Habár a nemes televíziós vetélkedés már lezajlott, semmiképpen sem lehetett teljes a mezőny Rich Cohen Kemény zsidók című, önéletrajzi elemekkel dúsított dokumentumregénye nélkül, amelyben a szerző – civilben az amerikai Rolling Stone magazin szerkesztője – a helyi zsidó maffia ténykedésének filozófiai mélységű és lírai hangvételű méltatására vállalkozik.
„Vau! Micsoda egy könyv! Nem kell zsidónak lenni ahhoz, hogy szeretni lehessen a Kemény zsidókat”, áradozik róla Larry King alias Zeiger (a CNN hózentrágeres trógere). Mit is lehetne még ehhez hozzátenni? Az olvasó tájékozódását megkönnyítő magyarázó jegyzetekkel ellátva, beszéljen inkább maga mű. Magáért beszél. Érzékeny lelkületűeknek és komplexusos antiszemitáknak éppen ezért nem ajánlott!
„Tudatlanság, előítélet, makacs ellenállás az amerikai eszmékkel, vallási szokásokkal és követelményekkel szemben, kasztszellem, bizalmatlanság a keresztényekkel; ezek együttese teszi lehetetlenné, hogy felemeljük a nagy zsidó körzet szegényeit… Nincs olyan része a világnak, ahol nagyobb számban élnének emberi paraziták… Az orosz meg a lengyel zsidókban gyakran természetüknél fogva fellelhető bűnözői hajlam úgy tör felszínre, hogy meg kell állapítanunk: ezek az emberek New York City teljes lakosságának a legkomiszabb elemei.” Mindezt egy bizonyos William Pankhurst nevű prédikátortól idézi Cohen a múlt század elejéről, hozzátéve: „A legerősebb emigránsok az ilyen szavakat kihívásnak tekintették. A zsidókat Amerikában is elnyomták, megfélemlítették, de Amerikában a zsidók visszavághattak. Nem korlátozták őket, legalábbis jogi értelemben, semmiféle helyre vagy foglalkozásra – szabadságukban állt bűnözővé lenni” (46. old.). Az Amerikában is „elnyomott és megfélemlített” zsidók azután éltek is ezzel a szabadságukkal. (Még szerencse. Máskülönben Cohen könyve sem születhetett volna meg.)
Ami pedig a bűnözés területén történő érvényesülésük elé Európában állított „jogi korlátozásokat” illeti, íme egy revelatív részlet a Budapesti Államrendőrség egyik 1906-os jelentéséből: „Az orgazdák abból a táborból toborzódnak össze, amely Galíciából tömegesen áramlik az ország fővárosába, magával hozza azt az üzér szellemet, amely teljesen megnyugtatja lelkiismeretét, ha a büntetőtörvénykönyv szakaszai között sikeresen járhat tojástáncot… Közbiztonsági viszonyainkra fölötte veszedelmes az oláhországi, orosz, lengyel zsidóságnak egyre tóduló letelepedése. A legmegbízhatatlanabb, legkétesebb elem ez”. New Yorkban a „legkomiszabb”, Budapesten a „legkétesebb” elem? New York - Budapest, ugyanaz a harc?
„Számomra Arnold Rothstein az alvilág Mózese: ő vezette el a következő nemzedéket az ígéret földjéhez, de ő maga már nem léphetett be oda. 1928. november 4-én gyomron lőtték” (62.). A maga korában Arnold Rothstein volt az amerikai szervezett bűnözés első számú éceszgébere, a szerencsejátékokkal és sportfogadásokkal kapcsolatos visszaélések specialistája. F. Scott Fitzerald A nagy Gatsby c. regényében róla mintázta Meyer Wolfsheim figuráját. Ő volt az, „aki 1919-ben megbundázta a baseball-világbajnokságot”, és „olyan céltudatossággal hazardírozott ötvenmillió ember jóhiszeműségével, ahogyan egy betörő feltör egy páncélszekrényt”.
