet Cole már a tavaly októberben Irviné-ben /Kalifornia / tartott 11. Revizionista Konferencián bejelentette. Mint minden amerikait, Colét is fiatal korától kezdve arra a "vitathatatlan tényre" oktatták, hogy Auschwitzban embereket gázosítottak. Az így kivégzettek száma - szintén nem vitatható módon - 4,1 millió volt. Aztán megjelent 1988-ban a Leuchter-jelentés. Ennek folyományaként "újraértékelték" az Auschwitzban meghaltak számát, / le 1,1 millióra /. Mint éppen "bimbózó" történész - és mint zsidó -, Cole nyugtalan lett. 1992 előtt bárkit, aki az auschwitzi 4,1 millió "gázosítást" nyilvánosan kétségbe vonta, antiszemitának, majd neonáci szkinhednek bélyegezték / ez a legerősebb bélyeg /, miközben szép csendben 1,1 millióra csökkent a hivatalos szám. A hiányzó 3 millióról egy szó sem hangzott el. 1988-ban Ernst Zündelt Kanadában perbe fogták "hamis hírek" terjesztéséért, mert könyvet árult, amely kétségbe vonta az auschwitzi gázkamra legitimitását. A védelem segítségére nemzetközileg elismert történészek siettek, mint Robert Faurisson, David Irving és Mark Weber. Zündel olyan kivégzési szakembert keresett, aki a gázosításhoz is ért. Így találta meg Leuchtert, aki az USA börtöneiben használt eszközök tervezésére és kivitelezésére szakosította magát. Leuchtert elküldték Lengyelországba, az úgynevezett gázkamrák tudományos vizsgálatára. 1988 február 25-én Leuchter, Carolyn nevű feleségével, Howard Miller nevű rajzolóval, Jürgen Neumann operatőrrel és Theodor Rudolf tolmáccsal elutazott. Március 3-án jöttek vissza. Nincsenek gázkamrák Következtetései teljesen világosak voltak. Elsöprő volt a bizonyíték, hogy Auschwitzban, Birkenauban és Majdanekben nem volt gázosítás, és az ott lévő állítólagos gázkamrák sem akkor, sem most nem lehettek, nem is jöhettek szóba kivégzésre alkalmas berendezésekként. Dr. Wilhelm Stäglich, nemzetközileg ismert jogász szavaival, " a kiirtás tétele azon a feltevésen áll vagy bukik, hogy Auschwitz halálgyár volt". Mindezek ismeretében Cole fogta videofelszerelését, elment Auschwitzba és kikérdezte az ottani hivatalos személyzetet. Ezek között Piper volt a legfontosabb. Miután előadja, hogy az "emberölő gázkamrák" kitalált dolgok, felfedi a kamera előtt, utólag hogyan bontották a falakat, hogyan készítettek nyílásokat a tetőn, s hogyan építették a "Ciklon B bevezető kéményeket" úgy, hogy aztán az épületet a turistáknak a "végső megoldás" bizonyítékaként mutogassák. És Piper még tovább ment. A "végső megoldás" egyéb hamis bizonyítékait is bemutatta, melyek szintén utólagos létesítmények. Elmondja, hogy az épületek az internáltak holmijainak tetvetlenítésére szolgáltak, vagyis hogy a Leuchter-jelentésnek a kamrákban talált gáznyomokra vonatkozó feltevése helytálló. Meglepő "meggyőződés" Mindezek után, döbbenetes módon, Piper bizonygatja "meggyőződését" nemcsak az emberölő "gázkamrákról", hanem az "emberi szappan" és az emberbőrből készült lámpaernyő-mesékről is - mely utóbbi két feltevés már régen teljesen lelepleződött. És a felvétel megy tovább. A videóban együtt járod körbe Auschwitzot Coléval, és hallod, amint mondják neki, hogy a fő táborban a "gázkamra" / Krema l. / "eredeti állapotban" van. És látod a rettenthetetlen Colét, amint oly sok kérdést tesz fel a nyilvánosan nevetséges "gázkamrákról", hogy az idegenvezető szükségesnek látja kihívni főnökét, hogy az válaszoljon a fiatal történésznek. A Cole-féle videoszalag azt bizonyítja, hogy akik az Auschwitzi Állami Múzeumot üzemeltetik, kialakították az emberölő gázosítás "bizonyítékainak" gyakorlatát. Gondolj arra, hogy az évek során sok millió turistának mondták el, hogy a Krema l eredeti állapotában van, miközben tudták, hogy ez hazugság. Felmérhetetlenek e hazugság leleplezésének politikai, vallási, pénzügyi és történelmi következményei. Ezért emésztik oly nehezen az illetékesek - s kezdenek hozzá még nehezebben a következtetések levonásához.