„Strauss mélyen erkölcsös világban élt. Nézetei – büntetésről, felelősségről, szövetségről – számos szempontból zsidó nézetek voltak. Strauss számára Isten jelen volt minden tettben, gesztusban, cselekedetben. Aki kapcsolatba került vele, előbb-utóbb átlépett egy határt, szembekerült a szabályaival. (…) Olyan volt, mint az Ótestamentum Istene, mindent látó, mindent megítélő, büntető. Büntetni szórakoztatóbb volt, mint megbocsátani. A megbocsátás egy leülést jelentett, egy kávét, egy kézfogást. A büntetés kötelet, jégcsákányt, tüzet. (…) Olyan világ volt ez, amelyben a gyilkolás talán nem bűn, de barátod háta mögött beszélni általában az; ahol a hűség törvényei képlékenyek és komplikáltak; ahol a ’patkány’ szó olyan kivakarhatatlan és kárhozatos, mint a koncentrációs táborbeli tetoválás” (84-85.). Harry ’Pittsburgh Phill’ Strausst, aki számára tehát „Isten jelen volt minden tettben, gesztusban, cselekedetben”, és aki „olyan volt, mint az Ótestamentum Istene”, 31 éves korában tartóztatták le 31 rendbeli gyilkosság vádjával. Bírósági tárgyalásán bolondnak tettette magát, de hiába: az istenével fenntartott privilegizált kapcsolata ellenére 1941. június 12-én egy olyan széken volt kénytelen helyet foglalni, ahonnan villanysebesen távozott belőle a lélek az istenével való egyesülés felé.
„Gyilkosok voltak. Úgy öltek, mintha nem lennének következmények, így sokuk számára nem is voltak. Csak küldetések a vakációk között. Áthágták a korlátokat. És mégis, ha arra gondolok, hogyan bántak a zsidókkal, mennyi megaláztatásban volt és van részük még ma is, nem tehetek róla, csodálnom kell történetük egy részét. Ezek az emberek nem tudták, hogy a zsidóknak gyengéknek kell lenniük, hát nem voltak azok” (115.). A nem-tudás hatalma.
„A legtöbben sosem hallottak zsidó gengszterekről. Nem is hiszik el, hogy valaha is léteztek. A zsidó gengszter eszméje tökéletesen ellentmond a zsidókról alkotott alapvető sztereotípiáknak, amelyek magyarázzák a zsidók helyét a világban. A zsidók fizikailag ártalmatlan irodai lények. (…) Nem bánnám, ha a zsidók néha ilyen rossz színben tűnnének fel. Vágyom a szabadságra, hogy erőszakos bűnöző lehessek. Ha nincs meg ez a szabadság, akkor nem sokat ér a döntésem, hogy nem leszek az. Zsidó vagyok. Ugyan milyen választási lehetőségeim vannak?” (149-150.). Predesztináció.
„Amikor halálos ítéletet adott ki, Lepke mindig az ’elkapni’ kifejezést használta, mint egy mennybéli bürokrata, aki kénytelen betartani az Isten által előírt menetrendet” (168.). Louis ’Lepke’ Buchalter az amerikai maffia ítéletvégrehajtó osztagának, a rettegett Murder Incorporatednek volt a mindenható ura, és ebbéli minőségében a bűnözés történetének minden bizonnyal legelvetemültebb szörnyetege. Több mint kétezer (!) gyilkosság elkövetésére adott parancsot.
„A zsidó gengszterek számára Izrael sikeres függetlenségi háborúja részben az önmeghatározás területén jelentett győzelmet, részben a szökésben lévő zsidók búvóhelye területén” (169.). Vö. „Miközben a cionizmus a világ számára azt igyekszik bizonyítani, hogy a zsidóság faji célkitűzései egy palesztinai állam megalapításában kielégülést találnak, (…) csak nemzetközi garázdálkodásuk saját felségjogaik alatt szervezett és a többi állam beleszólási joga alól kivont központját akarják abban megteremteni. Azt akarják, hogy a kiutasított szélhámosok menekülő helye és egyben a jövő zsiványainak főiskolája legyen” (Adolf Hitler). Prófécia?
„A zsidó gengszterek számára a bűnözés nem a rendszerből kivezető, hanem a bevezető út volt. A Wall Street és a Madison Avenue előkelő cégeinél rendszerint nemigen alkalmaztak zsidót. A gyerekeiket nem vették fel az Ivy League iskoláiba. Az ilyen, sokszor zárt társadalomban csoda-e, ha egyesek a fegyvert tartották a legjobb útnak, a legrövidebb útnak az amerikai álom eléréséhez?” (174-175.). A cél szentesíti az eszközt.