A héber állam létrehozása igazi kihívást jelentett a cionizmus úttörői számára, amelynek révén az „utálatos európai antiszemitizmus” által parazitáknak tartott zsidók végre megmutathatták, hogy igenis képesek az építőmunkára. Időközben azonban a kezdetben még olajozottan működő gépezetbe egyre nagyobb homokszemek kerültek, és Izrael ugyanolyan állammá vált, mint a többi, vagyis ugyanolyan engedékeny a különböző rendű és rangú ügyeskedőkkel, szélhámosokkal és bűnözőkkel szemben. Olyannyira, hogy manapság már egyenesen menedékül szolgál a számukra. Persze csak akkor, ha maguk is Jahve „kiválasztottjai” közé tartoznak… Milyen távolinak is tűnik már az az időszak, amikor az amerikai szervezett bűnözés éceszgéberének (Mastermind of the Mob) számító Meyer Lanskyt, a mindenható New York-i bűnszindikátus kincstárnokát, Lucky Luciano jobb (vagy inkább „rosszabb”) kezét, aki az amerikai adóhatóságok elől menekült az őshazába, az izraeli hatóságok kiutasították az országból, miután Golda Meir miniszterelnök megtagadta tőle – az elvileg pedig – a diaszpóra minden tagját megillető hazatérés jogát. 1971-et írtak ekkor. A sztorit Francis Ford Coppola is beépítette a Keresztapa cselekményébe: a második részben a Corleonék riválisaként ábrázolt Hyman Roth nevű zsidó gengszter (igencsak stílszerűen Lee Strasberg, az Actor’s Studio főnöke által megszemélyesített) figuráját közvetlenül Lansky élete inspirálta. A filmben ugyan lelőtték, alighogy újra amerikai földre tette a lábát, a valóságban azonban a rák végzett vele túl a nyolcadik x-en, több mint 400 millió dolláros bankbetétet hagyva hátra. Pedig Meyer Lansky (alias Maier Szuhovljanszkij) mindenben megfelelt az „alijázás” követelményeinek, hiszen egy grodnói ortodox zsidó családban született Belorussziában. Több mint két évig tartó jogi hercehurcát követően azonban mégis Golda Meir akarata győzedelmeskedett, aki nem szívesen látott egy ilyen hírhedten nehézsúlyú bűnözőt Izrael földjén, és persze az amerikaiakkal sem szerette volna összerúgni a port miatta. Akkoriban az USA-Izrael kapcsolatban még nem a farok csóválta a kutyát, így aztán a brooklyni Yiddish Connection nem tudta bevenni Izrael kapuit. Harminc évvel később „Izrael nagyanyja” már nem ismerné fel a cionista ígéret(ek) földjét. Bárhol is váljék ugyanis forróvá a talaj a talpuk alatt, a világ zsidó bűnözői – legyen szó New York-i tőzsdecsalókról vagy oroszországi oligarchákról, afrikai gyémántcsempészekről vagy a párizsi Sentier-negyed feketemunkában utazó rabszolgahajcsárjairól – automatikusan és magától értetődően az „anyaországukban” keresnek (és találnak) menedéket, sarkukban az Interpollal. „A zsidó gengszterek számára Izrael sikeres függetlenségi háborúja részben az önmeghatározás területén jelentett győzelmet, részben a szökésben lévő zsidók búvóhelye területén”, írja könyvében Rich Cohen (Kemény zsidók, 169. old.). Az izraeli hatóságok pedig cinkos módon becsukják a szemüket, és így igencsak messze kerültek a cionista ideáltól éppúgy, mint az „alija” szó mélyebb értelmétől, amely héberül szellemi emelkedettséget, felemelkedést jelent. Igaz, hogy az 1948-as függetlenségi nyilatkozat nem követel erkölcsi bizonyítványt az új államban letelepedni szándékozó zsidóktól: „Izrael Állam nyitott lesz a zsidó bevándorlás és a száműzöttek újraegyesítése iránt.” Az 1950-ben elfogadott „hazatérés törvénye” minden zsidó számára megadja az izraeli állampolgárság jogát, amellyel az elmúlt csaknem hat évtized folyamán már több mint 2, 5 millió bevándorló élt. Ilyen körülmények között akár „normálisnak” is lehetne tekinteni, hogy néhány fekete