„Ha azt látom, hogy bizonyos faj egyedei azért tömörülnek bandákba, hogy a nem zsidókon élősködjenek; fegyveresek, gyilkosok bitangolnak az utcáinkon, és olyanokat lőnek agyon, akik ellen semmiféle személyes ellenszenvet nem éreznek; szembeszegülnek törvényeinkkel; korrumpálják tisztségviselőinket; üzletembereket fosztanak ki; fegyvertelen polgárokat vernek meg; kiterjesztik a terror uralmát az élet minden területére, akkor a legteljesebb őszinteséggel kijelentem, hogy nem vagyok hajlandó egyetlen lépésnyit sem hátrálni ettől a ’terítéken lévő kérdéstől’” (A Saturday Press egyik meg nem nevezett riportere a húszas évekből, 179-180.o.).
„Az apámhoz hasonló srácok számára a gengszterek valami mást jelentettek, mint a zsidók könyvei és imái, gyásza és jajongása. Ha a gengszterek Palesztinában éltek volna, nem lett volna Siratófal. Ne-bassz-ki-velem-fal épült volna helyette. Pár évvel később, amikor a háztömb srácainak szembe kellett nézniük a német koncentrációs táborok képével, a gengszterek emléke biztosított nekik egy másik képet is: kemény zsidók, olyan zsidók, akik nem hagyják lemészárolni magukat. Mit gondolnak, mit tenne Pep Strauss egy olyan alakkal, mint Heinrich Himmler? Tizenöt lyukat lőne a káposztazabáló csirkefogóba!” (182.). Strauss kontra Himmler? Élvezetes meccs lett volna. Bár élek a gyanúperrel, hogy ha megéri, Rothstein valószínűleg azt is megbundázta volna.
„Miközben a nagyapámhoz hasonlók egyértelmű különbséget tudtak tenni jó és rossz között, a fiaknak nehéz lett volna nem csodálniuk a gengsztereket. Relesben és Straussban félelmet nem ismerő zsidókat láttak, akik háborút viselnek a tisztességtelen világ ellen. Mialatt a zsaruk átfésülték az utcákat Lepke után kutatva, Németországban a nácik bojkottálták és megjelölték a zsidókat, amiről Amerika más részein eleinte nem sokat tudtak, de Brooklynban beszéltek róla. (…) Abban az időben, amikor a Nyugat vezetői még hittek abban, hogy a fasisztákkal ki lehet egyezni, a gengszterek azok között a kevesek között voltak, akik értették az ellenséget. (…) A gengszterek egy újfajta, sportos, mindenütt magát feltaláló zsidó prototípusai, amely a második világháború hamvaiból született. Lepke és Lansky az első zsidók között voltak, akik ismerték az igazságot az erőszakról: az emberek sajnálják az áldozatokat, de a győztesnek hódolnak be. Már jóval a holokauszt előtt rájöttek, milyen keveset ér a tanulás, amikor lovaglócsizmák dobognak a lépcsőn. Ezek a férfiak nem voltak templomba járó, szombatot megtartó hívők, de mindent a zsidókért tettek. A legjobbjaik tudták, hogy elfutni nem lehet, hogy az ember vagy még inkább önmaga lesz, az identitása felé közelítve, vagy nem lesz semmi, akár az Isten elől futó Jónás. Amint jött a háború, úgy értették a nácikat, ahogyan a legtöbb törvénytisztelő felnőtt képtelen volt. (…) Tudták, hogy a nácikkal csak úgy lehet elbánni, ahogyan az utcán szokás” (220-221.). Vagyis, ahogy az utcán elbántak a nem nácikkal, gojokkal és zsidókkal egyaránt (l. a Saturday Press riporterének fentebb idézett állítása). Minden világos: Amerikában egyes zsidók azért lettek bűnözők, mert Németországban a nácik üldöztek más zsidókat. Dialektika. Vagy talmudizmus?
„Sing Sing. 1944. március 4-ének éjszakája. (...) És aztán Lepke átmegy a szobán, leül a székbe, az utolsó szabad helyre a zsúfolt buszon. Amikor a börtönigazgató megkérdezte, akar-e szólni, inkább körülnézett, alighanem megjegyezte az arcokat, az emberekét, akikkel talán még lesz lehetősége találkozni. Amikor a hóhér meghúzta a kapcsolókart, a feje hátracsuklott. A teste kongott, mint a harang. A gondolatai elszálltak, mint a madarak. Az utolsó hang, amelyet hallott, Jacob Katz rabbié volt, amint Kádist, zsidó halotti imát énekelt” (279.). Kádis a (meg)született gengszterért.
„… régi gengszterbölcsesség, amelyet még a húszas években összegzett Arnold Rothstein. ’Az emberiség nagyobb része ostobákból és balekokból áll – nyilatkozta a Brooklyn Eagle-nek. – Szemét az ítélőképességük, nincs eszük, és ha az ember rájön, hogyan kell a dolgokat csinálni, hogyan mérje fel az embereket, hogyan dolgozza ki a saját módszereit, akkor arra a következtetésre jutnak, hogy az ember bűnöző’. Azt hiszem, apám filozófiája egy részét … gyerekkori tapasztalataiból merítette, (…) részben a zsidó gengsztertől, aki a hatalmat valójában csupán rivális bandának látta, részben a holokausztból, amely szerinte azzal kezdődött, amikor a zsidók elfogadták mások hatalmát. Mindegy, milyen kicsi vagy, képes vagy túljárni a náci eszén; ha túljársz a náci eszén, aláásod a hatalmát; hatalom nélkül a náci is egy balek csupán, akit rászedsz az utcán” (291.). Ezek szerint náci minden járókelő.
„Az emberek azért nem hisznek a zsidó gengszterekben, mert a zsidó gengszterek halomra döntik sokak elvárásait a zsidókkal szemben. A zsidó gengszterek az elsők közt vetették el a zsidók kivételezettségének eszméjét, tették sínre a zsidókat a gyilkosok és tolvajok világában, megszabadították őket. Amikor Reles végzett valamelyik áldozatával, nemcsak egy életnek vetett véget; a zsidók alapvető szabadságát fejezte ki Amerikában.” Abe ’The Kid Twist’ Reles a Murder Incorporated egyik legaktívabb bérgyilkosaként fejezte ki „a zsidók alapvető szabadságát Amerikában”. Letartóztatása után viszont vádalkut kötött és feldobta társait. Az ő vallomása alapján végezték ki többek között ’Lepke’ Buchaltert és Pep Strausst. A rendőrségi védőőrizet ellenére 1941. november 12-én kiesett a szálláshelyéül szolgáló szálloda negyedik emeletén levő szobája ablakából. Ahogy Lucky Luciano, a Cosa Nostra nagyfőnöke kajánul megjegyezte: „A kanári tudott énekelni, de számára sajnálatos módon nem tudott repülni…”
Cohen fantáziája viszont valósággal szárnyalt. (Gazdag István: Nagy könyv)
„Vau! Micsoda egy könyv! Nem kell zsidónak lenni ahhoz, hogy szeretni lehessen a Kemény zsidókat”, áradozik róla Larry King alias Zeiger (a CNN hózentrágeres trógere). Mit is lehetne még ehhez hozzátenni? Az olvasó tájékozódását megkönnyítő magyarázó jegyzetekkel ellátva, beszéljen inkább maga mű. Magáért beszél. Érzékeny lelkületűeknek és komplexusos antiszemitáknak éppen ezért nem ajánlott!
„Tudatlanság, előítélet, makacs ellenállás az amerikai eszmékkel, vallási szokásokkal és követelményekkel szemben, kasztszellem, bizalmatlanság a keresztényekkel; ezek együttese teszi lehetetlenné, hogy felemeljük a nagy zsidó körzet szegényeit… Nincs olyan része a világnak, ahol nagyobb számban élnének emberi paraziták… Az orosz meg a lengyel zsidókban gyakran természetüknél fogva fellelhető bűnözői hajlam úgy tör felszínre, hogy meg kell állapítanunk: ezek az emberek New York City teljes lakosságának a legkomiszabb elemei.” Mindezt egy bizonyos William Pankhurst nevű prédikátortól idézi Cohen a múlt század elejéről, hozzátéve: „A legerősebb emigránsok az ilyen szavakat kihívásnak tekintették. A zsidókat Amerikában is elnyomták, megfélemlítették, de Amerikában a zsidók visszavághattak. Nem korlátozták őket, legalábbis jogi értelemben, semmiféle helyre vagy foglalkozásra – szabadságukban állt bűnözővé lenni” (46. old.). Az Amerikában is „elnyomott és megfélemlített” zsidók azután éltek is ezzel a szabadságukkal. (Még szerencse. Máskülönben Cohen könyve sem születhetett volna meg.)