bárány is van köztük. Amikor azonban ilyen szembe tűnők, akkor joggal tehető fel a kérdés, hogy vajon az izraeli külügyminisztérium nem vetette-e el kissé a sulykot azok tehetségét magasztalva, akik úgymond „felmérhetetlen támogatást jelentettek az ország gazdasági, tudományos, egyetemi és kulturális élete számára”. Jellemző például, hogy egy bizonyos Samuel Flatto-Saron nevű üzletember, aki még a hetvenes években alijázott és képviselővé választatta magát, hogy ily módon kibújjon a francia adóhatóság vele szemben támasztott követelése alól, utóbb az egyik legnépszerűbb személyiséggé vált Izraelben. Az oroszországi születésű Arkagyij Gajdamak milliárdos 2000-ben érezte sürgős szükségét az alijának, miután ugyancsak a francia adóhivatal bagatell nyolcvanmillió eurót – az ország történelmének eddigi legnagyobb elmaradt és meg nem fizetett adóhátralékát – követelt rajta. A helyi politikai establishment jóindulatára számítva azonban nem volt mitől tartania. Ehud Olmert miniszterelnök támogatása és a jeruzsálemi Betar futballcsapat feltámasztására szánt 11 millió eurós csekk megtette a magáét: az ellene 2000-ben és 2001-ben „pénzmosás, közjavak eltulajdonítása, illegális fegyverkereskedelem stb.” miatt kibocsátott nemzetközi körözés dacára az izraeli hatóságok még arra sem vették a fáradságot, hogy kihallgassák a neki felrótt vádak tárgyában. Igaz, hogy azok közül legalább az egyikben mindenképpen vétlen az öt (francia, kanadai, izraeli, orosz és angolai) állampolgársággal rendelkező üzletember. A héber állam törvényei szerint ugyanis a fegyverkereskedelem nem üldözendő cselekmény. 2002 óta Gajdamak – aki időközben Aryé Bar-Levre „héberesítette” nevét – jobbára Tel-Aviv és Moszkva között ingázik. Izraelben a helyi orosz ajkú bevándorlók támogatását élvező szélsőjobboldali pártot „menedzseli”, míg az orosz fővárosban az Oroszországi Zsidó Vallási Közösségek és Szervezetek Bizottságának elnöki tisztét foglalja el, mellesleg pedig a Moszkovszkije Novosztyi napilapot irányítja. Izraelbe történő „hazatérésével” egyébként újra megtalálhatta ifjúkori barátját, Mihail Csernojt, a kétes hírű oroszországi oligarchát, aki szintén a zsidó államba tette át székhelyét azóta, hogy 1994-ben sürgősen kereket kellett oldania szülőföldjéről. A kilencvenes évek elején a Misa fivérek, Lev és David társaságában azzal vádolták a két cimborát, hogy több tízmillió dollárral károsították meg az Orosz Központi Bankot. Ugyanazokról a fivérekről van szó, akik néhány évvel később hamis papírokkal Izraelbe menekítették a különösen kegyetlen módszereiről elhíresült izmailovói maffia főnökét, Anton Malevszkijt. A vér azonban, mint tudjuk, nem válik vízzé, és ez az aranyszabály Csernoj esetében is érvényesült, aki Izraelben sem tagadta meg önmagát, úgyhogy az ottani igazságügyi szervek végül kénytelenek voltak eljárást indítani ellene adócsalás és pénzmosás gyanújával. Az izraeliek azonban az angol, a francia, az amerikai és a svájci hatóságok vele szemben alkalmazott gyakorlatával ellentétben nem kitiltották az országból, hanem éppen ellenkezőleg: bevonták az útlevelét és lakhelyelhagyási tilalommal sújtották. Elvégre mégis csak jobb, ha családon belül mossák ki a szennyest… Nem titok egyébként, hogy az oroszországi oligarchák hosszú, tömött sorokban érkeztek Tel-Avivba. Miután az elnöki mandátumát krónikus delirium tremensben eltöltő Borisz Jelcin jóvoltából kedvükre fosztogathatták Oroszországot, sokan közülük Izraelben kerestek menedéket a putyini számonkérés elől. „Prominens zsidó alakok ma példa nélküli hatalmi helyzetet élveznek a(z oroszországi) politikában, a médiában és a magánszektorban… Borisz Berezovszkij, a legbefolyásosabb orosz zsidó, aki a Nemzetbiztonsági Tanács helyettes vezetői posztját foglalja