Ami pedig a bűnözés területén történő érvényesülésük elé Európában állított „jogi korlátozásokat” illeti, íme egy revelatív részlet a Budapesti Államrendőrség egyik 1906-os jelentéséből: „Az orgazdák abból a táborból toborzódnak össze, amely Galíciából tömegesen áramlik az ország fővárosába, magával hozza azt az üzér szellemet, amely teljesen megnyugtatja lelkiismeretét, ha a büntetőtörvénykönyv szakaszai között sikeresen járhat tojástáncot… Közbiztonsági viszonyainkra fölötte veszedelmes az oláhországi, orosz, lengyel zsidóságnak egyre tóduló letelepedése. A legmegbízhatatlanabb, legkétesebb elem ez”. New Yorkban a „legkomiszabb”, Budapesten a „legkétesebb” elem? New York - Budapest, ugyanaz a harc?
„Számomra Arnold Rothstein az alvilág Mózese: ő vezette el a következő nemzedéket az ígéret földjéhez, de ő maga már nem léphetett be oda. 1928. november 4-én gyomron lőtték” (62.). A maga korában Arnold Rothstein volt az amerikai szervezett bűnözés első számú éceszgébere, a szerencsejátékokkal és sportfogadásokkal kapcsolatos visszaélések specialistája. F. Scott Fitzerald A nagy Gatsby c. regényében róla mintázta Meyer Wolfsheim figuráját. Ő volt az, „aki 1919-ben megbundázta a baseball-világbajnokságot”, és „olyan céltudatossággal hazardírozott ötvenmillió ember jóhiszeműségével, ahogyan egy betörő feltör egy páncélszekrényt”.
„Strauss mélyen erkölcsös világban élt. Nézetei – büntetésről, felelősségről, szövetségről – számos szempontból zsidó nézetek voltak. Strauss számára Isten jelen volt minden tettben, gesztusban, cselekedetben. Aki kapcsolatba került vele, előbb-utóbb átlépett egy határt, szembekerült a szabályaival. (…) Olyan volt, mint az Ótestamentum Istene, mindent látó, mindent megítélő, büntető. Büntetni szórakoztatóbb volt, mint megbocsátani. A megbocsátás egy leülést jelentett, egy kávét, egy kézfogást. A büntetés kötelet, jégcsákányt, tüzet. (…) Olyan világ volt ez, amelyben a gyilkolás talán nem bűn, de barátod háta mögött beszélni általában az; ahol a hűség törvényei képlékenyek és komplikáltak; ahol a ’patkány’ szó olyan kivakarhatatlan és kárhozatos, mint a koncentrációs táborbeli tetoválás” (84-85.). Harry ’Pittsburgh Phill’ Strausst, aki számára tehát „Isten jelen volt minden tettben, gesztusban, cselekedetben”, és aki „olyan volt, mint az Ótestamentum Istene”, 31 éves korában tartóztatták le 31 rendbeli gyilkosság vádjával. Bírósági tárgyalásán bolondnak tettette magát, de hiába: az istenével fenntartott privilegizált kapcsolata ellenére 1941. június 12-én egy olyan széken volt kénytelen helyet foglalni, ahonnan villanysebesen távozott belőle a lélek az istenével való egyesülés felé.
„Gyilkosok voltak. Úgy öltek, mintha nem lennének következmények, így sokuk számára nem is voltak. Csak küldetések a vakációk között. Áthágták a korlátokat. És mégis, ha arra gondolok, hogyan bántak a zsidókkal, mennyi megaláztatásban volt és van részük még ma is, nem tehetek róla, csodálnom kell történetük egy részét. Ezek az emberek nem tudták, hogy a zsidóknak gyengéknek kell lenniük, hát nem voltak azok” (115.). A nem-tudás hatalma.
„A legtöbben sosem hallottak zsidó gengszterekről. Nem is hiszik el, hogy valaha is léteztek. A zsidó gengszter eszméje tökéletesen ellentmond a zsidókról alkotott alapvető sztereotípiáknak, amelyek magyarázzák a zsidók helyét a világban. A zsidók fizikailag ártalmatlan irodai lények. (…) Nem bánnám, ha a zsidók néha ilyen rossz színben tűnnének fel. Vágyom a szabadságra, hogy erőszakos bűnöző lehessek. Ha nincs meg ez a szabadság, akkor nem sokat ér a döntésem, hogy nem leszek az. Zsidó vagyok. Ugyan milyen választási lehetőségeim vannak?” (149-150.). Predesztináció.