el és egy kisebb üzleti birodalmat ellenőriz, legutóbb egyenesen azzal dicsekedett, hogy az országot hét kulcsbankár vezeti, legtöbbjük zsidó”, jellemezte az akkori helyzetet a londoni Times (1997. január 27.). A brit lap értékelését néhány hónappal később maga az érintett is megerősítette, amikor az amerikai zsidó közösségi lapban kijelentette: „Szerződtettük Csubajszt (Jelcin miniszterelnökét, az oroszországi vadprivatizáció levezénylőjét – G. I.), óriási összegeket ruháztunk be, biztosítottuk Jelcin megválasztását. Most jogunkban áll kormányposztokat elfoglalni és győzelnünk gyümölcseit élvezni” (Forward, 1997. április 4.). Mindezek ismeretében nem csoda, hogy az Amerikai Rabbik Tanácsának tiszteletbeli elnöke, Rafael G. Grossmann rabbi megkondította a vészharangot: „A Szovjetunió összeomlása óta Oroszország lakosságának két százaléka hatalmas vagyont szerzett, miközben a lakosság maradéka elszegényedett… E gazdagság jelentős része zsidók kezében van, akik nyíltan kérkednek jólétükkel. A bankok és a tömegtájékoztatási eszközök többsége is a kezükben van. Elkerülhetetlen, hogy az antiszemita lőpor hordója bármelyik pillanatban felrobbanjon.” Az amerikai Forbes magazin által néhány éve a leggazdagabb izraeliekről közzétett lista magáért beszél: az első helyeken a Jukosz orosz olajvállalat három egykori vezetője, Leonyid Nyevzlin, Mihail Brudno és Vlagyimir Dubov, valamint Vlagyimir Guszinszkij sajtómágnás és Borisz Berezovszkij, az első oroszországi milliárdos (és Putyin volt tanácsadója) osztozott. Enyhén szólva nem éppen templomi kóristák gyülekezetéről van szó, amit – egyebek mellett – az is bizonyít, hogy a terhükre rótt bűncselekmények kimerítik csaknem a teljes BTK-t. A The Jerusalem Post szerint az orosz törvényhozók nemrég megorroltak amerikai kollégáikra, amiért azok meghallgatást szerveztek a Jukosz-ügyben vád alá helyezett Nyevzlin számára, hogy Washingtonban beszámolhasson az orosz politikai rendszer állítólagos „totalitarizmusáról”. Legfőbb mondanivalója éppen az volt, hogy Putyint notórius antiszemiták veszik körül, különös tekintettel az erőszakszervezetekre. Nyevzlin egyébként annak ellenére kapott meghívást az Egyesült Államokba, hogy Interpol-körözés alatt áll bérgyilkosságok megrendelése miatt. Azóta Berezovszkij (aki immáron Platon Elenyinnek hívatja magát) Nagy-Britanniába emigrált, ahol az orosz kormány tiltakozása ellenére politikai menekült státust kapott, és ahonnan aktív érdeklődést tanúsít minden iránt, ami az orosz befolyási övezetben történik. A grúz és az ukrán „narancsos” forradalom finanszírozásán kívül attól sem riadt vissza, hogy merényletet készítsen elő Putyin elnök ellen, sőt mi több, egy orosz rádiónak kijelentette, hogy erőszakos hatalomátvételt akar végrehajtani Oroszországban. Az „Oroszország Házban” nagyon esedékes rendrakásra elszánt Putyin hiába kérte már Ariel Sarontól is mindazok kiadását, akiket országa igazságszolgáltatása követel, és akik a héber államban dekkolnak. „Nincs szándékomban bárkit is elküldeni. Már fiatal koromban is elleneztem a zsidók kiadásának az ötletét, és ezt a lehető legvilágosabb módon megismétlem”, válaszolta a (volt) izraeli miniszterelnök. Az egykor maga is a Csernoj-klán vezető köreihez tartozó Gyalol Kajdarov mindezt így magyarázza a vezető francia napilapnak adott interjújában: „Izrael menedék és alma mater volt a Csernoj-csoport és sokan mások, köztük Lev Levajev, Jakov Goldovszkij, Arkagyij Gajdamak számára. Csernoj sokat nyom a latba. Létrehozott egy alapítványt, képviselőket pénzel, politikusokat vásárol. Szerencsére az izraeli hatóságok látják már a korrupcióba befektetett pénzt és megértették, hogy Csernoj nem egy ’szegény üldözött’ zsidó, hanem egy bandita. Elfogadtak egy maffia-törvényt, amely 