„Amikor halálos ítéletet adott ki, Lepke mindig az ’elkapni’ kifejezést használta, mint egy mennybéli bürokrata, aki kénytelen betartani az Isten által előírt menetrendet” (168.). Louis ’Lepke’ Buchalter az amerikai maffia ítéletvégrehajtó osztagának, a rettegett Murder Incorporatednek volt a mindenható ura, és ebbéli minőségében a bűnözés történetének minden bizonnyal legelvetemültebb szörnyetege. Több mint kétezer (!) gyilkosság elkövetésére adott parancsot.
„A zsidó gengszterek számára Izrael sikeres függetlenségi háborúja részben az önmeghatározás területén jelentett győzelmet, részben a szökésben lévő zsidók búvóhelye területén” (169.). Vö. „Miközben a cionizmus a világ számára azt igyekszik bizonyítani, hogy a zsidóság faji célkitűzései egy palesztinai állam megalapításában kielégülést találnak, (…) csak nemzetközi garázdálkodásuk saját felségjogaik alatt szervezett és a többi állam beleszólási joga alól kivont központját akarják abban megteremteni. Azt akarják, hogy a kiutasított szélhámosok menekülő helye és egyben a jövő zsiványainak főiskolája legyen” (Adolf Hitler). Prófécia?
„A zsidó gengszterek számára a bűnözés nem a rendszerből kivezető, hanem a bevezető út volt. A Wall Street és a Madison Avenue előkelő cégeinél rendszerint nemigen alkalmaztak zsidót. A gyerekeiket nem vették fel az Ivy League iskoláiba. Az ilyen, sokszor zárt társadalomban csoda-e, ha egyesek a fegyvert tartották a legjobb útnak, a legrövidebb útnak az amerikai álom eléréséhez?” (174-175.). A cél szentesíti az eszközt.
„Ha azt látom, hogy bizonyos faj egyedei azért tömörülnek bandákba, hogy a nem zsidókon élősködjenek; fegyveresek, gyilkosok bitangolnak az utcáinkon, és olyanokat lőnek agyon, akik ellen semmiféle személyes ellenszenvet nem éreznek; szembeszegülnek törvényeinkkel; korrumpálják tisztségviselőinket; üzletembereket fosztanak ki; fegyvertelen polgárokat vernek meg; kiterjesztik a terror uralmát az élet minden területére, akkor a legteljesebb őszinteséggel kijelentem, hogy nem vagyok hajlandó egyetlen lépésnyit sem hátrálni ettől a ’terítéken lévő kérdéstől’” (A Saturday Press egyik meg nem nevezett riportere a húszas évekből, 179-180.o.).
„Az apámhoz hasonló srácok számára a gengszterek valami mást jelentettek, mint a zsidók könyvei és imái, gyásza és jajongása. Ha a gengszterek Palesztinában éltek volna, nem lett volna Siratófal. Ne-bassz-ki-velem-fal épült volna helyette. Pár évvel később, amikor a háztömb srácainak szembe kellett nézniük a német koncentrációs táborok képével, a gengszterek emléke biztosított nekik egy másik képet is: kemény zsidók, olyan zsidók, akik nem hagyják lemészárolni magukat. Mit gondolnak, mit tenne Pep Strauss egy olyan alakkal, mint Heinrich Himmler? Tizenöt lyukat lőne a káposztazabáló csirkefogóba!” (182.). Strauss kontra Himmler? Élvezetes meccs lett volna. Bár élek a gyanúperrel, hogy ha megéri, Rothstein valószínűleg azt is megbundázta volna.