15-20 éves börtönbüntetést helyez kilátásba korrupcióért. Nehezebbé válik ugyan, de a csoportnak sikerül mindenhova beszivárognia” (Le Monde, 2002. november 27.). A Ha’aretz izraeli napilap angol nyelvű kiadása ugyanakkor emlékeztet rá, hogy Oroszországban újabban csökkenni látszik a lakosság zsidóellenessége, közvetlen kapcsolatban a Jelcin-barát zsidó oligarchák „eltűnésével” (vagyis Izraelbe történő lefalcolásukkal), noha a 64 legnagyobb orosz vállalat tőkéjének 85 százaléka továbbra is nyolc zsidó klán kezében összpontosul. Putyinnak tehát van még elég tennivalója. Ne higgyük azonban, hogy az alijázás csak a bűnözés nagykutyáinak jelent egérutat, mert a jelenség a kishalakat is érinti. A párizsi Sentier-ügy, e bűnszövetségben elkövetett megacsalás két főkolomposa, Haim Weizman és Thierry Luksemberg egyaránt Izraelbe menekült a francia rendőrök elől. Nem voltak egyedül. A tizenhárom nemzetközi elfogatóparancs érintettje közül tizenketten a zsidó államban kerestek menedéket az ügyben indított per 2001. februári kezdete előtt. A francia bankok számára keserű volt a pirula: 82 millió eurós hamis váltóért kellett kötelezettséget vállalniuk. Az egyik bulgáriai utazása során letartóztatott Weizman végül ötéves börtönbüntetést kapott. Esetenként még Jahve felkent szolgái is az „ígéret földjén” keresnek menedéket Jahve haragja – vagyis annak a világi bűnüldöző szervek képében történő megnyilvánulása – elől. 2004 májusában például Joseph Rotnemer és Jacques Schwarz rabbi váltott egyirányú repülőjegyet Párizsból Tel-Avivba. Minden okuk megvolt rá, ugyanis a lubavicsi közösség körében végzett fáradságos adománygyűjtő tevékenységük gyümölcsét bulgáriai benzinkutak vásárlásába fektették. Sefi Hendler, az izraeli Maariv napilap párizsi tudósítója egész oldalas leleplező cikkben háborgott az eset miatt: „Izrael védelmezi a menekülő bűnözőket”. Yedioth Ahronoth-beli kollégája, Boaz Bismuth ugyanezt visszhangozta: „Izrael nem segített a csalók felkutatásában”. A Zsidó Világkongresszus elnöke, Edgar Bronfman nemrég szintén abba bukott bele, a szervezet főtitkáraként bizalmi embere, Israel Singer rabbi másfél millió dollárt nyúlt le a holokauszt-túlélők kártalanítására a svájci bankoktól kizsarolt pénzből, és a csinos summát Izraelben vezetett bankszámlájára utaltatta, ahová azután maga is követte azt. Egyébként nem Singer volt az egyetlen enyves kezű zsidó közösségi funkcionárius, aki megrövidítette hitsorsosait. Mint arról a La Tribune de Geneve svájci napilap beszámolt (1988. május 19.), Werner Nachmann, a Németországi Központi Zsidótanács 22 éven keresztül volt elnöke 33 millió márkát sikkasztott el abból a 400 millióból, amelyet a német kormány utalt át 1980 és 1987 között a nácizmus áldozatainak kártalanítására. A ’87 januárjában elhunyt Nachmannt állami tiszteletadás mellett temették el, és csak halála után derült fény bűnözői ténykedésére, amikor eléggé el nem ítélhető módon átvizsgálták az általa vezetett szervezet könyvelését. Hiába dohognak azonban az újságírók, lényegében minden marad a régiben. Az idegen országokban zsidók által elkövetett csalások a jelek szerint továbbra sem igen zavarják az izraeli igazságügyi szervek lelki nyugalmát, noha az ilyesféle esetek cinkos és cinikus módon elnéző kezelése végső soron a zsidó állam imázsán is foltot ejt. Már ha az ENSZ-határozatok szándékos és folyamatos megszegése, a szomszédjai elleni ismétlődő katonai agressziók, a vélt vagy valós ellenségei likvidálását célzó merényletek, a palesztin lakosság mozgásszabadságát korlátozó drákói intézkedések (például az apartheid-fal felhúzása) és a régió biztonságát, sőt a világbékét is fenyegető atomfegyverkezése után egyáltalán maradt még rajta hely az újabb foltok számára… (Gazdag István)