„Miközben a nagyapámhoz hasonlók egyértelmű különbséget tudtak tenni jó és rossz között, a fiaknak nehéz lett volna nem csodálniuk a gengsztereket. Relesben és Straussban félelmet nem ismerő zsidókat láttak, akik háborút viselnek a tisztességtelen világ ellen. Mialatt a zsaruk átfésülték az utcákat Lepke után kutatva, Németországban a nácik bojkottálták és megjelölték a zsidókat, amiről Amerika más részein eleinte nem sokat tudtak, de Brooklynban beszéltek róla. (…) Abban az időben, amikor a Nyugat vezetői még hittek abban, hogy a fasisztákkal ki lehet egyezni, a gengszterek azok között a kevesek között voltak, akik értették az ellenséget. (…) A gengszterek egy újfajta, sportos, mindenütt magát feltaláló zsidó prototípusai, amely a második világháború hamvaiból született. Lepke és Lansky az első zsidók között voltak, akik ismerték az igazságot az erőszakról: az emberek sajnálják az áldozatokat, de a győztesnek hódolnak be. Már jóval a holokauszt előtt rájöttek, milyen keveset ér a tanulás, amikor lovaglócsizmák dobognak a lépcsőn. Ezek a férfiak nem voltak templomba járó, szombatot megtartó hívők, de mindent a zsidókért tettek. A legjobbjaik tudták, hogy elfutni nem lehet, hogy az ember vagy még inkább önmaga lesz, az identitása felé közelítve, vagy nem lesz semmi, akár az Isten elől futó Jónás. Amint jött a háború, úgy értették a nácikat, ahogyan a legtöbb törvénytisztelő felnőtt képtelen volt. (…) Tudták, hogy a nácikkal csak úgy lehet elbánni, ahogyan az utcán szokás” (220-221.). Vagyis, ahogy az utcán elbántak a nem nácikkal, gojokkal és zsidókkal egyaránt (l. a Saturday Press riporterének fentebb idézett állítása). Minden világos: Amerikában egyes zsidók azért lettek bűnözők, mert Németországban a nácik üldöztek más zsidókat. Dialektika. Vagy talmudizmus?
„Sing Sing. 1944. március 4-ének éjszakája. (...) És aztán Lepke átmegy a szobán, leül a székbe, az utolsó szabad helyre a zsúfolt buszon. Amikor a börtönigazgató megkérdezte, akar-e szólni, inkább körülnézett, alighanem megjegyezte az arcokat, az emberekét, akikkel talán még lesz lehetősége találkozni. Amikor a hóhér meghúzta a kapcsolókart, a feje hátracsuklott. A teste kongott, mint a harang. A gondolatai elszálltak, mint a madarak. Az utolsó hang, amelyet hallott, Jacob Katz rabbié volt, amint Kádist, zsidó halotti imát énekelt” (279.). Kádis a (meg)született gengszterért.
„… régi gengszterbölcsesség, amelyet még a húszas években összegzett Arnold Rothstein. ’Az emberiség nagyobb része ostobákból és balekokból áll – nyilatkozta a Brooklyn Eagle-nek. – Szemét az ítélőképességük, nincs eszük, és ha az ember rájön, hogyan kell a dolgokat csinálni, hogyan mérje fel az embereket, hogyan dolgozza ki a saját módszereit, akkor arra a következtetésre jutnak, hogy az ember bűnöző’. Azt hiszem, apám filozófiája egy részét … gyerekkori tapasztalataiból merítette, (…) részben a zsidó gengsztertől, aki a hatalmat valójában csupán rivális bandának látta, részben a holokausztból, amely szerinte azzal kezdődött, amikor a zsidók elfogadták mások hatalmát. Mindegy, milyen kicsi vagy, képes vagy túljárni a náci eszén; ha túljársz a náci eszén, aláásod a hatalmát; hatalom nélkül a náci is egy balek csupán, akit rászedsz az utcán” (291.). Ezek szerint náci minden járókelő.
„Az emberek azért nem hisznek a zsidó gengszterekben, mert a zsidó gengszterek halomra döntik sokak elvárásait a zsidókkal szemben. A zsidó gengszterek az elsők közt vetették el a zsidók kivételezettségének eszméjét, tették sínre a zsidókat a gyilkosok és tolvajok világában, megszabadították őket. Amikor Reles végzett valamelyik áldozatával, nemcsak egy életnek vetett véget; a zsidók alapvető szabadságát fejezte ki Amerikában.” Abe ’The Kid Twist’ Reles a Murder Incorporated egyik legaktívabb bérgyilkosaként fejezte ki „a zsidók alapvető szabadságát Amerikában”. Letartóztatása után viszont vádalkut kötött és feldobta társait. Az ő vallomása alapján végezték ki többek között ’Lepke’ Buchaltert és Pep Strausst. A rendőrségi védőőrizet ellenére 1941. november 12-én kiesett a szálláshelyéül szolgáló szálloda negyedik emeletén levő szobája ablakából. Ahogy Lucky Luciano, a Cosa Nostra nagyfőnöke kajánul megjegyezte: „A kanári tudott énekelni, de számára sajnálatos módon nem tudott repülni…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése